Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - HAGYOMÁNY - Dobossy László: Jiří Wolker és József Attila

a motívum-építés figyelhető meg Wolker híres fütő-balladájában, amelyet egyébként épp József Attila fordításában ismertek meg a magyar verskedvelők. A Wolker-versben is előbb a városra feküdt éjszakát látjuk, az éjszakában a halott utcát, a néma házakat, majd itt is a gyárba lépünk, ahol azonban nem szövőnők álmait szövik a gépek, hanem villanyáramot fejlesztenek, a munkások — erejüket, egészségüket, életüket gyöngítve — vidám fényt adnak az embereknek, hogy ragyogjon világosság a családok meleg otthonában.

József Attila felismerte az övével rokon költőegyéniséget a cseh elődben, s amikor

— a harmincas évek közepe felé — Anton Straka, az akkori csehszlovák követség kitűnő sajtóattaséja, a haladó magyar írók barátja és a cseh-szlovák-magyar kulturális kapcsolatok feledhetetlen emlékű építője — antológiát szerkesztett a modern cseh és szlovák költők műveiből, József Attila vállalta a Wolker- versek tolmácsolását. S nem lehet kétséges, hogy bár, mint említettem, korábban is jelentek meg Wolker-művek magyar fordításban, igazán népszerűvé, főleg a hat költemény vált, amelyet József Attila szövegével szerettek meg a magyar olvasók. Másrészt, a költő özvegyének visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy József Attila ekkor — legtermékenyebb korszakában — valósággal együttélt a cseh költőtárs verseivel, amelyek „csontjaiba vésődtek“ és amelyekben „saját költészetének az érlelőit találta meg“. (Szántó Judit: József Attila műfordításai, Bp., 1954 — 12. old.)

A fordítások szövege — tudjuk — nemcsak azt az alkotót jellemzi, aki az eredeti műnek életet adott, hanem azt is, aki e művet más nyelv közegébe beleformálta. A József Attila készítette Wolker-fordításokban is nemcsak a cseh költő van jelen, hanem a magyar is. Annyira jelen van bennük, azaz annyira magáénak érzi a cseh költőtárs mondandóját, hogy helyenként a sajátját is hozzávegyíti, de korántsem azért, hogy meghamisítsa vagy elferdítse, hanem hogy plasztikusabban bontsa ki a költői gondolatot. Tisztelettel követi az eredeti mű értelmi és ritmikai felépítését, csak itt-ott egy-egy szó — ám minden esetben a lényegközlő kulcsszó — kicserélésével ad más árnyalatot, más távlatot a költői gondolatnak. Példaként hadd hozzam fel az előbb már említett Balladát a fütő szemeiről. Mindenki tudja, hogy e vers abban a rövid soros strófában csúcsosodik, amely az egész kompozíciót mintegy lezárja, s Wolkerre általában is jellemző módon, szentenciaszerűen, erkölcsi tanulságot von ki az előadott témából.

A munkás halandó, a munka él,

Antal haldoklik, a villanyfény zenél:

Asszonyom, asszonyom, ne sírj!

így írta Wolker: „A munkás halandó, — * munka él“, s ennek teljesen világos is az értelme: A munkás meghalhat, de továbbél, folytatódik munkájának terméke, az átalakított vagy formába rögzített anyag. József Attila azonban úgy érezte, hogy ugyanennek a gondolatnak, korunk egyik legfőbb erkölcsi törvényének más erőt, más domborulatot ad, ha a „halandó“ szó helyére ellenértékesét, a „halhatatlan" szót iktatja be, ilyenképpen: „A munkás halhatatlan, — a munka él" amivel szinte misztikus feszültséget varázsol a Wolker versében oly természetesen, oly egyszerűen közölt megállapítás köré. József Attila szerint ugyanis a munkás nem halhat meg, mert ami értelmet adott életének, a munka eredménye folytatódik, az emberek hasznára és örömére. Ez az értelmezésbeli különbség két hiányzó kötőszóval lenne érzékeltethető. Wolkernél: a munkás halandó, de a munka él; József Attilánál: a munkás halhatatlan, mert a munka él.

Hasonlóképp módosította József Attila a Délelőtt a parkban kulcsszavát, a megváltásra célzó igét is, amely Wolkernél azért hat természetesen, mert másutt is, egész életművében kedvvel nyúl a népi vallásosságból visz- szamaradt szavakhoz, hasonlatokhoz, képekhez, metaforákhoz. József Attila viszont következetes ateista, elméletileg is jól képzett marxista, aki a vallási emlékeket a saját műveiben is szívesen profanizálja (például a Betlehem-versekben), s ezért a Wolker-költe- ményt, amely erre a két sorra épül: „Ma is, tán holnap ismét — megváltja kőházak kínjait virító imádságom“, így írja át, így keményíti meg, így szűri ki belőle a vallási érzelmessé- get egyetlen sző módosításával: „Ma is, tán holnap ismét — megoldja kőházak kínjait virító imádságom “

E példák, egyebek közt, azt is bizonyítják, hogy József Attila nemcsak meghonosítani kívánta cseh költőtársa és elődje életművét, hanem ennek világába is behatolt, s e világot megértette, megszerette és a saját eszközeivel tolmácsolta.

Olyan találkozása volt ez két kivételes alkotó egyéniségnek, amilyenre nincsen példa a kelet-európai irodalmakban. Jirí Wolker és József Attila külön-külön és együttesen a leghitelesebb megszólaltatói a proletár sorsnak s a műveikben szembeötlő közös vonások