Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - Horváth László: Érdekes ember
Horváth László érdekes ember Október elején a csehszlovák tankönyvek magyarországi kiállítását kísérve Békés megyében is megfordultam. Sok új arc, sok benyomás vésődik ilyenkor az emlékek tárházába, egyik-másik kitörölhetetlenül. Három napig ki sem mozdulhattam a szarvasi felsőfokú óvónőképző épületéből, a kiállítás termeibe, no meg a vendégszobába kalodázott a szüntelenül ömlő meleg, déli eső. A negyedik nap reggelén hirtelenül kiderült, és elindulhattam felfedezni a környéket. A Kőrös partján, jó negyedóra múltán elértem a szarvasi arborétumhoz. A fák, bokrok, zöld lankák áttekinthetetlen rengetegére lágy pasztelszíneket csókolt az ősz. A meleg eső után párolgott a táj, és a vénasszonyok nyarát félénken idéző napsugár halkan simogatta a Kőrös menti földeket. Az arborétum útjai sem szikkadtak még fel, lucskos volt a fű is. A bejárat környékén elhelyezett kis kioszkok mögül elémtoppant egy kistermetű mokány ember. Köszöntöttük egymást, bemutatkoztunk és bár hétfő lévén nem fogadtak látogatókat, szívesen csatlakozott hozzám vezetőnek. Ez a múlt század derekán, a Bolza grófok által alapított díszkert, ma Magyar- ország egyik leggazdagabb botanikus kertje. Óriási seguoják versengenek libanoni cédrusokkal, romantikus díszletekként ható mesterien telepített tujabok- rokkal, eukaliptuszok és olajfák idézik a trópusok hangulatát, kínai gumifák, datolyapálmák toppannak elém, és életemben először csodáltam meg az ecuadori balzafát, amely Heyerdahl és társainak útján, a Kon-Tiki viszontagságait juttatta eszembe. Ugyan ki tudná felsorolni a természet játékos, teremtő kedvének tarka változatosságát, amelyet a föld e kalapnyi helyén összehordott gazdag fa és növénymúzeum is fényesen bizonyít. Persze ezt a kalapnyi helyet csak képletesen mondom, mert hetven hektár, az hetven hektár, és kísérőm, aki mindezen gazdagság latin szakkifejezéseit is betéve tudta, addig nem hagyott pihenni, míg végére nem jutottunk legalább az „olasz útnak“, az arborétum idegenek által megcsodált, tüneményesen szép, összefüggő részének. Kísérőm észrevette fáradtságomat és megjegyezte: — Van itt egy festő, aki minden nyáron végigjárja az egészet, kövérebb is mint maga, mégse fárad el! Ha látná, hogy szalad, amint meglát valamit, amit mi talán észre sem veszünk. Érdekes ember . .. Vendéglátóim elvittek az érdekes emberhez. Fehér villa üvegfalas verandája ontotta a meleg fényt, s bevilágította a két oldalfalat is, amelyet baloldalon egy vendéget hívó férfi, míg jobboldalon egy adjonistent lehelő, vendégváró asszony rajza díszített. — A feleségem, meg én — mondta egyszerűen az őszhajú férfi és két lépéssel az ajtón belül bemutatkozott: — Ruzicskay György. Az előszoba, inkább kis néprajzi gyűjteményként hat, mint előszobaként, telisteli háziipari készítményekkel, kerámiával, szlovák néprajzi díszítésekkel, egy régi ütött-kopott almárium ...
