Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - FIGYELŐ - Egri Viktor: V. Mináč: Feljegyzések

problémátlan s a megismerést nem szolgáló költészetet alkotott, vagy utólag megfogalmazta a saját, belső törvényeit is, s az egymástól rendszerint elütő törvények tudata válságba taszította. Ha nem akarunk ilyen felesleges késői válságot átélni, fordítsuk meg a sorrendet. A megismerés logikus első foka: az egyéni létnek a tudatosítása. S mivel az egyéni lét az anyagi, végtelen világ szerves része — a szintézis már itt megindul, s ott folytatódik, ahol az így felismert és megismert ösztönök, s képességek: a megtalált törvény, a külső világ rendszerező értelme, megismerésének módszere lesz. Ady, József Attila, Illyés Gyula s Juhász Ferenc sem csináltak s csinálnak egyebet, mint a felismert képességeiket duzzasztották fantasztikus méretűre, mert a fantasztikusan nagy világgal csak a fantasztikusan nagy képességek: törvények bírnak.

Jegyzeteim végére érve látom, hogy én sem azt írtam meg, amit Magyarországon meg sem igen próbáltak: nem a Tiszta szigorúság-ot, s az általa bemutatott költő-vonulást elemeztem, hanem egy gondolat — de a mi sematizmusból alig lábaló költészetünk számára olyan fontos gondolat — igazságát bizonyítottam az antológia legjobbjainak a példáján. Ez sem véletlen, mint ahogy nem véletlen az a csend sem, amely az antológia körül volt és van: a benne szereplő költőkről külön-külön lehet írni és írtak is már dicsérő bírálatokat, de egymás mellett nem adnak változatos, érdekes képet. A nagy csomópontok, a kristályosítótestek hiányoznak, vagy csak készülnek a 31 fiatal költő oldatában.

Tőzsér Árpád

5.

V. Mináč: Feljegyzések

A szlovák kritika egybehangzó értékelése szerint az elmúlt esztendő legjelentősebb szlovák szépprózája Dominik Tatarka „Fonott karosszékek" című regénye volt. Folyóiratunk 1962. évfolyama ismertette és részleteiket közölt ebből a művészileg valóban kiforrott, egyéni 'hangú alkotásból.

Az év „bestsellerének“ mondható, kivételesen nagy közönségsikerét; Ladislav Mňačko „Elkésett riportok" című könyvét már nem fogadta a kritika ilyen egyöntetű elismeréssel. A bírálók sok ellenvetéssel éltek, kifogásolták, hogy Mňačko az újságíró szemével látott eseményeket szervetlenül vegyíti a költői képzelettel, aminek következménye az, hogy prózája nem minősíthető sem maradandó értékű irodalmi műnek, sem a valóság hiteles tükörképének. Ez annyiban helytálló, ihogy Mňačko az értékes élményanyagnak művészi megformálását nem tartja eminens feladatnak, és az anyaggal való birkózásban alul is marad, viszont bátor, szókimondó hangja, a felelősségét mélyen át- érző kommunista magatartása erősen hat a társadalmi tudatra, és nem vitás, hogy írásainak társadalmi hatósugara minden más szempontnál döntőbben határozza meg könyve mai jelentőségét. Olyan kritikai hang is akadt, mint Dominik Tatárkáé, amely Mňačko könyvében a „tények értelmezését" helytelennek tartja, amennyiben ráveszik az embert, hogy kivonja magát a felelősség alól, és ezt a

felelősséget a körülményekre, a személyi kultusz mítoszára hárítsa.

A másik „bestseller“, Roman Kaliský „Vádlott, álljon fel!" szintén aktuális riportkönyv, de míg Mňačko írásai a múlt politikai hibáinak leleplezésére törekszenek, Kaliský a társadalom erkölcsi fogyatékosságait ostorozza. (Mindkét kötettel külön cikkben foglalkozott már Monoszlóy M. Dezső, itt csupán a sorrend, a mérleg helyes felállítása kedvéért foglalkoztunk velük.)

E riportkönyvek után sorban Vladimír Mináč „Feljegyzések" (Záznamy) című kis kötetével foglalkozik legtöbbet a kritika. Az esszéirodalom peremét érintő Sötét zug és a Nem vagy egyedül című kétrészes elbeszélés után az olvasó lényegesen többet, jelentősebb munkát várt a szlovák széppróza legjelesebb művelőjétől. A kötet hat novellája egyoldalúan mutatja be Mináč írásművészetét: a választott témákkal nincs különösebb baj, az egyik elbeszélésben égető társadalmi problémát érint a személyi kultusszal kapcsolatban (Namiesto kvetov na hroby), egy rtiásikban igen találó lélekrajzot fest egy öregedő lányról, aki beteg édesanyja ápolásával feláldozza fiatalságát (Malý smútok pre dve osamelé ruky), a harmadikban az emberi közönyt ostorozza, amely egy kisgyermek halálát okozza (Kto kráča po ceste) — lebilincselő és érdekes a többi elbeszélés témája is, de az Aki az úton jár