Irodalmi Szemle, 1965

1965/10 - FIGYELŐ - Julian Kawalec: Kettéhasadt élet

nek, az ostornak az istállóban a helye, s a felnőtt- meg a gyereksereg közvetlenül a szán mögött halad. Józef időnként biztatja a lovakat, mert nem egyformán lépkednek, és ő ezt nem tűri; észrevétlenül — hiszen temetésen van — egyszer az egyik, másszor a másik kantárt húzogatja, és dühöng, ha a lovak nem lépkednek egyformán. A plébániáról közben egy pillanatra kijön á pap szőrmebundában, megszenteli a koporsót a templomban, és sürgetően kikíséri a temetőbe, hiszen tél van és csikorgó fagy, ami ugyan nem zavarja a halottakat, de kegyetlen az élőknek. A temetőből azután mindenki a szánra kapaszkodik. Rátelepednek a krumpliszár kötegekre, amiken a koporsó nyugodott, Józef a lovak közé csap, és a lovak vágtáznak a faluba, az emberek meg kissé kiszánkózzák magukat. Ezután a haláleset után kellemes lesz a gyász, mert a házban nem lesz olyan zsúfoltság, az egy kis szobában meg a konyhában több hely jut mindenkinek. A házban több hely lesz, azért a gyász csak olyan kötelességforma.

1918-at vagy 1919-et írtak akkor, a háború utáni éveiket; s a mai vádlott, Józef Trepa 12—13 éves volt; tehát ahhoz a délutáni vagy inkább esti órához vagy másodperchez 1930. június 23-án, amikor embert ölt. még 13, esetleg 12 vagy csak 11 év és néhány óra, perc és másodperc volt hátra. Tehát már nem 24 esztendő és 39 nap, mint születése óta, amikor Wojciechnek keresztelték azért, mert ez a név megtetszett Józef Trepának, az apjának. Am attól a pillanattól, amikor megszületett, a szünet nélkül zsugorodó és szűkülő nadrágszíjföldek végzetszerűen jelölték Woj- eiechet a bűntett elkövetésére, és ő engedett végzetének, mert nem volt ereje ellenszegülni, és elkövette a bűntettet, amelyről tegnap a legapróbb részletekig mindent elmondott a bíróság előtt. Kissé görnyedt, feketébe hajló, ritkás őszes hajzattal, és gyermekesen kék szemekkel. Nyugodt hangon beszélte el, hogyan jutott el a városból a gyilkosság színhelyére. Azon a napon ugyanis, amikor embert ölt, vásáron volt a városban, olyan láncot akart venni, amellyel lekötik a fával rakott szekeret, mert néhány nap múlva az erdőbe szándékozott menni. Ha közben nem gyilkol, néhány nap múlva az erdőbe hajtat, bepászítja a létrát a rövid kocsinyújtóba, és úgy indul az erdőbe. De közben embert ölt, és ezért útját el kellett halasztani. Akkor a vásáron nem gondolt arra, hogy gyilkolt; csak pár órája volt a gyilkosságig, de neki halvány sejtelme sem volt arról, hogy néhány óra múlva embert öl. Nem gondolt a gyilkosságra még akkor sem, amikor a folyó mentén a gáton tért vissza a városból, és a megvett

láncot zörgette: ez a zörgés kellemestr. kísérte útján. Holtbiztos, hogy még a tett elkövetése előtt egy órával sem tudta, hogy embert öl. Teljesen váratlanul futott össze minden, egy óra sem telt bele.

Mint államügyész elhihettem, hogy minden pontosan így történt, joggal hihettem, hiszen Józef és Katarzyna fia, Wojciech Trepa a gyilkosságot bevallotta, pedig nem kellett volna vallania, ha az idegei föl nem mondják a szolgálatot, vagy inkább nem érezte volna a vallomás szükségét, vagy valami kellemes enyhülést attól a gondolattól, hogy mindent bevall; mert ha ő nem vall, nehezen bizony’t ják rá az első gyilkosságot. Ha már beismerte szörnyű tettét, a gyilkosságot, jóllehet nem kellett bevallania, bizonyára leírja a körülményeit is úgy, ahogyan a valóságban lejátszódtak. Nyugodtan beszél ezekről — lehet, hogy ezt a nyugalmat a legyűrt kétségbeesésből meríti; s ez esetben tökéletesen — bár tű! későn — leszámolt ezzel a kétségbeeséssel; nyugodtan beszél a bűntettről, mintha gyermekkori vagy serdülésének élményeit mesélné, amikor még csak nyolc-, tíz-, tizenöt éves volt.

Tizenöt éve arra az időre emlékeztetett engem, amikor én voltam tizenöt esztendős; éppen véget ért a második világháború, s engem tanulni küldtek különböző tanfolyamokra, a.: egyetemi előkészítő tanfolyamra, majd a jogi karra. Amikor efelett elgondolkodtam, megértettem, hogy az én tizenötödik életévem, és Wojciech Trepa tizenötödik esztendeje határkő az életben, olyan pont, ameddig az államügyész és a vádlott élete hasonló volt. Eddig a mezsgyéig ugyanis a vádlott születése és az éi! születésem közötti huszonhárom év különbség sokat nem jelentett, csupán az államügyész és a gyilkos tizenötödik és tizenhatodik évének határvonalán kezdett sokat jelen12ni. Wojciech Trepa, a kétszeres gyilkos ezt a határikövet nem érezte, fel sem ismerhette, mert az életében mi sem változott, egész nemzedékek osztályrésze tette őt olyanná, hogy két gyilkosság tettese lett, egyre jobban közeledett a bűnhöz.

Elgondoltam, hogy ha a vádlott és ar: ügyész élete, vagyis az én életem tizenöt esztendeig hasonló volt, és kellett, hogy hasonlatos legyen, hiszen hasonlítottak az életfeltételeink is, megtörténhetett volna, hogy én, az állam - ügyész arra az útra léptem volna, ams'yet a vádlott járt; s a vádlott — életfeltételei és kétségbeesése végzeteként — a bűntett felé haladt. Ez azt jelenti, hogy én is ezt az utat járhattam volna, amely bűntettel é; t véget, ha az új körülményeim nem mutattak volna életemnek új irányt, vagyis ha nem