Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - SVÉD ELBESZÉLŐK - Lars Hildingson: Gideon

Tiszta fehérneműt és harisnyát vesz eiö a ruhásládából, s új, tiszta, kék nadrágot húz. Végül megfésüli szürke sörte-haját a kis tükör előtt. Nem borotválkozik előbb, csak vasárnap délelőtt, akkor rendszerint világos van.

Akkor aztán leül, megtömi a pipáját és fogja az újságokat.

Élvezet vele szemben ülni az asztalnál és megosztani vele mind azt a jő érzést.

A napsugár elmozdult egy kicsit és megvilágította Gideon kék nadrágját. Fiatal korában ő volt a legerősebb legény a környéken, sokkal erősebb, mint bármelyik a mai jól megtermett fickók közül. Még mindig ugyanolyan erős volt, jóllehet már a hatvan fele járt, de nyilvánvaló, hogy azelőtt fürgébben mozgott. Régen, ha pálinkát ivott és megjelent a tánchelyen, magára hívta a többiek figyelmét. Ha Red Frank abban az időben él és eljön a lövész ünnepségre, hát lett volna mit látni ott — egy mérkőzést közte és Gideon között.

Rune a világért sem adta volna a vasárnap délelőttöket ott, Gideon szobájában. Már csak az is, hogy bejön és érzi a pipafüstöt meg aztán az újságokból áradó illatot — valami egészen más volt, mint otthon. Ott nem dohányzott senki, meg nem is olvasott, nem bizony. Rune mindig leste Gideont, amikor az komótosan és akkurátosan kitisztogatta a pipáját, dohányt vett elő egy illatos, villám- zárás bőrzacskóből, megtömte a pipát, rágyújtott és friss, kék füstfelhőt fújt ki, mielőtt a gyufásdobozzal lenyomta volna az izzó dohányt. Élmény volt ez minden alkalommal.

Gideon összehajtogatta az újságot és az Íróasztalon álló csomag legtetejére tette. így ezt a ponyvát elintézte. Rendbe rakta a pipáját, rágyújtott, ült és nézett kifelé az ablakon, közben a füstkarikák szálltak a mennyezet felé és ott tekeregtek a napfényben.

— Hánykor végzel szombaton az iskolában, fiam? — szólalt meg hirtelen.

— Negyed kettőkor, felelte Rune.

— Akkor eljöhetnél Brattsjömarken-ba és segíthetnél nekem délután.

Rune nem is tudta, mikor történt ilyesmi utoljára, ő és Gideon együtt dolgoznak majd Brattsjömarken-ben. Persze, csak ha otthon megengedik.

— Nem tudom, hogy apa megengedi-e, lehet, hogy csépelni fogunk, mondta.

— Mért éppen szombaton kell csépelnetek, amikor ott van a hét többi napja a cséplésre. Tehát akkor fél háromra jössz. Fent leszek a dombtetőn, uzsonnára való kávé lesz nálam.

így intézte volna el Red Frank is a dolgot.

Amikor Rune szombaton haza kerekezett az iskolából, odanézett a csűr felé, csak éppen addig, amíg befordult a kapun. Az ajtók zárva voltak. Tehát mégse lesz ma cséplés, Karstin jött ki a lépcsőre, még csak hat éves volt és nem járt iskolába.

— Papa elutazott a városba, mama pedig Sigurdséknál telefonál. Ott van az ebéded egy tányérben a kályhán, csipogta.

Nagyszerű. így hát rendben van a dolog. A mama talán nem engedné el, ha haza érne, mielőtt Rune megebédel és átöltözik, de így mégis elmegy. Apa nem volt otthon.

Majdnem egészen a domb tetejéig lehetett kerékpárral menni Gideon döngölt útján. De az utolsó útszakasz új volt az idén, s egyszer csak olyan mélyen vágott a kerék a vörössárga porhanyós talajba, hogy majdnem megállt a kerékpár. Rune behajította a borókabokrok közé és szökdécselve haladt tovább. Nagy volt és lötyögött az új csizma. Most fejszecsattogás hangzott fentről, a dombtetőről. Ott, arra volt Gideon. Levetette magáról a nagy bekecset és azzal foglalatoskodott, hogy kivágja a borókabokrokat egy nagy erdei fenyő körül. Nem hagyta abba, amikor Rune odaért, hanem tovább irtotta az apró cserjét, valamennyit, amíg tiszta nem lett a terep a nagy fa körül.

— Jó, hogy jöttél, fiú, szólt aztán, s letette a fejszét. Segítesz majd nekem, kiszedjük azokat a vén fenyőket, nehogy tönkre tegyék az új erdőt.

A vén fák körül fiatal fenyők áltak, Gideon húsz évvel ezelőtt ültette őket. Most' arról volt szó, hogy kivágják az öreg fákat, hogy azok a legkisebb kárt se tegyék a fenyvesben, egyetlen egynek se. Gideonnál volt egy hosszú kötél meg egy létra, A kötelet Runenek kellett a ledöntendő fára erősítenie, oly magasan, amennyire csak lehetett. Hogy aztán — amikor eddig fűrészelték, ameddig érték —, a helyes irányba húzzák a fát.

— Na, most azon a fán mérjük össze az erőnket.

Rune gyorsan felkapaszkodott a létrán, a kötéltekercs ott volt a vállán. Érezte, hogy izzad a lába s a haja a homlokára tapad.

— Mérjük össze az erőnket, mondta Gideon.

A létra éppen a fenyő alsó ágáig ért, s onnan Rune az ágakon ment tovább felfelé. Amikor letekintett, látta, hogy Gideon rágyújtott a pipájára, de a füst illatát nem lehetett ilyen magasan érezni.

Március közepe volt és kis hófoltok voltak szerteszét. Kék volt az ég, és érződött, hogy