Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Nem így változnak az idők

gyilin gyarapítása, hozzáadása, úgy vélem, két sajátos vonásban doborodik ki. Az egyik egy bizonyos harmónia-érzékelés és -érzékeltetés, amely szerint az ellentétek mellett és az ellentétek ellenére alant, a mélyen valami lényeges kapcsolatban egyesülnek apák és fiúk; és ebből törekszik az író egy nemzedék-problémák fölött álló szintézisre, az életkoncepció szintézisére. A másik szembetűnő sajátos látása Glagyilinnak már, szerintem, éppen nem harmónia-jellegű, arra a látásra vagy hozzáállásra gondolok, amely nála a fiatal szovjet

prózaírók közül sokaknál szintén oly fontosnak tartott szerelemben ütközik ki, pontosabban: abban, ahogy a Glagyilin-hősök fogadják és élik szerelmüket. Vagyis, éppen élni, életre szabadítani nem tudják. Abban, amint valami rendkívül fontosat és jelentősei és egyben valami fatális elveszettséget is jelent számukra. Talán egy nagyon elgondolkozásra érdemes tünete ez az élet, az élés egyéb megnyilvánulásaiban nem oly kézzelfoghatóan kiugró bizonyos benső emberi fojtottságnak felszabadult lanságnak, megrekedésnek.

Fűk ári Valéria

nem így változnak az idők

Változnak az idők igéri Gyárfás Miklós vígjátéka s a néző, aki nagy és változó időben cseperedett emberré s magán is tapasztalta és tapasztalja az élet változó ritmusának erejét és jelentőségét azzal az igénnyel ül be a nézőtérre, hogy valamilyen síkon szembetalálkozik saját tapasztalatainak tükröződésével. A valaha előkelő környéken épült villa hallja azonban, ahonnan (a szerző utasítása szerint) a Jancsó dinasztia tagjai Sándor, Károly, János, Szabolcs képformájában és ugyancsak Szabolcs és a további szereplők életnagyságban is szembenéznek vele, az ilyesféle várakozás valóra váltásával teljességgel adós marad. Ehelyett dramaturgiai lombikokban előregyártott és lehet, hogy jellemileg lakmusz vizsgálattal is ellenőrzött, papiros figurák szellemeskednek a színen három nehezen kivárható felvonáson keresztül.

Pedig a műsorfüzetből kihámozható szerzői szándék tele van hasznos igyekezettel. „Diagnózis“-! akar adni és „operáció nélkül gyógyítani“. Ilyen alapkérdésekre akar válaszolni: kik vagyunk? Melyik lényünk az igaz? A szemellenzős? A demokrata? A megbékélő?... És ki látja ezt a lényünket tisztán? Az aki itthonról nézi, vagy az, aki másik társadalom nézőpontjából. Végül a darab mondanivalóját így összegezi: „A világ különböző részén élő embereknek egymás hibáin keresztül kell megérteniük azt, hogy gyengeségek nélkül nem is lennének emberek.“ A végső meghatározás ugyan elég általános szentencia, de ha a darab felelne rá, már ezzel is beérnénk, bár még így is éreznénk az igazsághoz vezető folyamat

hiányát. Ezzel kapcsolatban önkéntelenül is az jut eszembe, amit Michel Bútor csehszlovákiai látogatása során mondott: „Valaha Sartre-t bámulta minden sorbonnei diák, mert úgy gondoltuk, hogy ő az, aki az igazat mondja. Ez nagy hiba volt. A filozófusnak és alkotó művésznek nem az igazat kell mondania, hanem az igazságra találás módjára kell buz- • dítania úgy, ahogy ezt a mai Sartre teszi. „Miért kalandoztam látszólag ilyen messzire? Talán csak azért, hogy a két igényt a kisebbiket, a mondjuk úgy szentenciás igazságkimondásnak igényét és ezt a nagyobbat, a folyamatra buzdító inspiráció igényét konfron- tálhassam magával a darabbal. S ez a konfron- tálás mindkét esetben rosszul végződik. Mert ml a darab kiemelt igazsága? Az, amit egy váratlan megokosulás szintjéről a zárójelenetben mond Jancsó főorvos Dorsaynak: „Látod Sándor, nálunk már így van, hogy az embert nem a származása, nem az ügyes politizálás, hanem a tehetsége viszi a pályán előre. Dor- say pedig így válaszol: „Nálunk még kell egykét ajánlólevél hozzá.“ Ezt azonban elég gics- cses igazságnak érezzük s méghozzá hamisnak is, mert nem tudjuk, hogyan jutottak hozzá a szereplők a darab folyamán. Nem hisszük el, hogy jobb demokratákká fejlődnének. Mitől és miért? A darab végén meglendített szólamok ehhez igazán nem elég súlyos érvek. Szerintem a szereplők már kezdettől fogva is igen „furcsa“ emberek s ez a benyomásom későbben sem változik. Jancsó Szabolcs ötvenéves szívspecialista, a még szanatóriummal rendelkező (az ilyesféle privilégiumok Magyar