Irodalmi Szemle, 1964

1964/10 - Duba Gyula: Bohóc a hajnali utcán

befejezetlenül hagyni. Teljesen ki kell használni ezt az éjszakát. Vettek a bárpultnál egy üveg konyakot és nevetgélve, dülöngélve, hangoskodva hazaindultak.

Odakünn már pirkadt. A városra tompán és nyirkosán rátört a világosságot megelőző szürkület. Alig járt ember az utcákon. A legmélyebb álmok órája ez.

Egymásbakarolva, meg-megtántorodva mentek a barátja lakása felé. Két ittas, gátlástalan férfi, s a lányokon is érződik az ital hatása. Fesztelenül viselkednek, mintha évek óta ismernék egymást és természetes lenne, hogy együtt mennek haza. K. Z. botladozó nyelvvel mesélt valamit a lánynak és a konyakos üveggel hadonászott, a barátja néha megállt és hosszan csókolgatta a másik lányt. Nem vették észre, hogy eltértek utuk céljától, más irányba mennek. Egy rendőr rosszaló fejcsó- válással nézte őket és rájuk szólt, hogy csendesebben is lehetnének.

— Jó, jó — mondta K. Z. és szorosabban magához vonta a lányt. A lelke teljesen felbomlott, semmit nem érzett belőle. Ezekben a pillanatokban nem voltak érzései, csupán teste, mely cselekvésre vágy. Annyit tudott, hogy most a barátja lakására megy egy csinos, fiatal nővel és ez így van rendjén. Kicsire zsugorodott a számára a világ, négyen fértek csak bele ...

Annál a bizonyos utcánál egyszerre nyugtalan lett. Tudata küszöbén valami elemi erejű és kitörni akaró felismerés lázadott. Nem tudta, mi az, csak érezte, részegen is érezte. Ré- vetegen körülnézett és meglátta az öreg, háromemeletes házat. Honnan ismeri ezt a házat.. .? Megállt és erőlködve küzdött eltompult emlékezetével, s fokról fokra bontakozott ki előtte a felismerés. Ismeri. És a harmadik emeleten, azt a kivilágított ablakot is ismeri... A lelkében pillanatok alatt kattanva váltott egy váltó és új indulatok öntötték el. Nem józanodott ki, csak lerázta magáról az elmúlt perceket és elfelejtette. A világos ablakú házzal szemben, amerre mentek, egy alumínium szemetesvödör állt a járdán. Oldalára fordította és ráült.

— Nem megyek tovább.

A barátja azt hitte, hogy részeg fővel cirkuszt akar csinálni, valami buta ötlete támadt. Furcsa ember, ha iszik, ellentétekkel teli belső világából gyerekes kérkedések és kötekedések robbanak ki. Mintha részegségében kárpótolná magát valamiért, amire józan fővel képtelen.

— Na gyere szépen! — fogta meg a karját.

— Ne várakoztassuk meg a hölgyeket. Szeretnének már feketézni...! — És rákacsintott, cinkosan és türelmetlenül.

— Nem megyek tovább — mondta határozottan K. Z. —, hagyjatok magamra!

— De miért, te őrült...? Most nem jösz éppen...?

A lányok tanácstalanul álltak és nézték őket.

— Ott lakik Iván — mutatott K. Z. a világos harmadik emeleti ablakra. — Fenn vannak ...

— Ki a fene van fenn ilyenkor...? — méltatlankodott a barátja és tovább ráncigálta a kabátját —. Micsoda ember, aki ilyenkor nem alszik, rajtunk kívül — nevetett. — Ki van fenn...? — Pillanatra elfelejtette K. Z. éjszakájának a történetét.

— A feleségem és Iván...

— Aha — hökkent meg —, honnan tudod, hogy ott lakik ...?

— Gyakran meglátogattuk... mondtam, hogy barátok voltunk.

— Igyál! — nyújtotta az üveget. Ittak, aztán K. Z. maga elé tette a konyakot a járdára, a lábához és tovább bámulta a világos ablakot. A barátja elmondta a lányoknak, hogy K. Z. felesége van ott fenn a harmadik emeleten, az ablak mögött. Mit tegyenek? El kell őt vinni innen, hogy ne csináljon botrányt. Semmi szüksége a botrányra. Legjobb lesz, ha tovább mennek, oda, ahová indultak. A lány, akivel táncolt, hozzálépett, átkarolta a nyakát, szájon csókolta és a szemébe nézve hívta ňiagával. De K. Z. tekintetéből úgy látta, hogy jóformán nem is érti, mit beszél neki. Már egész lénye másra, máshová összpontosult. Otthagyták, talán utánuk megy, aztán mikor látták, hogy tovább ül és néz, visszamentek érte. Jó félóráig huzakodtak vele eredménytelenül, egyre csak azt hangoztatta, hogy semmi rosszat nem akar, csak látni szeretné a feleségét, ahogy lejön Ivántól. Közben egészen kivilágosodott és a főutcán végigcsörömpölt az első villamos.

Az ablakok mögött váratlanul kialudt a fény.

K. Z. felállt és mereven figyelte a ház bejáratát. A lépcsőházban felgyújtották a lámpát. Mindannyian hallották, valakik jönnek le a lépcsőkön. K. Z. átment az útttesten és megállt a kijáratai szemben. Enyhén imbolygóit és zsebredugta a kezét.

Magas férfi kíséretében felhajtott gallérú, ballonkabátos nő lépett ki az utcára. Pillanatra döbbenten megálltak, ahogy K. Z.-t megpillantották, aztán a nő lehajtott fejjel, egyetlen sző nélkül tovasietett a villamosmegálló felé. Léptei magányosan kopogtak a hajnali utca csendjében. A férfi ott maradt, nyugodtan szembenézett K. Z.-vel és látszott, hogy min-