Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - DISPUTA - Michel Bútor Csehszlovákiában

s akit rendkívül nagyra becsülünk elsősorban moralista. Szerinte botrányos dolog „megokolatlan“ művet alkotni és az írónak kötelessége művét egyenesen egy bizonyos szolgálat keretébe, nevezetesen a politikai haladás szolgálatába állítani.

Csakhogy szerintünk „megokolatlan“ irodalom nem létezik, minden mű bizonyos helyzetek belső központjából érdekeltséggel bír, akár jó, akár rossz irányban. Szerintünk, ha valamely kész művet akarunk bizonyos ügy szolgálatába állítani, akkor hamis illúzióba ringatjuk magunkat a mű feladatát illetően. A regény propagációs szerepéről amúgy is gyakran képzelődünk. Az én véleményem szerint a regény sokkal fontosabb dolgokon munkálkodik. Működése elmélyültebb, hatása hosszan tartó és mesz- szebbnéző. De egyúttal akciójának hatásereje lassúdabb. Ha bizonyos ügy érdekében, mondjuk egy három hónapon belül megtartandó választásnak az érdekében akarunk cselekedni, úgy a regény a maga nehézkesebb és lassabban ható eszközeivel teljesen alkalmatlan. Ezt Sartre is tudatosította magában és amikor részt akart venni a szellemi és politikai élet áramlásában, abbahagyta a Szabadság útjai című regényét, színdarabot kezdett írni, amely sokkal gyorsabban ható — és újságcikkeket, mely irodalmi szempontból is a leggyorsabban ható eszköz. A regény érdekeltségét, jelentőségét és hatását többnyire csak hosszabb idő elteltével lehet megítélni. Itt van például Balzac. Megtanította a franciákat saját életük megismerésére és műve az élet transformációi- nak szempontjából mélyen érdekelt volt. Ö maga ugyanakkor reakciós politikai nézeteket vallott, a régi despota rezsim felé nosztalgikus vágyakozással fordult, ezzel szemben, műve mégis a haladást szolgálta. Ezt azonban csak most tudjuk megállapítani. Persze fordított példák is akadhatnak. Forradalmi és haladó gondolatok kifejezésre juthatnak olyan könyvekben is, amelyek objektíven nézve reakciósak. Ennél a pontnál már az erkölcs kérdéséhez értünk.

Az író mint minden polgár ugyanazokkal az erkölcsi problémákkal találkozik, mint bárki. De számára személyes jelentőséggel bír, hogy érdekeltségének iránya a jó ügy tengelyében álljon. Ezért első rendű feladatai közé tartozik, hogy állandóan vizsgálja és felmérje saját cselekedetének minőségét, művének hatását, azt az okot, amely művének megírását indokolja, ugyanakkor pedig figyelő szemmel forduljon művének valóságos eredménye felé. Természetes, hogy a mű megírása közben az inspirációk változhatnak. Az írónak szüksége van arra, hogy önmagában állandóan figyelmesen felmérje azokat a kapcsolatokat, amelyek más emberekhez, a társadalomhoz és azokhoz a külső jelenségekhez kapcsolják, amelyek belső világát körülveszik. Az írónak ilyenformán a mű megírása közben is tudatosítania kell, hogy vajon írói szándékai rímelnek-e vágyaival. Néha persze maga a történelem bizonyítja be, hogy az író műve mást eredményezett, mint amely szándékában állt. Az író erkölcse, hogy egyre öntuda- tosabbá, egyre mérlegelőbbé váljon, ha úgy tetszik: hogy egyre okosabb író legyen. És azzal is tisztába kell lenni, hogy ez a morális erőfeszítés, ez a kritikai reflekszió állandó jellegű kel hogy legyen. Abban a pillanatban, amikor az író kijelenti, hogy már tudja, mit kell tennie, ha már úgy érzi, ráér megpihenni, ha megelégszik azzal, amennyit elért, megtorpan és bizonyos, hogy tévedni fog.

Sartre és Camus? .

Sartre hatása sokkal szélesebb és gazdagabb volt, mint Camusé, akinek hatása az ellenállás óta az algériai háború idejében nagyon lecsökkent. Ebbe bizonyára közrejátszott az a személyi jellegű származási állapot, amely őt algériához kapcsolta. Camus külföldön sokkal ismertebb, mint Franciaországban. Ezzel szemben minden francia író mély szálaikkal van összekapcsolva Sartreval. Nagy tanár volt és sok mindenre megtanított bennünket. Amikor a Sorbonne-on tanultam minden diák az ő nevét, visszhangozta, ő tanított minket a német és amerikai filozófusok ismeretére. Akkor úgy gondoltuk, hogy Sartre mondja az igazat és az ilyesféle hit az mindig veszedelmes. A filozófusnak az igazság keresésére kell buzdítani, nem pedig kimondani azt. Sartre alighanem túl hamar angazsálta magát és váltogatta nézeteit. Irodalomról alkotott véleményei ma mások, mint 1945-ben és a mi viszonylatainkban is váltogatta őket. Az elmúlt húsz esztendőben óriásit lépett előre és gondolkozás módja az én generációm gondolkozás módjához közeledett. Hatása tehát merőben megváltozott. A fiatalok között már senki sem akad, aki azt gondolná, hogy az igazat mondja, tudják azonban, hogy képes összetett dolgokat világosan megmagyarázni, cikkei és véleményei