Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - Kmeczko Mihály: Vers - Ébert Tibor: Vers

Szerk.: Aránylag sokan végeznek évente műszaki főiskolán, s tevékenységüket még sem érezni.

Czikó Elemér: Véleménysm szerint mindez idő kérdése. Nincs időnk.

Szerk.: Nem is mindig a konkrét tevékenységről van szó, hanem a puszta érdeklődésről. Az érdeklődés az aktivitás egy formája. Megfigyelhető például az, hogy a cseh és a szlovák műszaki értelmiség az ország politikai, kulturális és szellemi gondjai után érdeklődik. Mi sem azt kívánjuk mindig a műszakiaktól — és nem is ígj képzeljük el —, hogy most álljanak be egy tánccsoportba és tanuljanak meg csárdást táncolni. A jelenlétük a fontos, az olyan jelenlét, amely bizonyos érdeklődést jelez.

Czikő Elemér: Nálunk ez a érdeklődés elég csekély — ezt sajnos el kell ismernünk és be kell látnunk. Megint csak az idő. Különféle lapokat járatok: Nagyvilág, Kortárs, Hét stb., de nyugodtan mondhatom, nincs annyi időm sem, hogy ezeket a lapokat elolvassam. Nagyon is meg kell gondolnom, hogy mit olvassak el, egy műszaki könyvet, egy szépirodalmit, avagy a járatott lapokat.

Szerk.: Elfogadható az a megállapítás, mely szerint a fiatal magyar értelmiség egyoldalúan passzív? '

Kardos István: Véleményem szerint ne szűkítsük le, maradjunk továbbra is az értelmiség tevékenységénél. Fölösleges lenne csak a kulturális tevékenységről beszélni. Nyilvánvaló, hogy egy gépészmérnöktől nem azt várom, hogy tánccsoportot szervezzen.

Szeberényi Zoltán: A műszaki értelmiség pasz- szivitása nem magyarázható meg a kultúra kettészakadásával sem, ami valóban világméretű probléma. Alig van olyan ország, ahol ne vitatták volna meg ezt a problémát. Tulajdonképpen itt az a veszély áll fenn, hogy a kultúra ketté hasad: egy műszaki területre és egy humán irányzatú részre. És talán felmerül az a kérdés is, hogy a műszaki tudományok nagy mérvű fejlődése magával hozhat egy bizonyos fokú elkorcsosodást a humán, az esztétikai '— művészi érzék és érdeklődés területén. A műszaki értelmiség magatartásával kapcsolatban gondolom, hogy valóban a

„passzivitásban“ kell a tétlenkedés gyökerét keresni. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű. Vegyünk egy magyar fiatalt; magyar iskolában érettségizett és sikerrel elvégezte a műegyetemet. De bármilyen jó nyelvérzéke is volt, egészen biztos, hogy nagyon keményen meg kellett küzdenie az anyaggal. Részben ebben is kereshető a „passzivitás“ oka, mert a tanulás annyira lekötötte a tanuló energiáját, hogy alig maradt ideje más dolgokra. Tehát eleve, szinte éveken keresztül bele nevelődött az a tudat, hogy kifejezetten a szakmai problémákra koncentráljon. A főiskola elvégzése után a legtöbbjük elhelyezkedik valamilyen gyárban vagy intézményben, amely az ország bármely területén lehet, és hát ezáltal bizonyos szétszóródás tapasztalható. Hogy mégis miben tudnának a műszakiak bekapcsolódni a szellemi életbe? Én azt hiszem, hogy nem a tánccsoportok és a kulturális intézmények rendezvényeiben, hanem a saját szakterületükön belül a tudományos továbbfejlődésben és a kutatásban kellene, hogy munkájuk megnyilvánuljon. Nincs pontos áttekintésem a műszaki folyóiratokról, de némiképpen érdeklődöm. Sajnos, elvétve találni csak olyan magyart, aki tudományos cikket, vagy olyan tudományos problémát publikált volna, amelyben mondjuk, nemcsak a magyar dolgozók kérdéseit, hanem országos problémát igyekezett volna boncolgatni. Most mi lehet ennek az oka? Gondolom, itt is a szlovák nyelv hiányos ismerete okozza a legnagyobb nehézségeket. Ugyanis, bármilyen jól megtanul valaki szlovákul, nem biztos, vajon tud-e olyan jól fogalmazni, hogy írásban is kifejezhesse magát. De ez nemcsak a műszakiaknál mutatkozik, hanem a humán érdeklődésű tudományos kutatásnál is. Pl. magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozók tudományos továbbfejlődése is nehézségekbe ütközik. A legjobban az aspiránsvezetők (nyelvészet, módszertan) és a publikációs lehetőségek hiánya érezhető. Orbán óta (1932?) egyetlen eredeti nyelvészeti munkát sem produkált a csehszlovákiai értelmiség. Nincs is hol publikálnia (a folyóiratok erre nem alkalmasak, az évkönyvek pedig évenként egy-egy 20 oldalas tanulmányt vesznek fel, a SAV hungarisztikai évkönyvét is 1966-ra halasztották, a nyelvművelés is apró cikkek erejéig folyhat stb.), csaknem ez áll az irodalomtörténet művelőire is (különösen a fiatalokra), akik könyvre még álmukban