Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Nezval
Forbáth Imre: Nezval hagyomány Forbáth Imre Vitezlav Nezvalra emlékező cikkével szerkesztőségünk az avantgárdista hagyományokra igyekszik rámutatni, s az Irodalmi Szemle következő számaiban fel akarja kutatni azt a hatást, amelyet az avantgardizmus az Első Csehszlovák Köztársaság irodalmára gyakorolt. Korunk egyik legnagyobb lírikusa, olyan volt mint egy természeti csoda. Első pillantásra megkedveltük egymást, barátok lettünk. Az Union kávéháziban találkoztunk először, negyven évvel ezelőtt. „Egészen biztosan költő vagy“ — mondtam neki. „Te is, abból ítélve, hogy szénaszagod van.“ Hazáig kísértem, a hosszú úton önmagáról beszélt... Nezval tökéletes receptora volt a külvilág ingereinek. Érzékszerveivel falta-hörpintette a valóságot, idegrendszerében feldolgozta és művészetében újra alkotta. A nezvali mű provokált, támadott, vonzott és hízelgett. Felrázta az olvasót, gondolkozásra késztette és kívánságot ébresztett benne a világ megváltoztatására. Gorkij mondotta, hogy van a világban valami torzító erő. Az alkotó munka feladata, szembeszállni a torzító erővel. Nezval műve ilyen ellenerő. Óriási életművében könnyen találunk időtálló alkotások mellett könnyű versikéket is, rímjátékot, rögtönzést. De jogunk van-e ezeket elvetni, elítélni, szemétkosárral járni tágas műtermében? Ma, halála után a vita elcsituló- ban van, kirajzolódnak a nagy körvonalak, hálásak vagyunk ekkora gazdagságért és alázatos örökösökként gyűjtünk minden apróságot, minden papírszeletet, melyen a mester ujjnyoma. Minden töredéknek megvan a helye, beletartozik az életműbe, egyszeri és megismételhetetlen — nezvali! » — Nem volt könnyű vele barátkozni. Gyöngéd, figyelmes, máskor féltékeny, nagyigényü, uraskodó volt. Időnként meglepett barátsága valami jelével. írásaiban többször említ engem. Egyik könyvében véletlen bécsi találkozásunkról ír: „. . ..akkoriban nem voltak álmaim. Elhelyeztem dolgaimat egy hotelben. És ki volt az a férfi, akivel találkoznom kellett, éppen amikor éreztem a bécsi vasárnap szörnyűségeit, ki az a nem várt megmentőm, aki ide tévedt ugyanakkor, amikor én? Cél nélkül, semmiért. F. I. volt... “ Idézem sorait, mert fényt vetnek egy másik sajátosságára is. Nezval a művelt marxista, a harcos materialista, néha babonás is volt egy kicsit, hitt horoszkópokban, álmokban, a véletlen hatalmában. Hangulatait, gondolatkapcsolásait, sejtelmes felismeréseit nem lehet e nélkül mindig megérteni. A szürrealizmushoz is ez vonzotta. Megismertem egy kevésbé barátságos Nez- valt is, a deszpotát, csoportja törzsfőnökét, generálist, aki csatát vezet, személye és iránya ellenségei ellen. Gyilkos megjegyzésekkel sértegette, a gúny nyilaival üldözte őket. Élmény volt látni időnkénti falánkság rohamait. Felidézek egy ilyent a Mánes kávéházból, a szürrealista hullámverés korszakából. Ott ült terebélyesen, lápgeszű bölényként, gargantuánus vacsoránál. „Az orvosom fanatikus alak. Gyümölcsnapokat írt elő. Ez az én bosszúm!“ VIII. Henrik királyra emlékeztetett, ahogyan akkortájt, egy híres filmben mutatták. Libacombot tartott markában és fogaival marcangolta. 1938 nyarán Párizsba repültünk. Nagyon rosszul voltam. Nezval kipróbálta rajtam Coué módszerét: „Mondd, hogy jobban vagy, jobban és még jobban.“ De én rosszul voltam és rosszabbul. Láttam ugyanis, amint hordozgatja a stewardess Nezvalnak az ételeket, italokat. Az egész úton lakomázott. „Ha ne adj isten lezuhannánk, ne mondják a népnek, hogy a cseh költő éhezett.“ Közös párizsi élményeinkről máskor fogok beszélni... Szerette a tréfáikat, jókat és kevésbé jókat. Egy leány segédletével alaposan megtréfált. A tehetséges és csinos művésznőt akarata ellenére megkörnyékeztem. Egyszer megint elkísértem. Meglepően kedves volt. Aztán megállt egy ház előtt — átjáró ház volt — és kért, hogy várjak rá néhány percig. Vártam, hiába, végül rájöttem, hogy faképnél hagyott. Másnap a 'kávéháziban vidám társaságban Nezval így fogadott: „M. üdvözöl, tegnap este elutazott Capriba a barátjával, üzeni, hogy várj rá.“ A szürrealista csoport tagja így lettem: előzetes megbeszélés nélkül Osztravába kaptam a frissen nyomtatott kiáltványt, a szöveg alatt az én aláírásom is. A hozzácsatolt levél: „Már régen gyanítom, hogy titkos szürrealista vagy. Mostantól tehát nyíltan is az vagy. Le vagy leplezve!“ Igen, rokonszenveztem ezen ötletes iránnyal, de nem kívántam tagja lenni cső-
