Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Pap József: Versek
Pap József legénysirató (Jani szőlőjében) Fénylő egéről sok mindent leszedett Elsőnek az egyetlen Napot Akivel százszor szembenézett Mikor még ő volt a legszebb Napraforgó Azóta mindegyre lesüti szemét S a kocsiderékból ostorral suhint A nyíló pipacsokra. Almafavirágú kedvét nem hagyták fúratlan a Hernyók Kánikulában a kiadós eső Télen a hízó vastag hasa alja Ilyesfélék az álmai Néhanapján még ölelne Mert nősténylllat csapja meg az orrát Pedig csak Anizsbokrok Estikék Meg tubarózsák Guggoltak kunyhója köré Szőlőéréskor dúdolgat És kurjant a madaraknak Ha asszonyt lát zsémbelődik És szemében vasvilla villog így volt csépléskor is Ha pelyvahordó lányok Mosták bele lábukat az itatóvályúba szép nap Mindennapjaink merev állkapcsait Szétfeszíti Botfülű gépek rikoltozásait Csendre inti Összeroppantott szavaink emlékét ízlélteti Haragvó levelek vülogó kését Békélteti Vágyaink levert bimbóit markába Szedegeti Az elvadított csillagokat nyájba Terelgeti menekülés Elmerültél Levegőd sincs A nagy közelségben Tíz ujjadba Kapaszkodói Kikecmeregsz Se súly se könnyűség Nem maradsz Mások szívverésén. És fürkészed Visz-e út Vissza önmagadba Fallá válsz Tűzfallá Mások szeme előtt Nem láthatnak Csak a vakolatig És kikezdik Keménységed Feszítővas Sóvár tekintetük
