Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - FIGYELŐ - Gály Iván: Gál Sándor: Arcnélküli szobrok
Gál Sándor: Arcnélküli szobrok Ügy mondják, sőt talán maguk ezek a költők is azt vallják, hogy művészi arcélüket tekintve Tőzsér Árpád, Cselényi László és Gál Sándor — egyívású. Kétségtelen, hogy hazai magyar költészetünk fejlődésében ugyan nem kizárólag, de elsősorban ők jelentkeztek új hangvétellel és színnel, új meglátással és akarással, tágultabb világképpel és modern utakat kereső, felfrissülő poétikával. Mégis, a közülük legkésőbben megszólaló Gál Sándor Arcnélküii szobrak című kötetének méltatása kapcsán úgy hiszem ideje leszögeznünk, hogy ez a megkezdett új út, költészetünk jövőjét tekintve — minden elért és vitathatatlan eredmény ellenére — nem az egyedüli, sőt még az sem biztos, hogy a legjobb. Nem ünneprontásként írom le ezeket a sorokat, és nem is azért, hogy visszasírnám a múlt sok mindennel magyarázható, de nem menthető sematikus „műveit“. Egyszerűen az a meggyőződés diktálja szavaimat, hogy a költészetünknek is csak kárára válhat egyetlen egy művészi irányzat felsőbbrendűségének kikiáltása. Nem vitatom, a fent említett irányzat ilyen monopol-helyzetbe még nem került, viszont kissé háttérbe szorulnak azok a költők, akiknek művészi felfogása tőlük eltérő. Tény, hogy bizonyos láthatatlan ellenálláson lényegében csak az olyan kimagasló egyéniségeknek sikerül áttörniük, amilyen például Bábi Tibor. Mit akarok ezzel mondani? Főleg azt, hogy kiadáspolitikánknak éppen úgy, mint a lapok kulturális rovatainak a legszigorúbb tárgyilagossággal és természetesen a felfokozott igényesség következetes betartása mellett, az eddiginél jobban kell arra törekednie, hogy költészetünk szimfonikus zenekarából ne hiányozzék egyetlen egy tisztán felcsendülő hangszer sem, vagy másképpen azt is mondhatnánk, hogy ne a dur vagy moll fekvés döntse el a zenemű értékét. Állításom talán vitatható, de meggyőződésem szerint e kérdésről a vita szükséges. Szükséges főleg azért, mert egyrészt költészeti „termelésünk“ távolról sem elégíti ki a verskedvelő közönség egy részének szélesebb skálájú igényét, másrészt az utóbbi években olyan légkör alakult ki, amely sajnálatosan táplálja jó néhány másalkatú költőnk egészségtelen kisebbségi érzetét. Említettem már, hogy kiváltképp miben látom három fiatal költőn munkásságának közös nevezőjét. Viszont látnunk kell azt is, hogy sok mindenben különböznek. Vegyük például a hangvételüket. Nem nehéz megállapítanunk, hogy Tőzsár Árpád közülük a legrobosztusabb egyéniség. Mondanivalójának nemcsak egyéni íze, hanem ereje is van, amely néha a nyerseség határát súrolja ugyan, de soha nem hat erőszakoltnak. Formáját ezzel összhangban a legkövetkezetesebb, kemény egyszerűség jellemzi, amely száműz minden salangot. Cselényi László már egészen más költői alkat. Lázasan keresi a bonyolult életjelenségek kulcsát és ennek megfelelően több síkon, nagyon kanyargó gondolati ösvényeken közelíti meg a válaszadást. Lehet, hogy tévedek, de nézetem szerint ez az út önmagában helyeselhető és közel áll a modern ember értelmi és érzelmi világához. Csakhogy itt értékét csökkentő tényezőként lép fel a filozófiai kiforratlanság és a költő ezt — lehet, hogy nem tudatosan — hol rendkívül sikerült, hol célttévesztő képek és hasonlatok légiójának ködével leplezi. S végül, Gál Sándor hangvétele megint más. Csak itt-ott tör fel kötetében az alkatával semmiképpen sem összecsendülő akamoksag, amely verseinek kontextusában — még ha önmagában helytálló is — hamisan, sőt kicsit Tőzsér-utánérzésként cseng: „De én szétkiabálom, ami fáj, ami bánt, átlépve törvényt, ideológiát, dogmákat, a kultusz-poklot, s hozzámérem a századokhoz a mánkat és a holnapunkat." Hangja különben lágyabb, mondhatnám azt is, verseiben több a lírai meglátás, a szelídség és a szerénység. Tehetségre, költőre vall, hogy ugyanakkor nem gügyög és nem egyszerűsít, újat tud mondani és újszerüen az örök témákról is, és halk szavában erő feszül. Nem gondolati líra ez, de van benne gondolati töltet, amelyet mélyen áthevítve, rangosán tolmácsol például a kötetet megnyitó A megérkezés himnuszában: „Barna csillag meg kell értened: hozzád most bennem száz ős érkezett! Jöttem századmag ammal figyelő
