Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Molnár Zoltán: Felvilágosultak

Át kellett volna vinnie az egyszemélyes mosogatnivalóját, de valahogy elment a kedve, s csak otthagyta az asztal sarkán. Elővette az Esti Hírlapot, s szemei- getni kezdett benne. Majd elmosogat, ha az asszony kivonult onnan a főztjével.

Hát ilyen; na ez azért megmutatja. Hiszen rendes asszony, voltaképpen rendes asszony, de élni, azt nem lehet vele. Élni nem, až biztos, Nagyon helyesen tette, hogy elvált.

Ott volt a könyv az asztalon, ahogy tegnapelőtt abbahagyta, kinyitotta, elkezd te olvasni. De még két oldalt sem olvasott, amikor csengettek.

Egy hosszú csengetés volt; ez az asszonyé. Az övé kettő rövid.

Rögtön bekapcsolta a rádiót, s amíg az asszony hátulról, a gyerekek szobájából előjött és kinyitotta az ajtót, addigra fel is erősödött annyira, hogy kint is meghallhatták. Nem akarta, hogy azt higgye az asszony, csendben van és fülel.

Nem érdekli, ki jön a volt feleségéhez. Azt hív magához, akit akar. No, nincs nála valami nagy forgalom. Esetleg a Zsuzsi barátnője látogatja.

De ez férfihang volt. Halk, mély férfihang. A rádiózenén keresztül.

Hogy adhatnak egy regénynek ilyen címet: Város a felhők alatt? Minden város felett lehetnek felhők. Becsukta a könyvet. De aztán, mintha attól tartana, az asszony meglátja, hogy nem olvas, hirtelen megint ki is nyitotta.

Eszébe jutott, hogy be akart menni a gyerekekhez. Lefekvés előtt szokta meglátogatni őket. Nem mindig, de ahogy az ideje megengedi. Ma például szándékában volt. De hogy menjen be addig a gyerekeihez, amíg az anyjuknál egy idegen férfi tartózkodik?

Gondja volt, hogyan viselkedjen. Ilyen eset még nem fordult elő a válás óta. Hogy egy idegen férfi jöjjön a feleségéhez, a volt feleségéhez, ebbe a lakásba, ami közös lakásuk volt, s ahol most is laknak mind a ketten és a gyerekek is.

Természetesen joga van akárkit fogadni. Független ember, akárcsak ő, a férje. Elváltak.

Azért a fene tudja, ez nem vall valami nagy... mire is ? Finomságra, jó ízlésre, illemre. Mégiscsak el kellett volna cserélni a lakást.

Kiment a konyhába, kivitte a tányérját, de csak letette, nem mosta el. Állt egy kicsit, beleszagolt a levegőbe, nem érzett semmi határozott szagot, nem lehetett tudni, mit főzött az asszony.

Nem volt semmi gondolat a fejében, csak úgy bámult a levegőbe, míg rá nem jött, hogy ostobaság itt állni, mire vár? Visszament a szobájába.

Leült, közelebb húzta a könyvet. Többször is elolvasott egy bekezdést, de egyáltalán nem értette. Ez furcsa. Ez azért furcsa; az ember nem mehet be a saját gyerekeihez. Vagyis bemenni ugyan bemehetne. De tegyük fel, nyitva van az ajtó. Az összekötő ajtó. S a másik szobában ott ül a volt felesége és a látogatója.

Jó vicc volna különben, egészen jó vicc volna; bemenne a gyerekekhez s átköszönne; jóestét! Szervusz Ica, kedves volt feleségem, jóestét urám, vagy jóestét kedves elvtárs, hogy érzi magát ebben a lakásban? Ebben a lakásban, ahol tizenkét esztendeig, hogy úgy mondjam boldogan éltünk. Ezzel az asszonnyal, akit ön most meglátogatott. Semmi, kérem, maradjon nyugodtan, kultúremberek vagyunk. Csak semmi feszélyezettség, semmi előítélet.

Természetesen mindez marhaság, mert a gyerekek ajtaja nyilván zárva van. Nem fogadhatja azt a pasast nyitott ajtónál.

Már ugye, ha az illető egyáltalán olyan látogató. De miért is kell mindjárt azt feltételezni? Tulajdonképpen miből gondolja, hogy ez egy olyan látogató?

Lehet például orvos. Hm, csak nem beteg valamelyik gyerek? Ebben az esetben az volna a kötelesséae, hogy odasiessen és megnézze, mi van az ő beteg gyermekével? Doktor úr.fni ugyan elváltunk, de ez mit sem változtat azon, hogy én vagyok a gyerek apja és természetesen mindenben ...

Azon kapta magát, hogy szeretné, ha beteg volna valamelyik gyerek és a halk mély hang, amelyik bejött az ajtón, nem volna más, mint a körzeti orvos. Vagyis nem kapta magát ezen, mert mielőtt idáig jutott volna, gyorsan visszakozott, még csírájában elvágta ezt a gondolatot. Különben is, ha valamelyik gyerek beteg lenne, Ica csak szólt volna neki.