Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

a világot a maga képére formálja. Kizárólag gyakorlati politikus, elsősorban koordinátor és tanácsadó, aki mások nézeteit és gondolatait anyagként kezeli, azok „rendszer szabta“ határait aligha lépi át, és annak az elvnek alapján bánik velük, hogy a politika a lehetőségek művészete.

De Ilyen „lehetőség“ kettő volt: Washingtonba még a szélső jobboldal ellenállásán keresztül is, amelynek megtestesítője Gold- water lett, fokozatosan behatoltak a szabadelvűbb áramlatok, amíg Texasban, ellenkezőleg, erősödtek a durva reakciós törekvések, bár a két Yarborough, Maverick, Gonzales és mások az ellenkezőjére törekedtek. Vagyis: a hely, ahonnan Johnson meg akarta hódítani Amerikát, rugalmasabb, reálisabb politikát követelt a jelenkor lényeges gazdasági, társadalmi és politikai folyamataival szemben. De ez csak az 1968-as esztendőre vonatkozhat

— ennél hamarább a párt politikusainak egybehangzó véleménye szerint Johnson nem juthatott be a Fehér Házba. Addig Johnsonnak minden áron tartania kellett politikai támaszpontját Texasban. Egy ilyen vágású politikus tudatában ebből a tényből egy, lényegesen más tartalmú realizmus következett: szem előtt kellett tartania, hogy az emberek, akikre otthon esztendőkön át támaszkodott és akikhez fenn kellett tartania a visszatérés lehetőségét, felismerhetően jobb felé tartanak.

Igaz, hogy Johnson bizonyos értelemben mindkét társadalmi mozgalomhoz alkalmazkodott. Kennedy nyilván úgy gondolta, hogy a Délnek nevezett problémát végeredményben csak egyféleképpen lehet megoldani: a létező mérsékelt liberális törekvések fokozatos erősítésével. Ebben a távlatban Johnsonnak bizonyára nem kis szerep jutott kezdetben — és meg is kezdte a teljesítést — csakhogy az összamerikai, nem pedig a texasi politika méreteiben. Otthon a konzervatívokkal tartott, akik már rég' nem voltak mérsékeltek, hanem kimondottan a szélső jobboldalhoz törlesz- kedtek.

(Figyeljük meg, hogy Johnson csak Kennedy halála után kereste a megegyezést Yarbo- rough-val, mégpedig a másik Yarborough rovására. Az ok nem feltétlenül szentimentális: mihelyt elnök lett, és politikai karrierje érdekében nem az 1968-as választásokat kellett szem előtt tartania, inkább összamerikai, mint texasi fogalmakban kellett gondolkodnia. Ahogy azt a Nation írta, rögtön 1963. december 14-én: „A fő probléma, amit Johnson elnök elé az 1964-es esztendő állít, így összegezhető: úgy néznek-e rá az északi demokraták és a

párton kívüli választók, mint hitelt érdemlő liberálisra, F. D. Roosevelt, Truman(?), Stevenson és J. F. Kennedy hagyományainak követőjére? Erre a kérdésre nehéz válaszolnunk, mert a politikai középtől balra álló északi demokraták kételkedni fognak minden déli politikus őszinteségében, aki a liberálisok pártjára áll. Johnson esetében ehhez még az a tény is hozzájárul, hogy államában, Texasban, a demokrata párt, amelyhez az elnök tartozik, a konzervatívok kezében van. Tipikus szabadelvű politikus Texasban Ralph Yarborough szenátor, aki Johnson frakciójával szemben élesen bíráló álláspontra helyezkedett.“

De térjünk vissza 1963 novemberéhez.

Feltételezhető, hogy .minél inkább közeledtek a választások, annál nehezebb volt Johnsonnak Texast is, Washingtont is kielégítenie. Kennedy Texast 1964 egyik kulcsfontosságú államának tartotta; amellett tudta, hogy 1960-ban csupán igen szoros győzelmet aratott Texasban; és hogy azóta ott csak tovább erősödött az ellenszenv vele szemben. Következtetés: el kell mennie Texasba, hogy ott helyben mérje fel a helyzetet, és hogy a demokrata frakciók között legalább fegyverszünetet csikarjon ki. Nem tudjuk, hogyan akarta ezt elérni, vajon a bátorság vagy a realizmus jutott volna-e túlsúlyba. De kíváncsian várta mindenki, kinek a rovására jön létre a választás előtti kompromisszum. Persze, mindenki tudta, hogy politikai szempontból Kennedy általában véve közelebb áll Y.arborough-hoz és Gomzaleshez, mint Connallylhoz és a „texasi“ Johnsonhoz (aki, .mint tudjuk, nem volt egészen azonos a „washingtoni“ Johnsonnal). A helyset természetesen tovább éleződött, amint Kennedy texasi útja előtt egyszercsak kirajzottak a mendemondák, hogy az elnök a következő esztendőben nem számol John- sonnal.

Akár igazak voltak ezek a híresztelések, akár hamisak, napnál világosabb, hogy az „otthon“ és a „világ“ ellentéte hirtelen kiéleződött Johnson politikájában. Emlékezzünk csak vissza a dallasi utazásra: egyik kocsiban szótlanul ül egymás mellett ő és Yarborough, a másikban Kennedy cseveg Connallyval, aki nemrég vádolta meg őt azzal, hogy le akarja "rázni a nyakáról Johnsont, és talán épp arra gondol, hogy az elnök szívesebben látná maga .mellett Yarborough-t. Mindezt tudják Texasban, sokan tudják azok közül is, akik a Main Street, Houston Street és Elm Street járdáiról szemlélik őket — s abban a pillanatban eldördül a sorsdöntő lövés.