Irodalmi Szemle, 1965

1965/5 - Mács József: Hazamegyek a falumba

nehezebb. Aztán ő elment a faluból, magyar iskola híján Magyarországon folytatta tanulmányait, négy gimnázium után felvették a tanítóképzőbe, de csak testben volt a sárospataki intézet falai között, lélekben állandóan otthon volt, és minden szünetet megragadott a hazaruccanásra.

Rendszerint éjszaka szökött haza, és nyáron, a hajnali derengésben, a derékig érő vetésben szinte szeretett volna felujjongani: otthon van! Semmi nem változott meg, legalábbis mi semmit nem vettünk észre, az ember természetesnek veszi, ami körülötte történik, a parcellaföldek érlelték a termést, de az urasági földeken már nem cselédek dolgoztak, hanem cselédsorstól megszabadított emberek rendes havi fizetésért. A szövetkezet később alakult, az ötvenes évek

elején, s akkor már ő is itthon volt, megnyíltak a magyar iskolák kapui

__

A tagosítás nem a legkedvezőbb feltételek mellett történt. A tegnapi mező- gazdasági munkások és részes aratók zöme az iparban, építkezéseken helyezkedett el, a szövetkezetben kevés munkaerő és sok föld maradt, s nem is boldogultak sehogy, 1962-ben önként kérték csatolásukat az állami birtokhoz, így most minden, ami történik, az állami gazdaságból indul ki, és oda tér vissza.

Bizonyára ilyen gondolatokat ébresztek az emberekben, ha nagy ritkán találkozom velük. És én soha nem titkolom előttük: szeretek hazamenni, szeretek körültekinteni is, szeretem számbavenni a dolgokat. Itt minden arc ismerős, a ráncokból kiolvasható a múlt, jelen és jövő; minden név és élet jelent valamit, emlékeim hozzájuk kötnek. Mint ahogy annak idején Nyírő József Kopjafák című könyvében sorra vette a temető fejfáit, ki és milyen ember porlad alatta, én is mehetnék házról házra, s minden családról vagy családfőről mesélhetnék valamit. Persze százszor ismételt és elúnt már, hogy ez is házat épített, meg amaz is, hogy ez itt dolgozik, az meg amott. Ami számomra nagyon érdekes, és a változó életet, felfogást, szemléletet látom benne, az új házasságkötés új formája.

Nem a polgári esküvőkre gondolok, sokkal többre. A gazdag lány a gazdag fiúé, a szegény lány a szegény fiúé közfelfogás elkopására. A becsületes munkás kéz, a szakmát tanult fiatalember keze a régi értelemben vett paraszti vagyonnal egyenlő érték. Sorolhatnám a példákat, ki hová nősült, ki honnan hozott új házába menyecskét, amiről az apák álmodni sem mertek volna. Igaz, sok van a házasságkötésnek ebben a formájában a számításból is: akárhogyan fordul a világ sora, mindkét fiatal jövője megalapozott. Most a lánynak jó, mert jól kereső fiatalembert választott, ha pedig másképp lenne, a földet senki nem viszi el a helyéről.

Mindig fojtja torkom az izgalom, ha otthon vagyok. Ritkán kerül sor erre, ritkán kopogtatok a barátok ajtaján vagy hivatalában. De az a fontos, hogy tudom, hol vannak, hol kell keresnem őket. Gál Pista a HNB elnöke, hivatala a volt Bornemisza-féle kastélyban van, amelynek egyik része körzeti orvosi és fogászati rendelő lett; Szabó Jóska a volt Szalvendy-kastélyban tartózkodik

— az egyik Szalvendyt elvitték a németek, a másik Palesztinába költözött a háború után —, anyagbeszerző, elég sokat utazik, Boros Ferkó és Boholy Zoli traktorosok stb. Mondom, nem nehéz eligazodni otthon, hiszen számon tartjuk egymást, tudunk egymásról. Nehezebb az idegenekkel, mert ezekből is kerültek a falumba. A birtok helyzete, fejlődése nem csupán a falu gondja, mindinkább közügy, így az egyik igazgató megy, s másik, rátermettebb jön helyette. S itt Adamovics Aladárról lesz szó.

Mindössze néhány hónapja van új állomáshelyén, ő az igazgató a birtokon. Szabó Jóska mutat be neki. Magas, erős izomzatú ember, gondozott fekete bajusza vonzóvá, megnyerővé teszi az. arcát. Este, munka után bor és feketekávé mellett beszélgetünk. Ő adja a gondolatot az íráshoz, amikor azt mondja:

— Az ember élete olyan, mint az eldobott kőé. Nem tudni, hol áll meg, s nem tudja, kivel találkozik, kivel kell a cél érdekében összefognia.

Sok mindent elmond magáról. Azt hiszi, semmit nem tudok róla. Én meg nem árulom el, hogy akármerre mentem a faluban, majdnem mindenütt szóba került.