Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - HAGYOMÁNY - Sas Andor: Egy reformkorbeli pozsonyi magyar újságíró portréja

ni. Az elfogulatlan kritika jogát hangoztatja a kormánnyal és az intézményekkel szemben, és ajánlja bölcs engedmények megtételét, hogy „a korszellem feltartóztathatatlanul gördülő gépe tovább vigyen bennünket, különben hallatlan erejű gépezete szétmorzsolja a mereven ellenállókat“. A ikorszerű formában való tevékenység követelményét hangoztatja a trónra és a főnemességre vonatkozva is. Általános, konkrét követelményei a következők: 1. a törvényhozásban ne elnököljenek a kormány emberei (az alsó táblán a személynek, a felső- táblán a nádor), ihanem mindegyik tábla a saját kebeléből válasszon elnököt; 2. az ország - gyűlés munkájában, táblaközi üzenet küldésekben, a naplóban a magyar nyelv érvényesüljön az idejétmúlt latin ihelyet; 3. a cenzúra teljhatalma szűnjék meg; 4. adják meg a sajtónak a jogot az országgyűlési események ismertetésére.

Kiemeli azokat a felszólalásokat, amelyek politikai lap megindítását kívánják országgyűlési vállalkozás formájában, mert olyan újság, amely a kormány adta privilégiummal jelenik meg, csak a kormánynak tett kedvező nyilatkozatokat fogja közölni, a szabadelvű véleményeket azonban nem.

Orosz bálványa Nagy Pál soproni követ, akinek beszédeit gondosan ismerteti s akinek nagy tehetsége utolsót ilofabam 1830-ban. Ekkor még mint az alsótábla vezérszónoka szerepel, nemsokára azonban [háttérbe szorul ennek az egyébként nagy szókimondónak egyre időszerűtlenebbé váló guvemementális, mérsékletet hirdető irányzata.

Orosz leikéből beszél Nagy Pál, amikor elmondja, hogy a cenzúra úgy megcsonkít egyes műveket, hogy az íróknak elmegy a kedvük a csonkán visszakapott kézirat kiadásától, vagy amikor szóba (hozza, hogy a mágnások nem beszélik a nép nyelvét, a magyar könyv •kétszáz példányban kel el, míg szlovák imakönyvek sok ezerben, s a könyvtárakban por lepi be a magyar nyelvű kiadásokat.

Közvetlen képet nyerünk a régi parlament életéről, (halljuk a karzat jurátusainak tiltakozó közbekiáltásait, mikor a kormány Nagy Pált szándékosan kihagyja valamilyen bizottságból s látjuk, amint a soproni követ csendre inti a mellette hangoskodó fiatalokat.

A pozsonyi diéták gigantikus dagasztó- medencéjében duzzad a reformkövetelések kovásza, de ott serénykednek a kormány nem mindig rokonszenves megbízottai is, hogy európai és birodalmi érdekekre hivatkozva összhangba kényszerítsék a korszerű ellenzéki követelményeket a hagyományos guvernemen- tális igényekkel. Orosz megörökíti könyvében azt a bátor és emberi hangot, amely 1830-ban

az országgyűlés termében a legjobbak ajkán felhangzik, s kipellengérezi a tervezetesség nélküli naív maradiságot.

Orosz József kétkötetes országgyűlési monográfiájának felfogása és hangja azt bizonyítja, hogy a szerző 1830-ban Széchenyi törekvésemnek híve és tevékenységének tisztelője volt.

Az 1831. év azonban fordulatot hoz. Széchenyihez fűződő kapcsolatának szálait Orosz elvágja azzal, hogy testes kötetnyi vitairatot ad ki Pozsonyban Tonori Thewrewk József társaságában Széchenyi ellen. A társulás Thewirewikkel Orosz társadalmi tájékozódásának és irodalmi kapcsolódásának mélypontját jelzi.

Ezzel a .reménytelen írói velleitások között kallódó humanistával tartott barátság kedvezőtlen fényt vetett rá, s át nem hidalható szakadékot teremtett közte és a magyar ro- manticizmus irodalmi és politikai nagyjai között.

Ha el is kell ismerni, ihogy nem bocsátkozik le egészen Thewrewk kirívó gáncs oskodásáig, de nem is emelkedik messze föléje. Míg német nyelvű publicisztikai művében talpraesett részleteket találunk, s hangja komoly és rokonszenves, most Széchenyi ellen írva, tolla nem fog, csetlik-botlik. Vitairatának szerkezete széteső és toldozott s az egész nem árul el meggyőződést. Rendszertelenül idéz egy-egy mondatot Széchenyi Világ-ábó 1 s rosszindulatú fejtegetéseket fűz az idézetekhez. Végzetes lépés volt ennek a vitairatnak megjelentetése. Azáltal, hogy így száműzte önmagát Széchenyi köréből, tehetségének nagyon kevés hasznát látta a közélet, s neki magának sem volt igazi öröme munkálkodásából.

Miért következett be a reformmunka úttörőjéhez vezető hidak felégetése? Valami bánthatta a nagy műveltségű jogász és közíró hiúságát. Talán arra számított Orosz, hogy Helimeczy helyett ő kerül szerkesztőnek Széchenyi 1832-ben megindított lapjához, a Jelenkorhoz, s helyet remélt a maga számára a működni kezdő Akadémia tagjainak sorában. Rászolgált-e erre a mellőzésre? Tehetségénél és tudásánál fogva semmiképpen, mert volt olyan egyéniség, iha nem különb, mint egy Döbrentei vagy Helmeczy.

Oroszt sértett becsvágya odasorakoztatta a Dessewffyek vezetése alatt álló, kimondottan tradicionalista táborba, mely szembekerült a művelt főnemesek haladó irányzatával, s a szabadelvű középtnemesség frontjával, amely a pozsonyi országgyűlés fiatalságának körében bontakozik ki.

Egy évvel a Széchenyi ellen írt vitairat megjelenése után Orosz pályája sajátságos, és