Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - FIGYELŐ - Fukári Valéria: Analtolij Glagyilin: Örök küldetés

rokkant háborúellenes és lelkiismeretébresztö fellépéséből merít határozottságot, erőt szívósságot. A második kisregény fiatal hősének is krízisekből, keresésekből, kétségbeesésekből feltápászkodó újraindulása napján egy háborús rokkant, az apja emléke küld bíztató erőt. E kisregény alakjai a maguk adottságainál fogva sokkal alkalmasabbak az író törekvéseinek hordozására, mint Kraminov, és alakjaik írói kidolgozása is árnyaltabb, mint az előző elbeszélés hőséé. Apa és fiú áll itt egymás mellett és egymással szemben, egymás arcát vizsgálva és egymástól elforduló arccal. E páros arckép benső feszültségét csak növeli és rendkívül emberivé teszi, hogy mindketten tudják, közeledő nagy veszteségek élezik és sürgetik a megérés,. szembenézés, letisztulás szükségét. A 62 éves apa kórházban, halálán van. A 25 éves fiú magánélete és benső világa többszörös megrázkódtatásaiban és vonagló kríziseiben feszül. Az író ismét belülről világító reflektor segítségével, kettőjük önvizsgálata tükrében forgatja le életüket. S mutatja, mi az, ami telíti, nyomja tarsolyukat. Az apa nyomorgó szegénységben nőtt fel, az első világháborúban megrokkant, a forradalom után a moszkvai egyetemen jogot végzett, majd különböző üzemekben vezető állásokat és jelentős pártfunkciókat töltött be. A fiú, aki Dzerzsinszkij tiszteletére a Feliksz nevet kapta, otthon nem kényeztetett, spártai nevelésben résszesült; tehetséges festőművész, már öt éve házas s kislánya van. Az apa a háborús sebesülése miatti egyetlen kétségbeesést kivéve nem ismert soha tépelődést az élet értelmének és mikéntjének kérdése fölött. „Nehéz, de nagyon boldog élet áll mögöttem. Azért van mögöttem boldog élet, mert úgy vélem, hogy jól dolgoztam. Most, amikor felidézem a múltat, nem szeretnék benne semmit sem változtatni., Puszta véletlennek köszönheti, hogy a személyi kultusz“ szétmorzsolásától megmenekült. „Valahogy“ bűnösnek érzi magát azért, mert abban az időben játékszer volt valakinek a kezében. „Furcsa idők“. A vizsgálat és a lemérés nem sokkai több. Nem érzi azt, ami a fiára úgy ránehezült, hogy szellemi-lelki keresésre, kínlódó vizsgálódásra, tépelődésre készteti őt: ......a mi szemünk előtt megy át az emberiség az egyik társadalmi formából a következőbe. Minden bizonnyal nekünk kell letenni a legnehezebb vizsgát, amely valaha is az emberi faj előtt állott: legyen-e vagy ne legyen élet a Földön?“ Az átmenetnek etikai neheze és főleg felelőssége az apát nem nyomja, szeme a „mennyi“ mellett kevéssé nyílik rá a „hogyanra“, számára a „kimondhatatlan áldozatok árán“ elért mennyiség is beteljesedés. Mélyebb

k

utatás, elégedettlenség nem mardossa, de eljut egy általános megállapításig: „...az én iskolám a polgárháború volt, az övéké az 1956-os év. A romantika ideje szemben az elemzések korával.“ Ö maga nem képes a mélyebben kutató elemzésre, nem is igényli. Nem egészen érti fia a múlthoz való bonyolultabb viszonyát, és nem tudja követni annak saját korával, a mával viaskodó benső hullámzását

— Feliksz útját, amelyen a fiú minőségi emberi életének megvédése és kibontakoztatása küzdelmeit vívja: mert nem akar embermasz- szává válni, nem akarja a megszokással sodortatni magát sem egyéni életében, sem munkájában, a művészetben. Mert keresi a módját az apák ügyének folytatására az apák hibáinak megismétlése nélkül. Mégis, az összefűző szálak élénkek, apa és fiú állandóan izgató segíteni akarás és rászorultság érzetével nyúlnának egymás keze után, vágy fűti mindkettőjüket, hogy egyszer úgy igazából kibeszélhessék és meg is hallgassák egymást. Külön-külön magukban folytatják a beszélgetést, a felméréseket. Kezük ott is csak futólag találkozik össze, ahol nemcsak a fiúban van meg a válság és görcs, hanem ahol az apában is mint be-nem-teljesülés él egy probléma — későn megtalált és örökre beváltatlanul maradt szerelem. Most, visszapergetve életét ez az egyetlen, amit szeretne megváltoztatni, mert „... az igazi élettárssal csak egyszer találkozik az ember. Egyetlenegyszer, a többi mind más, felesleges dolog .. . Nagyon könnyű mindent elveszíteni“. De ezt a tapasztalatát sem tudja végigmondani fiának, aki már öt éve nős és most találkozott az egyetlen élettárssal, s éli ennek minden kétségbeejtően gyötrelmes kínját — nemcsak e helyzet felőrlő kettősségét és a felelősségtudatot, hanem, akárcsak Kraminov (vagy Anyegin, Pecsorin) e helyzettől függetlenül saját, a szerelemmel szembeni bizonyos gyengeségének, sőt pusztító gyengeségének felismerését is. Feliksz mégis nemesebb, árnyaltabb és erősebb egyéniség, mint Kraminov; a fausti kérdés életbeli megválaszolásában meg tudja ütni a megismerésre képes és szenvedéseiből főnikszként újraszülető személyiségek hangját, a goethei „Stirb und werde“-t. Benső összetalálkozása apjával, holt apja emlékével is ennek a jegyében jelent számára megújító erőt az „új év első napján“, amikor veszteségeiből és fájdalmaiból magára ébredve próbálja erősebben megvetni a lábát a maga útján.

Anatolij Glagyilin tollát is, akárcsak fiatal írőtársaiét a kortársait legmélyebben érintő lényeges kérdések mozgatják. Abban a fiatal szovjet irodalom egészére jellemző megújhodási folyamatban, aminek tanúi vagyunk, Gla-