Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - Dávid Teréz: Kádervallomás (regényrészlet)

Foglalkozása:

Hát ezt már nem is lehet másképp magyarázni, csakha emlékezetembe idézek egy régi viccet. Ha jól emlékszem, először éppen apámtól hallottam. így Szól:

— Hányféle ügyvéd létezik?

_ ?

— Háromféle.

_ !

— Az első, akinek egyetlen ügye van. Az együgyű ügyvéd. Második, akinek volt egy ügye, de már befejezte; az az ügyefo- gyott ügyvéd. Harmadik, akinek nem volt soha egy ügye sem, illetve az ügyetlen ügyvéd. Létezett, tudtommal még egy negyedik fajta ügyvéd is, akinek sok-sok ügye volt s azokból meggazdagodott, de erről az ügyvédről nem csináltak vicceket és apám sem tartozott azok közé.

No, de vajon tényleg olyan ügyetlen ügyvéd volt-e az én apám? Mert egész életén át a könyveket bújta, az igazságot kutatta. Meglehet, nem jó helyen kutatta, azért nem került elő számára soha. Ügyefogyott ügyvéd volt-e az apám, mert gazdag és illatos nagyságákkal szemben szegény és agyondolgozott cselédek jogait képviselte? Meg-„rágalmazó*' újságírókat, akik meg merték írni valamelyik munkásnyúzó kapitalistáról a véleményüket? Ügyetlen ügyvéd volt-e az én apám, mert sztrájkoló rnunkásokat védelmezett a kizsákmányo- lókkal és felségsértő „cucilistákat“ _ a törvénytelen törvényekkel szemben? És kérvényeket Írogatott füstös kávéházi asztaloknál tíz koronáért, mert az irodájában anyám varrógépe állt és anyám „kuncsaftjai“ próbálták a legújabb divatot.

Állampolgársága:

Nem mindegy az, minek vallotta magát valaki, aki már rég a föld alatt van ?

Lakása:

Meg kell adni, nagyon szép temetése volt. Megjelentek ott mindazok, akik valamikor kiközösítették körükből, anyanyelve miatt. Szép beszédeket tartottak koporsója fölött. Elmondtak mindent, amit elmondhattak. S amíg beszéltek, apám gúnyosan mosolygott a Vörös lobogó alatt, a szekérkerék- nagyságú koszorúk között.

Meg kell adni, ha néha tévedünk is, temetni szépen tudunk. Beszéltek nyitott sírjánál emberi kiállásáról, politikai meggyőződéséről, arról, hogy szervezetten és

szervezetből kizárva negyven esztendeig hirdette és szolgálta az Eszmét. Illegális munkásságáról is megemlékeztek, abban a reményben, hogy elnémult, de „magasztos“ szíve megbocsátja az elszenvedett igazságtalanságokat .. . Azután elénekeltük az in- ternacionálét.

Nos, én nem tudom ... nem vagyok nyugodt apám felöl. Afelől, hogy ameddig „magasztos“ szívéből egy csipetnyi por létezik a föld alatt, nem tör-e fel sírjából egyszer egy szörnyű tűzcsóva, nem re- meg-e majd meg hantja felett a humusz?

Anyám neve:

Szegény jó édesanyám. Takács Jenöné, született Szász Erzsébet... de boldog is lennél, ha látnád valahonnan, hogy adat lettél. Adat! Azt mondanád... szépen írd oda a nevem, te lány, cifrázott, kaligrafikus betűkkel, mint ahogy Blau Hugó véste valamikor márványkőbe, mert olyan maradandó ott is, ahova írod. Ki törődött velem annyit egész életemben, mint amennyit az utóbbi években érdeklődnek nálad felőlem... A jó emberek... Anyja neve? Apja neve? Szép az bizony, hogy végre tisztelet jut a szülőknek is.

Én bizony huszonhat éves lettem, ameddig először megkérdezték tőlem, hogy hívják anyámat. Mindig csak azt hallottam, te a Sász Béci lánya vagy, ügyebár? A kőfaragóé?! De hogy a Sász Béci kit vett feleségül, arról hallgatni illett. . . Mert hát a Szász Báci bizony egy közönséges parasztlányt vett feleségül, de még csak nem is a módosabbjából. Persze, te ezt már nem érted, kedves lányom, tán még jól sem esik neked, hogy paraszti vér is folydogál az ereidben. Mert bizony mondom neked, nekem sem esett jól valamikor. Annyi keserűséget szenvedett szegény anyám a származása miatt, de még mi gyerekek is ittuk a levét, hogyhát, szégyen ide, szégyen oda, ha beszélgetés közben anyánkat emlegették, inkább elszaladtunk, vagy más tárgyra tértünk, de mi az anyánkról nem szívesen beszélgettünk. Apánk is észrevette idejekorán a ballépést, hogyhát iparos ember létére a faluval kötött életreszóló frigyet, méghozzá a zsellérosztállyal, ezért aztán, mivel hogy igen becsületes ember volt, ritkán verte anyámat... inkább ivásnak adta fejét.

Ezért mondom, lányom, becsüld meq azt a nagy tiszteletet, amivel manapság az anyákat körülveszik és írd, írd csak oda, ne szégyelld..., nem vagy te Blau Piros