Irodalmi Szemle, 1964
1964/10 - Duba Gyula: Bohóc a hajnali utcán
is tudok erős és... rossz lenni...? Talán az önbizalomhoz az is kell, hogy az ember rossz tudjon lenni... — Magadban keresd a hibát — mondta szárazon a barátja —, én soha hasonlót nem éreztem. Ne akard a sorsoddal megmagyarázni élhetetlenségedet...! És nyögd már ki végre, hogy hol a feleséged! — Nyolc órakor azt mondta, hogy elmegy Ivánhoz és ott tölti az éjszakát. Hogy ne várjam Aztán majd holnap meglátjuk, hogyan, mi lesz... — S erre te azt mondtad neki, hogy csak menjen nyugodtan...? — Hitetlenkedve nézte. Micsoda csodabogár ...! — Igen, azt mondtam neki, hogy menjen, ha úgy érzi, hogy már nem tud mellettem megmaradni... Már nem beszélgettek, szemlélődtek és hallgatták a zenét. A táncolőkat nézegették és néha megjegyzéseket tettek a nőkre. Gyakran ittak. K. Z. igyekezett megfeledkezni mindenről. Szándékosan nem gondolt semmire, mindent kimondott, ami a szájára jött és úgy érezte, hogy ebben belé lehet őrülni. Ezért is ivott újra, meg újra, hogy az agya eltompuljon és érzékei közömbösekké váljanak. A barátja jó indulatúan és megkönnyebülten nézte. Szegény, bolondos fiú, rendbejött, furcsa rögeszméit elfelejtette. Olyan, mint egy gyerek, gondolta, csupa bizonytalanság és gátlás... — Táncolhatnánk... — mondta később és K. Z. beleegyezően bólintott. Táncolhatnak, neki mindegy. De ha nem táncolnak, úgy is jó. Ha semmi nem történik, akkor is rendben van minden. A barátja felkérte az egyik szem- benüllő lányt és a tangó közben megkérdezte, hogy nem szórakozhatnának-e együtt, négyesben? Pillanatnyilag még lelki komplexumai vannak, intett K. Z. felé, de különben nagyszerű fiú... Igen, nézett K. Z.-re a lány, ez érdekes lehet. A lelki komplexumok mindig érdekesek, mert valami olyat villantanak fel az élet lényegéből, amit különben csak sejthetünk ... Negyedéves bölcsészhallgató a lány és szeret ilyeneket mondani. Naív felelőtlenséggel és magateremtette szkepticizmussal tanulmányozza az emberi lelket. Nagyon tapasztaltnak és kissé mindenből kiábrándultnak szeretne látszani. Ügy hiszi, akkor modern és nagyvonalú. — Minden rendben van — ült vissza K. Z. mellé a barátja —, a lánykák epedve várnak. Korábban is nézegettek errefelé, de te nem figyelted. Már azt hitték, szerzetesi életmódot fogadtunk...! K. Z. közömbösen mosolygott. Valóban táncolnia kell. Felkérte azt a lányt, akivel előbb' a barátja táncolt. Várakozása ellenére nem esett nehezére táncolnia. A lány jól táncolt, engedte, hogy közel vonja magához, csinos: arcú volt és jó alakú. Értelmesen beszél, viselkedésében nyoma sincs álszeméremnek, vagy tartózkodásnak. Régi ismerősökként táncoltak, akik valahol a kölcsönös rokonszenv utolsó- és a közvetlenebb érzelmi kapcsolatok első lépcsőfokán állomásoznak. K. Z. úgy érezte,, ellenállás nélkül lebeg ebben a közegtelen állapotban. Maga sem tudta, miért, röviden a lánynak is elmesélte történetét. Ügy mondta el, nyugodtan és okosan, mint ami ugyan a magánügye, de már felette áll, túltette rajta magát és igyekszik megszabadulni a terhétől. A lány érdeklődve hallgatta, de nem mondott véleményt. Néha komolyan ránézett, aztán elmosolyodott és K. Z. nem tudta, mit jelent a mosolya. Együttérzést? Iróniával vegyes, lenéző csodálkozást? Talán gyámoltalannak gondol, jutott eszébe és belepirult a gondolatba. Kényelmetlenül érezte magát. Erősen magához szorította a lányt, hogy ne nézze őt gyámoltalannak és ajkával néhányszor puhán végigsímította a homlokát. Szótlanul táncoltak, aztán leültek, ittak és újra táncoltak. K. Z. ittas fővel már tudatosan ki akart szabadulni a lelkén terpeszkedő közönyből. — Akadályozhat valami abban, hogy ma éjszaka jól érezzem magam veled? — kérdezte habozva a lányt. — Nem akadályozhat, de ne csapjál be sem engem, sem önmagadat, mert ez mindkettőnket megaláz...! — Tetszett neki K. Z. a kiúttalanságával, a lelki gyötrődésével, melyet férfiasnak ítélt, és az ittasságával. S különben is azért jött ide, hogy szórakozzon és ismerkedjen az élettel. Mintha megegyeztek volna, azután már csupa mulatságos és jelentéktelen dologról beszéltek és láthatólag nagyon jól érezték magukat. Nevetgéltek és úgy néztek ki, mint akik egyedül jöttek, itt egymásra találtak és együtt mennek haza. Többé nem társtalanok. Három óra tájban a zene nem játszott tovább, összecsomagoltak a zenészek. Lassan kiürült a mulató, a vendégek elmentek, párokra szakadozva, vágyakozó mozdulatokkal nyúlva egymás után. Egyedül maradtak. Még mindig az asztal mellett ültek és nagyhangon beszélgettek. Megegyeztek, hogy felmennek a barátja lakására, van ott hely elég. Mert ez a mai éjszaka olyan remek, hogy kár lenne
