Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - Kmeczko Mihály: Vers - Ébert Tibor: Vers

Mózsi Ferenc: Én azt hiszem, hogy ez nagyon aktuális probléma. Javasolnám, hogy ke­ressük meg először azt az egy közös pon­tot, amely minket, csehszlovákiai — ma­gyar értelmiségieket összeköt. Tekintet nélkül arra, hogy az egyik pedagógus, a másik orvos, vagy képzőművész, esetleg író vagy költő. A közös ponttal összefüggő gond az értel­miség különböző rétegeinek kölcsönös megismerkedése. Nem tartom érdemte­lennek egy értelmiségi klub megalakításá­nak gondolatát. Szerit.: Ez bizonyos formában létezik. A Poli­tikai és Tudományos Ismereteket Terjesz­tő Társaságra, illetve az egyes szaktársa­ságokra gondolunk. A baj talán ott van — s ezen kellene gondolkodnunk —, hogy a magyar nemzetiségű értelmiség alig-alig kapcsolódik munkájukba. Mózsi Ferenc: A Csemadok, az Irodalmi Szem­le, vagy ak^r az írószövetség gyakrabban meghívhatna bennünket, gyakrabban ösz- szejöhetnénk egy-egy mindnyájunkat ér­deklő megbeszélésre. A kölcsönös megis­merkedés jelenti az első lépést ahhoz, hogy szerves organizmussá csoportosul­junk. Szerk.: Az írószövetség magyar szekciója rendszeresen szervezi a szerda esti irodal­mi vitákat. A Csemadok is rendez évente 10—15 témáról központi megbeszélést, vitát. Sajnos ezek sem látogatottak. Mi lehet az oka? — Témaválasztás, szervezés vagy tényleg valamiféle passzivitás. De akkor felmerül a következő kérdés: mi az oka ennek a passzivitásnak? Mács József: Szerintem ilyen közös pont le­hetne az, ha mindannyian: újságírók, or­vosok, pedagógusok, képzőművészek stb. együttesen és közös erővel törekednénk arra, hogy kialakítsuk szellemi életünk központi és vidéki centrumát. Irányító szellemi centrumok nélkül nincs hatékony értelmiségi tevékenység sem. Ezzel függ össze a kulturális intézmények léte is. Már meglevő intézmény az író­szövetség magyar szekciója és a nemrégen megalakult Újságíró Szövetség magyar szekciója. És mi van például a magyar nemzetiségű képzőművészekkel? Elképzel­hető-e a magyar képzőművészek össze­fogása, egy képzőművészeti szekció nél­kül? Ilyen értelemben hozom összhangba, az intézményeket magával az értelmiségi munkával és tevékenységgel. Szerik.: Eszerint az értelmiség tevékenységé­nek a hatásosabbá tételéhez, több intéz­ményre van szükség, amely köré az értel­miség bizonyos rétegei tömörülhetnének? Mács József: Igen. Szerk.: Nagy gond a fiatal magyar képző­művészek érvényesülése. Nagy János: A képzőművészek az írókkal szemben hátrányban vannak. Kapásból föl­írtam 30 magyar képzőművésznek a nevét, akik főiskolát végeztek. Nagyrészük ve­getál. Ezeknek az embereknek kellene va­lamit nyújtanunk. Lehetetlen állapot, hogy elvégzik a hatéves főiskolát és aztán el­mennek a szövetkezetbe dolgozni, darus­nak állnak, vagy esetleg pincérnek szegőd­nek. Szerk.: Ilyenek is vannak? Nagy János: Szép számmal. Például Bácskái Béla. Eléggé jól ismert név. Elvégezte az is­kolát. és hazament a szövetkezetbe dol­gozni. Szerk.: Sajnos, a fiatal képzőművészek eseté­ben ez így van; amint elvégzik a főiskolát, rögtön a létezés legelemibb gondjaival kell szembenézniük. Nagy János: Mi nem kapunk úgy, mint az or­vos vagy a mérnök hivatalt, ahol aztán dolgozhatnánk. Szenk.: És a szakmabeli munkalehetőségek? Nagy János: Hát, kinek milyen szerencséje van. Néhányan elmennek tanítani, de itt is van egy probléma. Képzőművészetet, illetve művészettörténetet nem tanítanak iskolá­inkon. Ilyen jellegű oktatás magyar nyel­ven egyáltalán nincs. Az íróknak megvan az a szerencséjük, hogy van szekciójuk. Nem-e lehetne megalapí­tani a magyar tudományos és művészeti dolgozók társaságát? így egyedül érzem magam. Mózsi Ferenc: Véleményem szerint mindent el kell követnünk, hogy fiatal képzőművésze­ink ne darukezelőnek álljanak, még akkor sem, ha így jobban keresnek. Inkább men­jenek el a népművészeti iskolákba képző- művészetet tanítani.

Next

/
Thumbnails
Contents