Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - Egri Viktor: Megmondom mindenkinek (regényrészlet)

gondolataim. Agnes állapotossága terhére írtam, hogy húzódozott tőlem, nem kívánta az ölelésemet, a testem közelségét. A szerelemhez, a megkívánáshoz pihent test, frisseség is kell — én így hittem, de nem így volt, hiszen amikor először volt teherben, vágyódott a karomba, kívánta az ölelésemet.

Ha akkor házaséletünk első esztendejében szerelmet hazudik, csak sajnálatból tűri, hogy testi megkívánással közeledjem hozzá — én ezt megéreztem volna. Nem alakoskodott, őszintén adta oda magát, szeretett, csonka és nyomorék mivoltommal is szeretett, de most elhajlott tőlem, nincs már közöttünk az a forró kapocs, és ami még rosszabb és gonoszabb, elidegenedett, s eltávolodott tőlem lélekben is.

Mindezt azon a februári éjszakán még nem éreztem ilyen határozottan, csak később, amikor ismét hazalátogattam, vált világossá előttem, hogy Ágnes más szemmel néz rám, elhi- degült. Közeledésemre elhúzódott és hűvós maradt. Az orvost emlegette, aki kioktatta, hogy nem szabad érintenem. Éreztem, hogy alakoskodik, nem mond igazat; a szülésnek nem volt következménye, egészségesebb volt, mint valaha, a második gyerek karcsú, kívánatos, igazi érett, szép asszonnyá tette.

Házasemberek, fiatal férjek ilyesmiről maguk közt beszélgetnek, tudják, hogy négy hét elmúltával érinthetik az asszonyt, tudtam ezt én is, és a szülés óta elmúlt már a hatodik hét!

Más asszony volt, nem az én Ágnesem. Az anyja, az a bolondos öregasszony háborította meg!

De nem is az éjszaka, inkább a reggel nyitotta ki végleg a szememet. Amikor eljött az ideje, hogy felkeljek, nem jött hozzám az ágyamhoz, hogy ügyes ujjaival segítsen csonka lábamra csatolni a protézisemet. Ügy tett, mintha a gyerek elfoglalná, pedig azt Is, a kis Gyurit, a nagyanyja gondozta.

— Nem jössz segíteni, Ági? — szóltam rá kérőn.

Vállat vont és csak második hívásomra jött kényszeredetten közelebb.

— Mért nem akarsz segíteni?

— Ugyan, Feri! ... Azt hittem, az iskolában leszoktál róla, hogy segítsenek. Vagy talán volt ott valakid?

— Ostobaság! Tudhatnád, hogy nem volt senkim.

— Én férfire gondoltam, hiszen nem aludtál egyedül.

Lehajolt a lábam elé. Én félretoltam.

— Már nem kell! Csak tudni akartam, mi van veled. Van szemem, és nem vagyok olyan ostoba, mint hiszitek ... undorít a csonkasá- gom?

A haja tövéig elpirult, és megbántottan nézett rám.

— Ezt nem lett volna szabad mondanod!

Talán valóban hallgatnom kellett volna, küzdenem a szeretetért, a szerelemért és nem feladni a harcot. Két gyermekünk van, nem tűrhetjük, hogy az anyád éket verjen közénk. Ágnes! Hallgass rám, meg kell maradnod a réginek, frissnek és kedvesnek, az én asszonyomnak, aki szerelmével kárpótol azért, hogy az élet megnyomorított. Nem sajnálatból, de tiszta szívvel kell szeretned, kétszeres szerelemmel, ahogy az igazi, áldozatos élethű nők szeretik mindhalálig emberüket.

Lehet, hogy ez érzelgősség volt, más rokkantban is így él a szerelem, nem gondol rá, hogy éptestű partnerének gyűlöletes is lehet az ilyen túlságos érzelmesség; talán keményebb és akaratosabb szerelmet kíván, olyat, amely bánatot és fájdalmat is okoz.

De sokkal összetettebb és bonyolultabb volt, semhogy egyik napról a másikra rádöbbenhettem volna, hogy szerelmemet veszély fenyegeti; több higgadtság, nagyobb férfi tapasztalat kellett volna hozzá, hogy újra egyenesbe tudjam fordítani az életem kátyúba jutott szekerét.

Ha akkor, azon a februári éjszakán kiszököm a házból és ital kerül a kezembe, talán ugyanaz következett volna be, ami Ivánka születése után történt velem oktalan féltékenységemben. Szerencsére józan maradtam és józan voltam mindvégig, legnagyobb gyötrelmeim idején is; az öregasszony nem vethette a szememre, hogy garázda, részeges ember vagyok, akivel nem lehet egy fedél alatt élni, szedjem a sátorfámat, pusztuljak a közelükből.

Nem tudom, érezzem-e elégtételnek, hogy nem így történt, s nem úgy hagytam ott a házat később, hogy ma szégyenkeznem kellene érte.

El kell még mondanom, hogy Gyuri fiam születése és az az első téli szabadságom, amit otthon töltöttem, a régen várt nagy fordulattal esett egybe.

Prágában és itt nálunk is, egyszerre, egy adott pillanatban, megtörtek a reakció erői, végképp csődöt mondott a demokraták destrukciója, hogy szabotálással, minisztereik lemondásával zavart keltsenek és megakadályozzák a proletariátus hatalomra jutását.