Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - DISPUTA - Michel Bútor Csehszlovákiában
sok mindenben segítenek nekünk is, még akkor is, ha magatartásunkban gyakran különbözünk tőle. És ez a hatás sokkal mélyebb és szerencsésebb, mert fontosabb az embereket gondolkodásra serkenteni, mint gondolkozni helyettük. Sok szempontból Sartre gondolkozását ma már túlhaladottnak tartjuk, de ez mitsem változtat mély hálánkon és tiszteletünkön. Álom és valóság Minden bizonnyal az egész regényirodalom az álom bizonyos formájaként interpretálható. Mi történik olyankor, amikor regényt olvasunk? Nem tanít minket realitásra, nem beszél egy valóban létező hősről, ezzel szemben a legreálisabb prózának is provokáló szavakkal az álomról kell beszélnie, az álomról és vágyainkról. Hogy alakjaink reálisak legyenek, nem foszthatjuk meg őket az álmuktól. Dosztojevszkij műveiben például az álomnak különleges jelentősége van. A cselekedetek, a nappal világos gondolatai és az éjszaka álmai között az álmodás és a fantázia lebeg: Sok álmodozást ebből maga az olvasás inspirál. Nincs világos különbség a reális és a nem reális irodalom között, mert minden reális mű irreális álom elemeket is tartalmaz. Éppen úgy a fantasztikus irodalom nem nélkülözheti a reális momentumokat, mert enélkül a képzelet elvesztené a 'konkrét tárgyi fogódzókat. Balzacot valaha a kritikusok a naturalista regény előfutárjának vélték, mert csupán a reális elemeket keresték műveiben. Más kritikusok pusztán a fantasztikusat keresték írásaiban. Ez az állapot 1930-ig tartott. Ma látnunk kell, hogy Balzacban a realitás és a fantasztikus elem feloldhatatlan kapcsolatban van egymással. Hogy írok? Minden műnek hosszú előtörténete van, s az első sorok papírra vetését hosszú töprengés előzi meg. Sok könyvet, amelyet a fejembe hordok és sok tapasztalatot kell letörölnöm abban a pillanatban. Kezdetben minden nagyon titokzatos, bizonytalan. És éppen ezért nehéz a mű befejezése előtt annak céljairól beszélni. írok, hogy megtudjam, miért írok. Hogy képes legyek kifejezni magam. A kezdet kezdetén az .ember általában nem tudja, mit akar leírni. Kezdetben van egy bizonyos tapasztalat, amelyről beszélni akarok, és a munka menetében tudatosítanom kell, hogy ebben a könyvben erről meg erről kell írnom és nem írhatok más érdekes dolgokról. Néha bizonyos skicceket készítek a készülő regény sémájához, de nem mindenkor tartom magam ezekhez, máskor meg, ha nincs tiszta-papír kéznél, a már teleírt lapok túloldalára írok és ilyenkor előfordul, hogy a papír két oldalán két eltérő verzió születik, amelyeket érdekes lenne összehasonlítani egymással. Van úgy, hogy egyes részeket ötvenszer is átdolgozom. önök azt állítják, hogy a regényeim nehezen olvashatóak. Nos nehezen is íródnak, bár mindent elkövetek, hogy minél kevésbé legyen nehéz az olvasásuk. De ebben a munkában az olvasónak is részt kell venni. Elismerem az olvasó gondjait, de örülök a munkában való részvételének. Fokozat című regényemet, amely a középiskolák tanítási ágazatáról szól, a specialisták nehéz olvasmánynak tartják. A középiskolások azonban, alkik enrek a regénynek a szereplői, más véleményen vannak. Örültem egy 15—16 éves középiskolás leány levelének, aki azt írta nekem, hogy regényem nagyon lekötötte a figyelmét. Aztán meg hadd jegyezzem meg, hogy ami nem nehéz, az nem is érdekes. Mi a legnagyobb veszély? Véleményem szerint a legnagyobb veszély ma az emberi butaság és tudatlanság. A legfontosabb feladat pedig az emberi intelligencia és műveltség fokozása és terjesztése. Az atombomba csak akkor veszedelmes, ha az emberek ostobák. Alkotás és kritika írtam regényt, verses szöveget, kritikát és az emberek gyakran megkérdezik, hogy fér ez össze. Ha mások könyvét tanulmányozza az ember, felvetődik a kérdés: nem akadályozza ez az egyéni inspirációt? És amikor kritikai munkáim második kötete
