Irodalmi Szemle, 1965

1965/5 - Mács József: Hazamegyek a falumba

íme a hangok, a vélemények:

— Ismered az új igazgatót? Agrármérnök. Tavaly végezte Nyitrán a mező- gazdasági főiskolát. Szívós ember, nagy akarata lehet. Negyvenéves korában adta fejét a tanulásra.

— Nem ismered? Tornaiján a traktorállomás igazgatója volt. Ratkó mellől való. Szászáról. Valamikor Rimaszombatban járt gimnáziumba, da az apja meghalt, édesanyja segítségre szorult, félbe kellett szakítania a tanulást.

— Mi mindent akar! Csatornázást, alagcsövezést, öntözést... Már van egy neki. A Balogra is gátakat akar építtetni.

— Azt mondta a minap: ezer hektár lucernát vetünk. Az egész völgyben nem volt annyi lucerna. Meg hogy ötször fogunk kaszálni. Nem tudom, hogyan tavunk, tavasszal úgy felduzzad a vize, hogy nagyobb, mint a tenger. Nem elég gondolja? Nálunk az már jó paraszt hírében állt, aki egy nyáron háromszor - négyszer megkaszálta a luoernaföldjét.

— Hallottál te már olyat, lucernából lisztet? Zsípben felépült egy nagy lucernaszárító és őrlő. Ügy hallom, hogy óránként tizennégy mázsát őröl majd. Mosonmagyaróváriak építették. Az igazgatónk azt mondja: lesz lucernaliszt, és lesz pénz!

— A Csont Fejes Béla eszével gondolkozik. Annak több mint száz mázsa árpája, zabja termett, de soha nem adott el belőle egy dekát se. Bikákat hizlalt. Volt is annyi pénze, hogy senkinek se több. Az új igazgató is bikákat akar hizlalni. Már építteti is a teljesen gépesített szarvasmarha-istállót.

— Ha közénk jön és érdeklődik, fiaink hol szórakoznak, bizony nem titkoljuk, hogy sehol. Művelődési ház nincs, filmvetítés is csak ritkán. Azzal vigasztal, a bírtok tervez valamilyen épületet, ahol mindannyian elférünk.

— Tréfás ember, annyi szent. A napokban azt találta mondani: fürdőnadrágot vegyek. Minek lenne az nekem? Hát hogy az aranyosi tónál már áll egy nyaralóház, s még egyet állítanak melléje, meg csónakházat, strandot és táncparkettet is építenek, a fürdőnadrágra szükségem lesz. Ilyen korban ? Nem nevettetem ki magam. Jó lesz nekem a kötény is. Akinek nem tetszik, ne nézzen rám.

— Ismer téged. A cikkedet is olvasta, amiben arról írtál, hogy az egyik pusztán eszi a kígyó a darát. Mikor ide helyezték, addig nem nyugodott, míg meg nem fogta a kígyót. Persze nem kígyó volt, hanem ember ...

Az igazgatónak nem kell bemutatkoznia. Az elejtett megjegyzések, vélemények mindennél többet mondanak. Beszélnek róla, jelent valamit. S ami nekem különösen megragadta a figyelmemet: úgy gondolkozik, úgy tervez, olyan szenvedéllyel áll neki a dolgoknak, mintha itt született volna. Minden ember felteszi az életét valamire. Ő a rentábilis gazdálkodásra tette fel. Crédója ennyi, és ezt nem győzi ismételni:

— Egy korona kiadásra egy korona bevétel!

Persze ehhez nem elég az agrármérnök igazgató, ehhez a birtok valamennyi dolgozójának összefogására van szükség.

Tetszik neki az új hely. Mondja is, a falu nem volt teljesen ismeretlen előtte. Valamikor, gimnazista korában, naponta keresztülutazott Bátkán, útban Rimaszombat felé. De ha soha nem fordult meg a fejében, hogy egyszer majd ide parancsolja az élet, ide a Balog folyó völgyébe, amelynek szántóival, útjaival, lakóival most kezd ismerkedni. Ő kész ténynek könyveli el a mai falut, Bátkát, az ötvenegynéhány új ház építésének előzményeiről, körülményeiről talán semmit nem tud. Mi azonban tudjuk, akik itt nőttünk fel, hogy úgy nyújtózkodik a község, öröm ránézni. Ráfekszik a gyermekkor romantikus búvóhelyeire, bokraira, gyalogútjaira. Ez azonban nem baj. Ez jó, ez változás.

Az igazgató új ember, és tekintélynek örvend. Ő az első fecske, az első agrármérnök igazgató, súlya van a szavának. Ismerkedik beosztottjaival, vele is ismerkednek. Nem tudhatja még — vagy már igen? —, hogy legközelebbi munkatársainak szintén az új élet igazgatta az útját. Ugye Szabó Jóska? Itt ül Adamovics mellett, de nem szól semmit. Pedig rengeteget tudna ő is magáról mesélni. Apja napszámos ember volt világéletében, majd 1947 után, amikor a fogságból hazakerült, a Közép-szlovákiai Villanymüvek alkalmazottja lett.