Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

5.

A tett

Ruby szerint minden a lehető legtermészetesebben történt:

Az elnökgyilkosság mértéktelenül felizgatta — jobban, mint amennyit kifinomult idegrendszere elbír. Ebben az állapotban (..mintha magam haltam volna meg“) olyan egyszerű feladat elvégzésére is képtelen volt, mint elmenni a bankba és leadni a pénzt. S a pénzzel („ha pénz van nálam, mindig viselek fegyvert“) a pisztoly is a zsebében maradt. Szintén magától értetődött, hogy ő, aki újságírók, rendőrök és ügyészek közt forgolódik, „ott“ lesz: a tudósítók hulláma egyszer egész a tárgyalóterem sarokasztalára sodorta fel, másodszor elég volt zsebbe dugnia a kezét, hogy egy lépésnyire hintázzon Oswaldhoz. S ebben a pillanatban „veszítette el a józanságát“.

Nem feledhetjük azonban, hogy mialatt Ruby a „gyónást“ írta — a Quick című müncheni hetilap 1964. február 2, két nappal a bűnper kezdete előtt hozta nyilvánosságra — az ügyvédek már minden részletében kidolgozták a maguk okfejtését. Hadmozdulataik odairányuitak, hogy a törvényszék elismerje Ruby beszámíthatatlan- ságát. Több taktikai változata is volt ennek a tervnek. Beszámíthatatlanság a tett pillanatában: ha a törvényszék fenntartás nélkül elismerné, fel kellene mentenie Rubyt; de már a „hirtelen felindulás“ is elegendő volna ahhoz, hogy az esküdtszék kizárja a rossz szándékot és csupán emberölésért mérje ki rá a büntetést (háromtól öt évig terjedő börtön). Beszámíthatatlanság a per idején: az eljárást félbeszakítanák és az ítélethozatalt elnapolnák, esetleg lehetetlenné tennék. Beszámíthatatlanság kedvezőtlen ítélethozatal után: elnapolnák az ítélet végrehajtását, esetleg végleges érvénnyel is. Ezt a haditervet kellett legrosszabb esetben is lehetővé tennie, esetleg előkészítenie és közvetlenül alátámasztania annak a változatnak, amit Ruby írt a gyilkosságot megelőző utolsó ötvenhét óráról. Ezért hangsúlyozza annyira a túlérzékenységet és általános ingatagságot, a cselekvés hirtelenségét, s végül az „ablakot“: nem tudja mit tett, semmire nem emlékszik.

Ezekre az elemekre támaszkodott aztán a pszichiáterek szakvéleménye is, akiket a törvényszék a védelem kívánságára hívott meg.

Az első, Manfred Guttmacher baltimorei egyetemi professzor, így jellemezte á törvényszéknek Ruby egészséai állapotát: „Apja iszákos volt, anyja néhány évet töltött elmegyógyintézetben, az öröklött terheltség és a chicagói bordélyokban leélt ifjúkori évek abnormis emberré alakították. Ahelyett, hogy előbb gondolkodna és utána cselekedne, Ruby először cselekszik és csak aztán gondolkodik... Cselekedetei gépiesek, a holdkóros viselkedéséhez hasonlíthatók. Oswald arcát egy állat, egy patkány fejének látta. Ügy cselekedett mint egy gépember. Arról, ami történt, csak igen halvány fogalma van. Epileptikus rohamokban szenved, bár egészében véve normális embernek látszik.“ A diagnózis: „Lelki nyomorék, aki az idegfeszültségtől összeomlott“.

A hamburgi Die Welt című napilap tudósítója (1964. március 12.) egy másik orvos véleményét is feljegyezte, akinek Ruby epilepsziájáról szóló magyarázata állítólag eleinte nagy hatást gyakorolt az esküdtszékre. Martin Towler, Texasban a galvestoni Harris-klinika pszichiátere — a védelem szerint a törvényszék hívta meg, de Joe B. Brown tagadta ezt (New York Herald Tribune, 1964. március 13.) — úgy vallott, hogy az elektroencefalográf „abnormis tüneteket“ mutatott ki Ruby agyának funkciójában, s ezek arról tanúskodnak, hogy a vádlott „az epilepszia pszichomotorikus változatában“ szenved. De a kérdésről, vajon Ruby „a tett pillanatában meg tudta-e különböztetni, mi a jó és mi a rossz“, ami a beszámíthatóság megítélésének fő kritériuma, Towler nem nyilatkozott: erről állítólag nincs véleménye.

Ugyanezzel a fenntartással kapcsolta össze pszichomotorikus epilepsziát megállapító diagnózisát dr. Frederic Gibbs chicagói tudós is (New York Times, 1964. március 14.—15.). Dr. Roy Schafer viszont Guttmacherrel egyezett meg: abban a pillanatban, amikor Ruby rálőtt Oswaldra, agyában „ablak“ támadt; a vádlott általában „robbanékonyán labilis“; az ok „az agy organikus működési zavarában“ rejlik. Ehhez a híradáshoz a New York Times 1964. március 17-én hozzáfűzte: „A pszichomotorikus