Irodalmi Szemle, 1965
1965/4 - Keszeli Ferenc: Hazafelé
Engem harmadiknak hallgattak ki. Mindenki rám figyelt. A kihallgatás az autóbuszban történt. Az eső ismét csurogni kezdett. Csak kopogott az autóbusz tetején. Kísértetiesen. Ezt nemcsak én, de mások is észrevették, hogy kísértetiesen, mert valaki mondta is. , Az ital már annyira kezdett belőlem elszállingózni, hogy már magamban tudatosítottam, fél óra múlva teljesen józan leszek. — Maga elmehet — mutatott rám a rendőr. Tekintetünk találkozott. Szememben látta, hogy félelem bujkál bennem, de az italt nem vette észre. Gyöngéden vállon ütött. — No, a viszontlátásra. Az eső szüntelenül csurgóit és ritmustalanul kopogott. A hideg egy fél kilométernyi gyaloglás után, úgy éreztem, teljesen kiölte belőlem az ital utoilsó cseppjét is. Már nem éreztem zsibongást, de belül valami furcsát éreztem. Nem haragudtam a sofőrre, pedig tudtam, hogy hülye, tudtam, hogy nincs igaza, de mégis úgy éreztem, közöm van ehhez az egész tragédiához. Biztosan családapa. Szép felesége lehet, szép gyermekei. A nőnek sem lesz mindegy. Amikor a rendőr leigazolta, gyanúsan nézett rá. Gyönyörű nő volt. Húsz, huszonegy lehetett. Hazaértem. A vacsora nem kellett. Asztalhoz ültem és írni kezdtem. Nem tudtam, hogy mit. Kimásoltam mindent a noteszból. Nem tudtam eligazodni a gondolatok közt. Alig tudtam valamit emlékezésből hozzáírni. Az eső szüntelenül csurgott. Kopogott. A padláson csörgött az eszterház, valaki egy öreg serblit tett a becsurgáshoz. A bádogtól visszhangozva az esőcseppek kísértetiesen kopogtak. Ján Zelibský: Illegális sajtó terjesztése, 1962
