Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

készíttettem tíz szendvicset és felmentem a rendőrparancsnokságra: ott most biztosan mindnyájukat megtalálom. Megállított egy őr. Kérdeztem, bent van-e a barátom, Gordon McLendon a KLIF televízióállomásról, erre az őr beengedett. A termekben találkoztam egy csomó jó baráttal. „Szervusz, Jack“. „Mit csinálsz, Jack?“ Nem voltam már olyan elhagyott. Mindjárt jobban éreztem magamat. Éppen egy rendőrtisztviselővel beszélgettem, amikor a folyosóra befordult Curry rendőrigazgató és Will Fritz, a gyil­kosságok ügyosztályának vezetője — és velük együtt Oswald. Elfelejtettem, miért is jöttem ide tulajdonképpen, és hagytam, hogy a tudósítók hulláma magával sodor­jon ... Szombat, reggel 1,00 óra Curry rendőrigazgató a fogollyal és az újságírókkal együtt a tárgyalóterembe vonult. Egy sarki asztalra álltam, hogy ne legyek útjában senkinek, és mégis ott legyek. Fritz százados és Henry Wade ügyész a kamerák elé tuszkolta Oswaldot. Oswald dünnyögve felelt a tudósítók kérdéseire. Amikor mindnyájan kielégítették a kíváncsiságukat, a rendőrök elvezették Oswaldot. A pisztoly aznap éjjel a zsebemben volt. De arra, hogy megöljem, végképp nem gondoltam. Különben sem bizonyították rá még a bűnösséget. — „Van elegendő bizonyítékunk, hogy sarokba szorítsuk“, mondta éppen a tudósítók­nak a barátom, Henry Wade. Aztán még Henry hozzátette, hogy Oswald nem volt hajlandó odajárulni a készülékhez, amely a hazugságot kimutatja. Henry Wade kije­lentette, hogy halálbüntetést kér rá. Valaki feltette az ügyésznek a kérdést, hányszor kért már villamosszéket. Henry így válaszolt: „Huszonnégyszer. Huszonhárom ítéletet végre is hajtottak.“ Gondoltam: „Henry, te kitűnő vádló leszel.“ És szerfölött büszke voltam a barátomra. Megegyeztem néhány tudósítóval, hogy összehozom őket Wade-del, és figyelmesen hallgattam ... Szombat, 11 óra 30 perc Felöltöztem és felkerestem a helyet, ahol Kennedy elnököt meggyilkolták. Talál­koztam egy Chaney nevű őrszemmel, és kértem mutassa meg az ablakot, ahonnan a lövéseket leadták. Kezével jelezte az irányt. Odamentem. Aztán még visszatértem a helyre, ahol a koszorúk és virágcsokrok hevertek. Szombat, dél összefutottam Wes Weiss-sel a KLIF tévé-állomásból. Elmeséltem, hogy tegnap este közvetítettem a kollégáinak néhány interjút Wade-del. Utána beültem a volánhoz és el akartam hajtani. Ekkor észrevettem, hogy Curry rendőrfőnök és Fritz kapitány érkezik a tetthelyre. Felhívtam rá Weiss figyelmét és távoztam ... Szombat, 16,00 óra A délutánt a nővéremnél töltöttem. Mindketten ugyanarra a dologra gondoltunk. Ma Éva azt állítja, hogy előttem akkor kijelentette: „Valakinek meg kell őt ölnie.“ De ha mondta is — én nem hallottam. Akkor még igazán nem gondoltam rá. Szombat, 22,00 óra Bementem a klubba és elintéztem néhány telefonbeszélgetést. Évával is szót váltot­tam, megkérdeztem, mi újság. „Holnap reggel tízkor szállítják Oswaldot a börtönbe“, mondta ... Vasárnap, 10,00 óra Karen Linn Bennet megint felhívott. Kért tőlem 25 dollárt, mert nincs pénze lak­bérre. Amióta ismerem, nem igen fordult még elő, hogy ne lett volna szüksége pénzre. Megígértem neki, hogy táviratilag elküldöm a 25 dollárt a Fort Worthh-be.

Next

/
Thumbnails
Contents