Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - HAGYOMÁNY - Sas Andor: Egy reformkorbeli pozsonyi magyar újságíró portréja

eddigi magatarsása után nem várt kanyarodást mutat. Ha arra gondolunk, hogy Fesslert, a felvilágosodás és jozefinizmus szellemében gyökerező történetírót vallatta mesterének, hogy fiatalsága idején az iskolákban a szelíd emberiességnek és természetjognak még számos híve tanított, hogy ő maga hajlott a racionalista bírálatra, a társadalmi és közigazgatási hibákkal szemben, és metsző élű megjegyzései „Törléssy gyógyász úr“ — a cenzor

— radikális „kézirat-kezelő“ módszerei ellen a szó- és a gondolatszabadság iránti érzékre vallanak, akkor nem is egészen meglepő, hogy annak az 1832-es országgyűlésnek kezdetén

— amely az 1791-es országgyűlés reformkezdeményezéseit, az űn. operátumokat akarta folytatni és megvalósítani —, Orosz Józsefet nap-nap után együtt látják Kossuth Lajossal a pozsonyi Széplak utca egyik házában, ahol társszerkesztőkként dolgoznak az Országgyűlési Tudósítások kézírással másolt és országszerte élénk érdeklődéssel olvasott számain. 1833 októberéiben Kossuth kőnyomatban akarta kiadni a lapot, de a hektográfot a kormány elkoboztatja. Ekkor Kossuth egy időre hazamegy Zemplénbe, s Orosz a lapot egyedül szerkeszti. Kossuth távolléte alatt Orosz elhatározta, hogy felbontja a társasviszonyt, és külön lapot ad ki Diétaközlö címmel. Ez nem jelent meg, hanem Századunk címen jelentet meg két számot egy új, de életképtelennek bizonyult folyóiratból. (1838-ban ugyanezt a címet adja a Hírnök ismeretterjesztő és publicisztikai melléklapjának.)

A különválással kapcsolatban Orosz is, Kossuth is körleveleket bocsátanak ki lapjuk olvasóihoz. Kossuth egyik ilyen körlevelében azt mondja, hogy távollétében Orosz bontotta fel a tánsasviiszonyt. Szerkesztőtársát jeles írónak nevezi, akivel Pozsonyban került ismeretségbe és barátságba.

Orosz is tapintatosan nyilatkozik, elismeri, hogy a lap eszméje Kossuthé és Kossuth több munkát szentelt annak, mint ő, hogy a szétválásnak személyes okai voltak, azonban azt is hangoztaja, hogy ő kikötötte a „túlzó glosz- szák“ kihagyását.

Orosz nem érezte jól magát a jurátusoknak abban a körében, alhol nálánál 20—25 évvel fiatalabb emberek, így Pulszky Ferenc, Szemere Bertalan, Eötvös József és Szalay László, Vukovics Sebő éis Lovassý László egy új világ elképzelésének nemes elragadtatásában lesik és másolják az ellenzék vezérszónokainak szavait, Orosz nem if jodatt meg a fiatal Magyar- ország pozsonyi Jungforumnenjében, ellenkezőleg most csontosodik egy kesernyés és lendület nélküli konzervativizmus szóvivőjévé. Ezt teszi az akkori politikai életet ismertető német könyvében, a Terra incognitában (1835). Nagy közjogi és történelmi tudás, sok éles társadalmi elemzés van e munkában, de semmiféle mesterkedés nem képes leleplezni az író túlkonciliáns magatartását az öregedő Metternich uralmi rendszerével, a minden változástól irtózó abszolutizmussal szemben. Lehet, hogy erkölcsi gyengeségből, és ami evvel egyértelmű, anyagi életkörülményeinek szorítása alatt lett belőle kormánytámogató publicista.

A Terra incognita szerzője az általános történelem és a magyar társadalomtörténet fontos tényeit kitűnően ismeri, de a jelen kérdéseihez nem szól ihozzá egyértelműen. Oly bonyolultaknak látja a reformfeladatokat, oly sokrétűnek a társadalmi és politikai ellentéteket, hogy a nagyvonalú újításokban veszedelmet sejt.

A szerző hosszú éveket töltött az ország- gyűlés karzatán, de a kerületi és az országos gyűlések munkájába nem sikerült követként bekapcsolódnia. Könyvében megmarad kívülálló kommentállónak, éles eszű mérlegelőnek, akiben a problémák felmutatásának, lemérésének szinte öncéllá vált túlzása mutatkozik. A kívülállásba belefáradó raisonneur meddősége is észlelhető rajta.

Nyilvánvaló kétértelműség Orosznál az alkotmányos monarchia emlegetése, amelyben ő, az akkori monarchiát, a rendi alkotmányosság értelmében valót érti.

A nemzeti művelődés és a gazdasági feladatok priuszát hirdeti, mint Széchenyi, de Széchenyitől szemmel láthatóan jobbra, a Lajtán túli hatalmi góchoz közelebb helyezkedik.

így ókonzervatív és hivatalos körökben hasznos és készséges pártfogókat szerezhetett, de nem bocsáthatott gyökereket az akkori közvéleményt hordozó tömegekbe, s egyre inkább kirekesztődött a jövő sodrából.

Túl sok a kritikája minden irányban, de építő irányvonal nem rajzolódik ki nála. A közélet és a társadalom egyensúlyát a szirtek, zátonyok és örvények óvatos kerülgetésében és a kormánnyal való megegyezésben látja. Fél a népszenvedélyéktől, ami fáradt bizalmatlanság jele, és elárulója tolla függésének. Minden iránt kétségei vannak. A Vaskapu szabályozásáról olyan híreket ad tovább, hogy az részint kivihetetlen, részint káros.

A lendülő irodalomról fanyar, melegség és lelkesség nélküli megállapításokat tesz, így a vígjátékok számára nem elég vígak, az eposzírók unalmasak, az akadémiában kompi- látorok és műkedvelő írók ülneik.

Tömjén ez az udvarnak, a nádornak és a magyar udvari kancellárnak. Franciaországban, írja, az ancien regime udvarának tékozlása