Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Jean Grosu: Bukaresti levél
Az érdeklődés középpontjában: a dráma. A gazdasági-társadalmi fellendülés egyenes következményeként Románia tartományaiban a szellemi és (kulturális élet olyan megpezsdülé- sének, az új irodalmi tehetségeik olyan állandó beáramlásának lehetünk tanúi, amelynek befogadására és kifejezésére a bukaresti, kolozsvári, iasi-i és temesvári irodalmi lapok, folyóiratok — bármilyen számosak és terjedelmesek legyenek is — gyakorlatilag szűknek és kevésnek bizonyultak. Ez az oka, hogy néhány tartományi művészeti bizottság, az RNK írószövetségének helyi fiókjaival karöltve, új folyóiratokat indított meg. Az első új — folyóirat-fecskék még a múlt év végén jelentek meg: a krajovai (Craiova) Ramuri (Hajtások) és a bákói (Ba- cáu) Ateneu (Atheneum), amelyek csupán tematikájuk jellegében ütnek el kissé fővárosi testvéreiktől. Ami pedig a régebbi folyóiratok életét illeti, örömmel mondhatjuk el: a legégetőbb, legáltalánosabb és változatosabb kérdéseknek adnak helyet hasábjaikon. A realizmus fogalmát tágítani törekvő; Kafka, Bracque, Joyce műveit a Solohov, Siqueiros és a P. Neruda műveivel „szűrő nélkül“ össze- ömlesztő francia marxista esztéta, Roger Ga- raudy könyvei, esszéi — így elsősorban a Pour un réalisme sans rivages (A parttalan realizmusért) — váltottak ki élénk vita-kedvet a román irodalmi sajtóban. Az írószövetség vezér-folyóirata, a Gazeta Literara (Irodalmi Újság) D. Micu kritikus Sféra realismului in literatúra (A realizmus fogalmi köre az irodalomban) című vitanyitó cikkével a hozzászólások egész sorát indította el a realizmus eleddig — többé vagy kevésbé tisztázott esztétikai fogalmáról. A Contemporanul (Kortárs) című folyóirat polémikus éllel, de magas ideológiai szinten és tartással szólt a vitába, kérdésieket intézve a háború utáni új írónemzedék egyik legértékesebb képviselőjéhez, a regényíró Mariu Pre- da-hoz. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a „parttalan realizmus“ esztétikájáról. Préda — másokkal ellentétben — határozottan elvitatja ennek az — aihogy ő nevezi — „esztétikai szóhalmozás“-nak az igazságát. „...Kijelenteni, hogy a „parttalan realizmus“ követője vagyok, azt jelenti, hogy jeltételezem annak képviselőit is. Ám ki az, aki ilyesmit lenne képes mondani: márpedig én a bekerített realizmus képviselője vagyok? Hiszen egy irányzat abban a pillanatban, amint beismeri, hogy korlátjai, „partja“ van, megszűnik, vagy legalábbis tiszavirág-életűvé válik, és helyébe egy olyan új, gátlások nélküli áramlat lépne, amely friss meggyőződéssel tudja hirdetni önmagáról, hogy egyetemes." Préda marxista módon elemzi Kafka érdemeit és polgári kényszereit, és ellentmond azoknak, akik ezt a nagytehetségű írót tematikai hasonlóságok alapján balzaci mércével kezdték méregetni. Mariu Préda határozottan száll szembe a Kafkát a realisták közé soroló kísérletekkel, abból az egyszerű, de nagyonis kézenfekvő okból, hogy ez a ragyogó író a német expresszionizmus legjellegzetesebb vonásait tükrözi ábrázolásában. A Lucefárul (Esthajnalcsillag) című folyóirat is vitát indított. Cikksorozatát a lap igazgatója, a szintén regényíró Eugen Barbu kezdte el, Románul si problemele lui actuate (A regény és időszerű kérdései) című cikkével, amelyben elsősorban a mai francia és amerikai ellen-regény elmélete és gyakorlata ellen száll síkra. A cikk dokumentált érvelése végső kicsengésében végső soron a regény-struktúra klasszikus hagyományai, a széles, átfogó epi- kusság mellett foglal állást. Ezt a román irodalmi élet napi kérdéseiről szóló rövid tájékoztatót nem zárhatnánk anélkül, hogy épp azt a területet, ahol a leglázasabb viták zajlanak — a drámát kihagynánk. A jövő színházi évad újító meglepetésekkel nyílik meg. A színházak vezetését — a fővárosban, de vidéken is — többnyire a „céhbeliek“, a belső színházi emberek, rendezők, drámaírók és színészek vették át. Azok tehát, akik az új nézők új igényeit mai szinten akarják kielégíteni. Ezt az igényt, mintegy a műJean Grosu
