Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - Kmeczko Mihály: Vers - Ébert Tibor: Vers

Szerk.: Amint Mács Jóska mondotta: ezekhez a kérdésekhez intézményesebben kell nyúlni. A Csemadokban is sokszor elhangzott már, hogy szellemi életünk deformált, hiányos, a képzőművészet és a zene szinte teljesen kiesik figyelmünk köréből.

Mózsi Ferenc: Sajnos, egyelőre csak egy lehetőségünk van; a tanítás.

Nagy János: Ha elvégezzük a hatéves főiskolát, nincs pedagógiai kvalifikációnk, a főiskolán ugyanis pedagógiát nem tanulunk, A Csemadokra szeretnék még apellálni. Mi elkezdtünk ezelőtt három évvel valamit. Voltunk Gombaszögön és voltunk Ekecsen. Kiállítást csináltunk. Nem árulni akartunk, hanem megmutatni alkotásainkat. Nagyon szépen, nagyon jól indult, aztán váratlanul megszűnt.

Szerk.: Pedig úgy tudom, kedvezően fogadták.

Nagy János: Mindenkinek tetszett.

Szerk.: Tudomásunk szerint a DIELO öt képzőművészeti kiállítást tervezett az 1965- ös év első félévében Dél-Szlovákia járási székhelyein.

Cselényi László: Bizonyára mindannyian láttátok Dunaszerdahelyen a cukrászdában és a Duna Szállóban a falfestményeket. Véleményem szerint ezek a dolgok nincsenek összhangban a Csallóköz atmoszférájával. Miért nem lehet, mondjuk egy-egy ilyen munkát csehszlovákiai magyar képzőművészekre bízni. Ez egyúttal anyagi forrást is jelentene.

Ezenkívül csatlakozom az előzők javaslatához, az értelmiség intézményes tömörítéséhez.

Szerk.: Mint már az előbb is említettük, ez szakok szerint a tudományos társaságokban megtörtént.

Lukács Zsigmond: A pozsonyi főiskolásoknak van egy klubjuk, a József Attila Ifjúsági Klub

Szerk.: Milyen a klub hatása és milyen irányú a tevékenysége?

Lukács Zsigmond: Jelenleg csak kulturális munkát végzünk. Ezért szeretnénk nagyobb támogatást kapni.

Szerk.: Milyen szakos hallgatók látogatják az összejöveteleket ?

Lukács Zsigmond: Legtöbben technikáról és filozófiáról. Egy-egy összejövetelen 100— 120-an vagyunk.

Kardos István: Tegyük fel, hogy megalakul az értelmiségi klub, vagy megvalósul valamilyen szerv a képzőművészek részére. Aztán még sok más minden is lehetséges. Vajon megoldottuk-e, vagy ezzel megoldanánk-e a magyar értelmiségnek a problémáját. Az az érzésem, hogy mindez csak toldozás és foldozás lenne, ezt valahol másutt kellene kezdeni. Bár erről is, ezekről a konkrét, pillanatnyilag segítséget nyújtó lehetőségekről is kell beszélni. Az értelmiségről sokat beszélünk az utóbbi időben. Ha sokat beszélünk, valószínűleg valami baj van az értelmiség körül és mindenekelőtt talán azt kellene tisztázni. Mi itt a baj? Kevés a hazai magyar értelmiség, vagy passzív, vagy minőségben nem megfelelő? Talán ebből kellene kiindulni, akkor előbbre jutnánk a gyógyírhoz is. Az értelmiség szerepét én két tényezőben, két feladatban jelölném meg. Elsőrendű feladata az ismeretei, tudása alapján végzett szakmai tevékenysége. Ilyen szempontból vizsgálva, a hazai magyar értelmiség száma nem kicsi.

Másik feladata a társadalmi tevékenység, a közvetlen munkáján kívüli társadalmi tevékenység is, vagy ismeretterjesztő tevékenység. Ebből a szempontból a hazai magyar értelmiséggel nem nagyon lehetünk megelégedve.

A tanítók, újságírók, írók tesznek valamit, de nem nagyon érezzük a másik csoportnak, tehát a technikai értelmiségnek, az orvosnak stb. a súlyát.

Szenk.: Tehát az értelmiség számához képest, kicsiny társadalmi súlya, tekintélye, társadalmi aktivitása. A műszaki értelmiség jelenléte csak kis mértékben látszik és társadalmi tevékenysége alig mutatható ki, Mi ennek az oka?

Czikó Elemér: Talán kevesen vagyunk. Szerintem a baj ott kezdődik, hogy a szlovák főiskolától sokan félnek. Igen, félnek, mert nem tudnak szlovákul. Hiba volt az is, hogy a tanítók a tanulókkal nem tudatosították, hogy a főiskolák szlovák tan- nyelvűek, de egy magyar ajkú tanuló éppen úgy elvégezheti, mint a szlovák, vagy akár a cseh diák. A tanítóknak már középfokon hatni kell a tanulókra és segíteni őket, hogy ettől a problémától ne riadjanak vissza.