Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - DISPUTA - Jozef Hvišč: Lengyel viták a szociológiáról

fájdalmas következményekkel járt. Aki távol marad, mindig veszít (J. H. kiemelése). Egy veszélyes pillanatban nem avatkoztunk bele az eszmei harc egyik döntő ütközetébe. S ez sokkal komolyabb és messzebbható mulasztás, mint a marxista etika fejletlensége, amit olyan gyakran hangoztatunk.

A lengyel tudósok, ettől a már-már végzetes felismeréstől vezettetve, buzgón pótolják a mulasztást. Viszonylag rövid időn belül született egy sor munka: Schaff, Ossowski („A társadalomtudományok sajátosságairól“), Wi- derszpil („A marxista szociológia genezise és jellege“), Bauman („A mai amerikai szociológia problematikája“), valamint egy csomó tanulmány. Ezek a művek, a tulajdonképpeni problémák megoldásán kívül, azt is jelezték, hogy az „ideológiai abszencia“, vagy egyoldalúság pillanatai végleg elmúltak, és soha többé vissza nem térnek.

Schaff kezdeményezése nálunk is visszhangra talált. Ez a visszhang azonban nem hozott jelentősebb alkotó eredményeket, kihasználatlan maradt, eltékozoltuk, s végül, úgy látszik, megszűnt. Egyetlen eredménye az emberbölcseletről folyó Schaff kontra Kol- man vita volt, amelyben tulajdonképpen az emberbölcselet két ellentétes koncepciója csapott össze. A vitából Schaff került ki győztesen, s közben kikristályosodott az emberbölcselet két fő problémája:

1. mit kell értenünk emberfilozófia fogalmán és milyen az etikához való viszonya,

2. az általa kidolgozott erkölcsi kódex értéke és jelentősége.

Az Arnošť Kolman és Adam Schaff között folyó vita a Przeglad kulturalny 10. számában (1963-as évfolyam) a két vitatkozó fél nyilatkozatával zárult. Adam Schaff ezt írta:

„Ha a vitában félreértettük egymást és a vitatkozók álláspontja valójában közelebb került egymáshoz, ahogyan az várható is (az adott jelek alapján így vélem), örömmel veszem tudomásul. Főleg, ha (függetlenül a használt megjelöléstől) az emberfilozófia problematikájáról és a marxizmus kérdéseinek dogmatikus kerékbetörése ellen folytatott harcunk eredményeiről van szó.“

Utolsó válaszának további részeiben a különbségek mibenlétét fejtegeti, majd megjegyzi, hogy Kolman professzor „egyetlen, a vita során felvetett érvemet sem cáfolta meg.“

Meg kell említenünk, hogy Schaff nézetei nemcsak az említett vitában győztek, hanem a tudósok egész csoportjában is tért hódítottak, ha a tudósok a marxista filozófia új

áramlataival szemben le tudták magukban rombolni a dogmatikus korlátokat. Nem csoda, hogy a Przeglad kulturalny 17. számában egy másik lengyel filozófus, Marek Fritzhand „Emberbölcselet és filozófiai antropológia“ című cikkében ezt írta:

„Teljes szívemből rokonszenvezem Schaff álláspontjával. Szereplése az emberbölcselet problematikájának fejlesztése terén — végső soron nem első esetben — zöldet jelez a marxista vizsgálódás számára egy ilyen szerény, és a marxisták számára mégis olyan hosszú ideig elhanyagolt problematika felé."

Meg kell jegyeznünk, hogy a lengyel irodalmi és kulturpolitikai folyóiratok és újságok mindig támogatták az effajta vitákat. Néha maguk is kezdeményeztek. Példa lehet a „Merre halad a világ“ című ankét, amelyben jelentős lengyel szociológusok, közgazdászok és kulturális dolgozók egész sora vett részt. Témakörük: tudomány vagy technika; a civilizáció mínuszairól; tömegkultúra, stb.

Wlodzimíerz Sokorski „Tömegkultúra és Galilei“ c. cikkében (Przeglad kulturalny, 1963, 2. szám) ezt írta:

„Úgy látom, hogy a „tömegkultúra" jelensége a huszadik század második felének egyik legjellemzőbb problémájává kezd válni.

Valaha kitértünk ez elől a fogalom elől, s helyette „kultúrforradalomról“ beszéltünk. Ezzel szemben ma a „kultúrforradalom“ kevesebbet jelent, vagy pedig egyáltalán nem jelent semmit. Az analfabétizmus felszámolása és az általános iskolakötelezettség elfogadtatása minden társadalom és minden rendszer vágya. Ugyanez a helyzet az iskolarendszer politech- nizációjával, a technikai káderek problémájával, valamint a munkásosztály szakképzettségével kapcsolatban. Kulturális örökség? Vajon melyik rendszer szegül szembe a kulturális örökséggel? Ideje már, hogy megszűnjünk hangoztatni a nemzeti kultúrához fűződő viszonyunkat. A szocialista kultúra nemzeti kultúránk törzséből nő ki. Internacionalizmusunk nem ellenkezik ezzel a folyamattal, hanem annak egyenes következménye. Ilyen körülmények között a „kultúrforradalom“ eszméje leszállt a jelszavak talapzatáról és rendszerünk normális funkciójává vált...“

A Schaff—Kolman vita és a „Merre tart a világ“ típusú ankétok után a lengyel szociológiai viták újabb szakaszba léptek. Nem arról van már szó, hogy szükséges-e ez vagy az az elmélet, hanem arról, hogy milyen módon kell alkalmazni a társadalmi jelenségek kutatásában. Ezek az eredmények egyrészt a lengyel ipari városokban, üzemekben, művelődési központokban, családokban, ifjúsági és értei-