Irodalmi Szemle, 1965
1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)
mörítette: „Élni és élni hagyni... Minden embernek vannak erényei ___A törvény előtt m indenki egyenlő.“ S hozzátette: „Kennedy programjával egészében véve erősen rokonszenvezem.“ Ügy látszik, írta a New Republic, hogy „őrá fog szavazni a mexikóiak többsége.“ Talán azért „gyakorolt rá nyomást minden eszközzel a demokrata párt vezetése, hogy adja fel a jelöltséget. Sőt, Washingtonban komolyan beszéltek arról, hogy (ilyen esetben) nagykövetté neveznék ki.“ Ő tehát mexikói volt, az elnyomottak és megalázottak képviselője, de az egykori uralkodók utódja. Ellenlábasa angol származású; a többséghez tartozik tehát, amely az amerikaiak tudatában a spanyolul beszélő kisebbségnek minden szempontból fölötte áll; ősei viszont egykor alárendelt helyzetben álltak Mexikóval szemben — s ennek mindmáig meglehet a maga jelentősége. A sajtókonferenciára, ahol jelöltségét bejelentette, Maury Maverick egy láncdarabot hozott, amit a mexikóiak csatoltak a dédapja, Sam Maverick csuklójára, amikor 1843-ban börtönbe vetették. Ez a Maverick írta alá a texasi Függetlenségi Nyilatkozatot, az unokája, Maury apja, Texas washingtoni képviselője és San Antonio város polgármestere volt. Ez Texasban még mindig nagyon sokat jelent, még a liberálisok körében is. Mavericknek, aki „Franklin Roosevelt, Ralph Yarborough és John Kennedy veretű“ demokrataként jelöltette magát, a New Republic szerint több reménye volt a sikerre, mint Gonzalesnak. A kimondott és jelzett okok rendkívül érdekesek: Maverick régi texasi család sarja; közelebb áll a Kelet-Texasi négerekhez; ha a szakszervezetek támogatni fognak valakit, az ő lesz; őt támogatja Yarborough, mégpedig tanácsaival, és azzal is, hogy a választókörzetekben a saját embereként prezentálja. Nem, mintha talán a siker másoktól függne: nyilvánvaló, hogy ö mága is érdekes ember és tapasztalt politikus. Mint ügyvéd, „1954 októberében megnyert egy nagy jelentőségű pert: a törvényszéki határozat lényegében semmivé nyilvánította az „ökölvívók integrációját“ tiltó állami törvényt“. (Nyilván azt a törvényt, amely megtiltotta a néger és a fehér ökölvívók mérkőzéseit.) 1956-ban ellene szavazott egy törvényjavaslatnak, amely ugyan képtelenség volt, de nem volt Texasban könnyű felemelni valakinek ellene a kezét: a törvénynek be kellett volna tiltania az amerikai lobogó kitűzését a texasi Kapitóliumra (az állami parlament épületére). 1961 tavaszán az egyik választás előtti beszédben kijelentette: „Sem a hidrogénbombák, sem a napalm, sem a gépfegyverek soha nem töltik meg az éhező gyermekek gyomrát Ázsiában, és nem szabadítják meg a tüdőbajtól a Dél-Afrikai alum-ok öregasszonyát. A nyomor, az igazságtalanság, a rabság; mindez ellensége az emberiségnek, ellensége a mi szeretett Egyesült Államainknak.“ A választások lefolyását a New Republic akkor így képzelte el: „Gonzales és Meverick megosztja a liberálisok szavazatait, Wilson és Wright a mérsékeltekét, és Wilson, Blakley valamint Tower a konzervatívokét.“ Egészében véve Wilson győzelmét jósolta meg a liberális hetilap. Tévedett. A választások utolsó körében a demokrata Blakley és a köztársasági Tower mérte össze az erejét. A demokrata baloldal jelentős része, írta a Nation 1962. október 27-én, a köztársasági jelöltre szavazott: egyrészt kedvesebb volt neki, mint egy fajgyűlölő, másrészt így tiltakozott a pártjában uralkodó viszonyok ellen általában és Price Daniel kormányzó mesterkedései ellen különösen. így történt, hogy a demokrata Texas két szenátorának egyike a köztársasági Tower lett. 1962: Ezúttal a kormányzóválasztásra összpontosult a figyelem. Jelölt kettő volt: a demokrata John Connally, Lyndon Johnson megbízottja, és a köztársasági Jack Cox, az ultrareakciós Goldwater szenátor híve. „A rekonstrukció korszaka óta (tehát 1870-től — D. P.) ez lesz az első választás,“ írta a Nation című hetilap 1962. október 27-én, amikor a számok arra vallanak, hogy a köztársasági jelölt valóban veszélyeztetheti a demokratát.“ Coxnak tehát meg volt a lehetősége, de a valószínűség mégis Connally pártján volt. „Miután szoros győzelmet aratott Kennedy híve, Don Yarborough fölött (aki nem rokona a szenátornak, csupán követője — D. P.), a választások első, párton belüli szakaszában Connally legalább fegyverszünet megkötésére törekedett a texasi demokrata párt marakodó frakciói között, amely párt a legszélsőségesebb amerikai jobboldaltól egész Kennedy liberális vonaláig terjed. A demokraták hajthatatlan jobbszárnya, amit a liberálisok szívesebben látnának a köztársaságiak oldalán, mert ezzel a demokrata pár-t szükségszerűen balra tolódna, egészében véve elégedett Connally választás előtti kijelentéseivel és konzervatív programjával. Egyébként mindkét program, mind a demokrata, mind a köztársasági, ebben az évben — s ez a modern texasi politikai életben szintén először történt meg — még az addig legvitatottabb kérdésekben is, mint az adók, a gazdasági helyzet, a nyersolaj és a
