Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - DISPUTA - Michel Bútor Csehszlovákiában
(repertoár II) megjelent, egyes francia kritikusok azt a kérdést feszegették, vajon Bútor kritikus-e vagy alkotó. Csakhogy én ebben semmi ellentétet nem találok. Ha jobban és távolabbról vesszük szemügyre a kérdést, rájövünk, hogy valójában minden alkotás kritika. Egy új könyv ha valóban új, mindig megmutatja, hogy a többi könyvekből valami hiányzik, és ez még akkor is így van, ha szerzője annyira naiv volt, hogy ezt egyáltalában nem tudatosította. Számomra tehát minden alkotás kritika és nem az irodalom, vagy mondjuk a festészet kritikája, hanem annak a társadalomnak a kritikája, amely körül vesz. És ugyanakkor minden valóban jelentős kritika egyúttal alkotás is. Az irodalom nemzetköziségéről Egészen világos, hogy az irodalom bizonyos vonatkozásban egyre jobban elveszti nemzeti jellegét és egyre inkább nemzetek fölöttivé válik. Ebből következik az is, hogy ma már a kizárólagos nemzeti inspiráció elképzelhetetlen. Világunk olyan világ, amelyben az egymást összekapcsoló lehetőségek rendkívüli módon tökéletesedtek, nem is annyira az utolsó 100 évben, mint inkább az utolsó tíz esztendő során. Az egyik legfőbb különbség 1954 és 1964 embere között, legyen bár New York-i, párizsi, prágai, az hogy 1964 embere utazik. Életünk ezáltal bizonyos szempontból nemzetközivé vált, amely nem jelenti azt, hogy mindenütt egyforma. De állandó kapcsolatban vagyunk azokkal az eseményekkel, amelyek máshol történnek és ha magunkról akarunk beszélni, nem tehetjük ezt anélkül, hogy megkerüljük a külföld irodalmát. Ma egyszerűen lehetetlen nem ismerni a külföld irodalmát. Jól vagy rosszul ismerjük, de valamilyen formában mégis jelen van és még a legelmaradottabb országban is „piszkítja“ a levegőt. Némelykor bonyodalmak, zavarok is származnak ebből, úgy hogy szinte akadályoznak. Mégis a helyes kiút ebből a helyzetből, hogy ezeket az irodalmakat még jobban ismerjük. És hadd fűzzek ehhez még valamit, amely talán paradokszonnak fog tűnni. Egyesek az irodalmat amolyan másodrendű dolognak, afféle szórakozásnak tekintik, ugyanakkor egy repülőgépre például úgy néznek, mint valami nagyon fontos szeriózus és szolid dologra. Mi azonban egyre jobban érezzük, hogy az irodalom sokkal komolyabb dolog, mint az ipari technika a maga egyedi megnyilvánulási formáiban. Az irodalom és más művészi ágak kapcsolata Nem régen még Franciaországban erősen dívott a jelszó: A festő csak fessen, a zeneszerző törődjön a zenével stb. Ma ezen a téren is jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt. A fiatal festőket érdekli az irodalom és közösen segítenek egymásnak. Ez nemzetközi vonatkozásban is érvényesül. A jó zeneszerző jelentős segítségre talál sokszor a tőle számos határ távolságra levő festőnél. Az orosz költő a mexikói festő művéből meríthet inspirációt. Számomra a különböző művészeti ágak egymásra hatása és kapcsolata alapvető jelentőséggel bír. Üj civilizációba lépünk és a kapcsolat aközött, amit látunk és aközött, amit hallunk, már régóta nem azonos ..azzal, ami azelőtt volt. A művészeti ágak egyre többet fognak átvenni más művészeti ágak felfedezéseiből. Ha a modern világ városi emberéről akarunk regényt írni, ne felejtkezzünk meg arról, hogy ezek számára a festészet és a zene is létezik. S ugyanez vonatkozik a könyvek olvasóira is. Az író és az olvasó Az író klasszikus megfogalmazása, aki a népnek ír, engem, hogy úgy fejezzem ki, mindig felbosszant. Pedig ezzel a megfogalmazással ma is gyakran találkozom, méghozzá baloldali írók körében is. Ez a megfogalmazás körülbelül így hangzik. Én igen okos és szellemes ember vagyok, számtalan dolgot tudok, míg a nép, aki számára írok, távolról sem ilyen okos, sokkal kevésbé intelligens, mint én, tudása hézagos, s minek utána én derék és nagyvonalú ember vagyok, leereszkedem hozzá s kissé ostobának tettetem majd magam, miután ők is ostobák. Ez olyan alapállás, amelyből nem szabad kiindulni. Az író nem áll a népen kívül, nem hajol a néphez, hanem a nép része.
