Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - Duba Gyula: Bohóc a hajnali utcán
denért, ami történt, hajlandó helytállni és megverekedni. Várta, hogy a másik szóljon előbb. — Szervusz — mondta aztán nagysokára. — Szervusz — felelte K. Z. rekedten. — Legalább kísérd őt haza...! — mutatott a felesége után. — Egész éjjel égett nálam a lámpa — folytatta a férfi —, gramofonoztunk és beszélgettünk ... — Hiszi, aki akarja — vonogatta K. Z. a vállát —, de nem is lényeges... Iván még várt néhány pillanatig, aztán megfordult és az asszony után sietett. Mindketten felszálltak a villamosra. K. Z. utánuk nézett és tehetetlenül széttárta a karját. — Te gyáva bohóc — kiáltotta át hozzá a barátja —, hát mit bohóckodsz... mit akarsz tulajdonképpen...? Eredj, fuss utánuk és alázkodj meg előttük...! K. Z. megborzongott, egészen kijózanította a nyirkos hűvös hajnali levegő. Lehorgasztott fejjel jött át hozzájuk és zavartan motyogott. Nem tudott szabadulni attól a hirtelen támadt gondolatától, hogy ha férfias határozottságot kívánó helyzetekben őszintén önmagát adja, óhatatlanul nevetségessé válik. A korareggel a többiek mámorát is szétfújta, színtelen arccal és ásítozva ácsorogtak, aztán sietve megindultak a barátja lakása felé. Átvágtak egy szűk mellékutcán s ahogy megérkeztek, pillanatra megtorpantak az új emeletes lakóház előtt. — Ne gyerekeskedjünk — mondta a barátja —, nem divat ma az álszemérem ...! A lányok egy pillanatra összenéztek aztán megvonták a vállukat. Egymásba karolva mentek fel a lépcsőkön. Egy szoba konyhás lakásban lakott a barátja. A házigazda lehúzta az ablakon a rolókat és meggyújtotta a hangulatlámpát. Gershwin lemezt tettek a gramofonra és feketét főztek. A Rhapsody in Blue valami visszafojtott panaszos vággyal és feszültséggel töltötte meg a szobát. S ezzel együtt, amíg elkészült a fekete, parányi ide- genség költözött közéjük. Üj szemekkel méregették egymást, mintha éppen most találkoztak volna, nagyon komoly körülmények között és ismerkednének. De ebben az ismerkedésben már valami lappangó várakozás és türelmetlenség feszült. Lassan itták a feketét, konyakot is ittak hozzá és keveset beszéltek. Néha simogatták a lányok arcát, nyakát, fogták a kezüket és várták, hogy visszatérjen az utcán ellibent hangulat. Később K. Z. kivitt egy széles fotelt a konyhába és a gáztűzhely sütőjében meggyújtotta a gázt, hogy a konyha bemelegedjen. Főztek még feketét aztán mindketten kimentek a konyhába. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még hallotta a barátja hangját, kérte a másik lányt, hogy vetkőzzön le... A konyhában szorosan egymás mellé ültek a fotelban és a lábukat a sütőből kiáradó meleg elé tartották. K. Z. lassan simogatta a lány haját és a nyakát csókolgatta. Ezekben a percekben nem éreztek olyan végzetesnek és kibírhatatlannak a veszteséget, amely ma éjszaka érte. És miért csak ő lenne a vesztes, ilyen esetben nem csak az vesztes, akit elhagytak, de az is, aki eltávozott... így vigasztalta önmagát, s közben megnyugvást érzett és közönyt. — Mit teszel most — kérdezte tőle halkan a lány —, elválsz ...? — Dehogy — ingatta a fejét —, elfelejtem az egészet és megpróbálom újra kezdeni az életünket...! — Gondolod, hogy lehet újra kezdeni...? — Nem — mondta határazottan —, nem lehet... De azért megpróbálom ... Arra gondolt, hogy többször kellett volna már újrakezdenie az életét és soha nem sikerült, de azért mindig volt valahogy ...
