Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - Darkó István: Önként jelentkezett

A szemükben fellobbant és a gyújtószál sárga lángjához hasonlító haragjukat ilyenkor a bőrén érezte. Gyűlöletük feléje röppenő, perzselő szikrája jólesően sütötte meg. Feléjük nevetett gúnyosan és becsmérlően látta, hogy mennyire megijedtek. Ilyenkor pirossá váltan igyekeztek vele együtt. Elismeréssel bólong- tak az ébresztő gyatra szövegének és elismerésükkel adóztak az őrvezetőnek, aki tudatában volt annak, hogy silány költészetet művelt. Meglátta világosan, hogy a pokolba kívánják a katonák őt, s nevetésük is nagyon kényszeredettnek sikerül. Kedvét találta benne, hogy ismét rajtakapta őket.

Ezen a hajnalon a katonák riadtan látták, hogy az őrvezető váratlan dolgot cselekszik. Az ébresztő kürtszava jóformán csak belecsattant a laktanya csendjébe, leugrott ágyáról és sebesen öltözködni kezdett.

Figyelmére sem méltatta az embereket. Szürke gyapjúharisnyáját a lábára húzta, csizmáját is magára rántotta. A katonák csak akkor vették észre, hogy lovaglónadrágja is rajta van. Az őrvezető ezen az éjszakán a felsőnadrágjában aludt.

Pedig mennyire tiltotta ezt mindig. Hányszor ellenőrizte óvatlanul, az alvók ágyához nesztelenül odalépkedve. Mekkora büntetéseket mért ki azoknak, akik a hideg és fáradságuk, nemtörődömségük, vagy lustaságuk miatt nadrágban aludtak az egyszál takaró alatt. Most mégis maga lépett a tiltott útra.

Nadrágban aludt, de a katonák ezenkívül nem vettek észre rajta semmi egyebet. Gyorsabban kezdtek utána öltözködni maguk is. Egymásra intettek és apró kíváncsiságukat fintorgó arccal fejezték ki. A szobaparancsnok ezen a reggelen nem aludt az ébresztő után egy percet sem, hanem sebesen felöltözött. Látható nemtörődömséggel titkolni sem igyekezett, hogy nadrágban töltötte az éjszakát.

Kopogó csizmasarokkal ment végig a hálótermen. Az ajtó mellett fülére húzott takaró alatt mélyen aludt az aluszékony asztalos. Megtette ezt máskor is, de olyankor a vakolat is hullott a falakról, az őrvezető olyanképpen emlékezett meg a lustaságáról. Azután kint a gyakorlótéren kimérte rá a büntetést is. Leguggoltatta, kinyújtott karjára ráfektette a puskáját, guggos menetben vezényszóra meneteltette. Hamar el is dőlt a földön a keszeg emberke.

Ezen a reggelen úgy ment el sietős, lépkedéssel mellette, hogy alig vetett egyetlen pillantást az alvóra. Az ajtóban visszafordult és csak ennyit szólt visszafelé a feléjefordult húsz embernek:

— Reggeli után sorakozó az udvaron. Márna éleslövés lesz.

Elhaladt a folyosón, a szobaablak alatt elsuhant, a katonák ott is követték a tekintetükkel. Utána gyorsan folytatták a reggeli tisztálkodásukat. Magukban mindnyájan az őrvezetőre gondoltak.

A mosdóhelyiség előtt megállott egy hökkenő időre. De nyomban tovább is haladt, anélkül hogy megmosakodott volna. Lement az udvarra és tétován állt meg a nagy síktér közepén.

Lefekvése után, az elmúlott estén, a szoba sötétjébe fúrta a tekintetét. Arra az arcra gondolt. Maga elé idézte a sápadtságát, szemének túlvilági nézését, egész lassú átalakulását. Annyi éberséggel kutatott utána a sötétségben, hogy belefájdult a szemegolyója. Bizonyosra vette, hogy ezen az éjszakán nagyon keveset alszik, ha egyáltalában el tud is aludni. Rágondolt arra az emberre, ügyetlen mozdulataira, lassúdott, elnyúlott lépéseire, mozdulatlan arckifejezésére. Annak láttán azt várta, hogy a következő pillanatban a vértelen száján tiltakozó orditás hördül elő. Lehetetlenség, hogy ilyenkor utoljára ne mondjon, kiáltson, rémületesen, vagy megváltottan ne üvöltsön az ember. De az az ember nem szólt egyetlen hangot sem. Odaállott a gerendákból összerótt fal elé és szoborarccal nézett a végtelen messzeségbe. Látszott rajta, hogy nem hall és nem lát, már elvégezte magában. Pedig azt mondták róla, s az őrvezető is hallotta, hogy előzően mindig sikoltozott és tiltakozott. Rémületesen sírt egész éjszakákon keresztül.

Az elmúlott estén, ágyában fekve hiába gondolt mindezekre az őrvezető. Nem érzett semmilyen megindulást. Nem tudta maga elé képzelni az ember arcát sem. Rágondolt még egy darabig, azután futó csodálkozással azt vette észre, hogy lassan elálmosodik. Lefekvésekor és utána is egy darabig még abban