Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - FIGYELŐ - Egri Viktor: V. Mináč: Feljegyzések

veiként képviselte hazáját. Az ő esetében sem kétséges, hogy nemzetközi ismeretsége segítette meg a díj elnyerésében, de ismerve munkásságát, két regényét — amelyek a Magyar Népköztársasággal kötött közös könyvkiadási egyezmény keretében az elmúlt év végén nálunk is megjelentek az Európa könyvkiadó gondozásában, a Milliók Könyve sorozatban —, kitüntetését teljes mértékben igazságosnak találjuk.

A kötet első írása, a nem terjedelmes, mindössze kétszáz oldalas Kisasszony című regény egymaga olyan alkotás, amelyről bátran állíthatjuk, hogy remeke az utolsó két évtized világirodalmának. „Átkozott és az is marad a pénz, amelyet nem a nép általános javára fordítunk“ — írta könyve elé mottóul Andrié, ami így kissé szólamszerűen hangzik, de magában a műben teljesen elvész fellengőssége. Atkozott a pénz, de még átkozottabb a komor, vigasztalanul sivárhangú regény főhősének, a Kisasszonynak nevezett vénlány élete. Rajka, a Kisasszony, apja halála után fiatal fejjel, még az első világháború után rabja lesz a vagyongyűjtés, a harácsolás mániájának és 1935 februárjáig, amikor beteg szíve megöli, nem tud szabadulni ettől a harpagoni kupor- gató szenvedélyétől. Mániája kiszikkasztja, elnyom benne minden emberi érzést, elöli benne a szerelmes nőt és megöli a jót, az áldozatot hozni tudó embert. Andrié mint a vadat űző kopó jár az elembertelenedés nyomában, a pszichoanalitikus szemével felfedezi a lélek in- fernális kiszikkadásának minden apró okát és indokát; nem hagyja kétségben az olvasót, hogy regénye hősét beteges szenvedélye soha egy pillanatig sem tette boldoggá, de még elégedetté sem, és nem ad felmentést hősének, mert regénye másik mottója szerint csak átok érheti azt, akinek szívét kéreg borítja.

Már a mesteri lélekelemzés maga teszi nagy- gyá a regényt, világirodalmi rangúvá pedig az, hogy Andrié társadalomkritikája is mesteri, a kor rajzában ugyanolyan nagy művésznek bizonyul, mint a lélekelemzésben. Olyan meddő és olyan ostobán, hihetetlenül szánalmas élet, mint a Kisasszonyé, csak a kapitalizmusban lehetséges, csak a harácsolás világában, ahol minden a pénz uralmára épült, s csak ott fulladhat ebbe az eszménytelen, gyilkos semmibe. A regénynek ez a felismerése és végső

kicsengése oldja fel végülis az olvasóban a nyomasztó érzést és felemeli ugyanúgy, ahogy kibékíti és megnyugtatja a katarzis után bekövetkező nagy tragédia tanulsága.

A másik írásnak, a kisregénynek mondható Nyuszká-nak szintén ilyen komor és lehangoló az alaphangja, de csak mindaddig, amíg a felesége zsarnokságát némán elviselő Nyuszka a Száva parton nem jut kisemberek közelébe és ebben a meleg emberközelben lassan meg nem ismeri az élet másik, tisztább, becsületesebb oldalát. Amíg Rajka, a Kisasszony, évről évről egyre sorvad, elembertelenedik, Nyuszka kis élete színt és tartalmat ka;p, amint alkalma nyílik olyan emberek életébe belekapcsolódnia, akik nem ismernek önzést, szenvedést viselnek el, s az életüket is feláldozzák egy igazságosabb társadalmi rend érdekében. Andrié mértéktartó, a nyúlszívű Nyuszkából nem farag hőst; úgy helyes, ahogy megírta: Nyuszka kiegyenesíti hátát és emberré válik, olyan emberré, akit meggyászolnak azok, akikhez élete utolsó évében tartozott.

A Nyuszka lélekrajza nem olyan mesteri, mint a Kisasszonyé, az elemzésben nem jut olyan mélyre, de a társadalmi kép, amit hőse köré fest, hézagossága mellett is jól exponált, sok részében éles és találó. Nyuszka megérti, hogy házsártos feleségét sem betegség, sem szegénység nem embertelenítheti el annyira, mint a társadalom, mint „szíves és tartós kiszolgálása mindannak, ami az emberben önző és kicsinyes, az életben pedig a legalacsonyabb- rendű és a legjelentéktelenebb“.

Andrié két regényremeke egy letűnt világot idéz elénk. A Kisasszony első felében az első világháború Boszniáját, a Szarajevóban élő szerbek szenvedését a trónörököspár meggyilkolása után és életüket a Monarchia szétesése idején. Belgrádról mindkét regényben kapunk képet, hiteles a társadalom és a kor rajza, de hiba volna ezek alapján Andrié írói módszerét kritikai realizmusnak nevezni. Részben az, de hagyományos, tartózkodó stílusa, és klasszikusnak nevezhető elbeszélő hangja mellett is korszerű, modern művész. Maivá és modernné az a nagy lelki feszültség teszi, amely pattanásig megnyilatkozik a Kisasszonyban, korszerűvé pedig a Nyuszka életének hátterében felbukkanó és előre mutató problémák.