Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - FIGYELŐ - Fukári Valéria: Analtolij Glagyilin: Örök küldetés

Anatolij Glagyilin: Örök küldetés

Valószínűleg nincs még egy nemzeti irodalom, amely olyan szembetűnő eltökéltséggel és gyakorisággal festene arcképeket a ,,kor hő séről“, mint az orosz irodalom. Gribojedov, Puskin, Lermontov óta mint az irodalom egyik fő törekvése rendkívül erős haqyomány — nemzedék nemzedék után, szinte évtizedenként, rakja be „korunk hősé“-nek képtárába az újabb és újabb arcképeket. Ez a portré- áramlat az orosz irodalom folyásában mindig újból és újból felvet egy, a nemzedék-problémánál lényegesebb és mélyebb kérdést is: van-e értelme az életnek, és 'ha igen, akkor hogyan kell élni. Egyebek mellett ezt boncolgatja árnyaltan a múit század nagy orosz regényirodalma is. A passzívan szemlélődő „felesleges emberek“ arcképeinek sora után száz évvel ezelőtt, 1862-ben Turgenyev „Apák és fiúk“ című regényében, ez élesen szembeállított kettősportréban a fiúk azt az új embertípust hozzák színre, aki, a maga módján, a cselekvés felé keresi az utat.

A szovjet irodalomban megteremtődnek az öntudatos aktív korhősök; majd amikor már ezek a hősök sematikusan és csak — cselekvőn lépnek elő a kort prezentálni, megtörténik egy nem természetes kettészakítás csak „pozitív" és csak „negatív“ hősökre, ami szerencsétlenül: az élet sokszor iskolásán naív és merev kettéválasztásával akar tanúskodni az élet teljessége és a harc értelme mellett.

A legifjabb szovjet írókat, akik ingblúzukban 1956 szelével indultak — sokan vannak, költők és prózaírók, és indulásuk nemcsak viharos polémiától hangos, hanem komolyan fölfigyeltető is lett — szorosan a mához, a szovjet korhoz, elődjeik közül főleg az első szovjet írónemzedékhez köti a köldökzsinórjuk; mindamellett mintha a távoli, a múltszázadbeli gondolkodó- és író elődök szellemi hagyatéka is éppen rajtuk ütött volna ki sürgetően. Mint akik nagy, új eszmélések fázisát nyitják meg, gyors egymásutánban mindegyiküket az emberi etikai létkérdések keresése és vizsgálata vezeti, mával telített fiatal korhőseik az élet értelmét, lényegét és mikéntjét akarják megragadni, s szinte lázasan keresik hoz7i a szellemi, erkölcsi-magatartásbeli támpontokat. Konkrét témakörükben előszeretettel keresik fel újra vagy elevenítik meg az első építők életbeli „kalandjait“: a szovjet társadalom kezdőinek munkáját, „életterét“, a veszélyes és döntő férfias vállalkozásokat. Sokan

(Fordította: Nikodémusz Elli; megjelent a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó és a magyarországi Európa Könyvkiadó közös kiadványaként, 1964)

maguk is a szúzföldeken vagy a nagy építkezéseken szerzik élettapasztalataikat.

Anatolij Glagyilin e fiatal, 25 és 30 év körüli, sokszor „negyedik nemzedék“-nek nevezett írógárdához tartozik, amely a körülbelül kilenc éve Katajev szerkesztésében megindult „Junoszty“ (Ifjúság) nevű félmilliós példány- számú (elérte s talán túl is szárnyalta ót más legismertebb havilap együttes példányszámát) folyóirat köré tömörült. A fiatalok a „Junoszty“-ban megjelent gyakran egyetlen írásukkal tettek szert országos hírnévre, élénk és sokhangú visszhangot verve szakmai és nem szakmai körökben egyaránt. Nem egynek munkái hamarosan megjelentek a szocialista országokban is. Glagyilin-elbeszélést is fordítottak már magyarra (1962-ben), a most magyarul „örök küldetés“ címet viselő kötet a fiatal író sorrendben negyedik és ötödik kisregényét tartalmazza. (Eredetiben 1962-ben és 1963-ban jelentek meg.) Glagyilin írásai lényegét és értelmét keresve önvallomásnak is tekinthető magára az íróra nézve, amit a kötetben második kisregényének hőse vall magáról: „A munkásokról és a képzőművészekről, színészekről és mérnökökről, sofőrökről és orvosokról beszélek, akiket nemcsak izgat az örök fausti kérdés: hogyan és miért éljünk — de akik tetteikkel, munkájukkal válaszolni akarnak erre a kérdésre.“ És még egy: „Hogyan éljünk tovább? Hogyan folytassuk apáink ügyét, anélkül, hogy megismételnénk hibáikat?“

A kötet az első kisregény címét kapta. Magyar fordításban ez a cím már a Glagyilin- írások alapgondolatához módosított (míg az orosz eredetiben az első kisregény az „örök kiküldetés“ címet viseli, lévén „kommangyi- rovká“-ról, azaz kivezérlésről, hivatali kiküldetésről szó). Az idő: 1959 nyara, a történet: egy ifjú, önálló élete kezdetén álló férfi útja, válsága és élete értelmének tudatosítása. Messzi északon, a csukotkai aranymosóknál találkozunk vele mint alias Dubinyin ráverő- kováccsal, a valóságban jogotvégzett Kraminoy őrnagy nyomozóval, aki később kém elhárító tiszt lesz. A keret idegfeszítő, kalandos leírásokra adhatna alkalmat, de az író számára nyilván csak arra szolgál, hogy plasztikusabban kidomborítsa Kraminov: „korunk hőse" néhány jellemvonását, életének, magatartásának gerincét. Ennek megfelelő a kisregény formai koncepciója is: Kraminov, úgy is mondhat-