Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - Molnár Zoltán: Felvilágosultak
Molnár Zoltán felvilágooulíak Van előérzet. Az ember tagadja, vagy nem hajlandó' tudomásul venni, vagy nem tudja pontosan, hogy mi is az, ami birizgálja belül, de van. Vass Lajosban már amikor a felvonóból kilépett, lappangott valami. Megkerülte a szomszéd szemetesládáját, s beidegzett mozdulattal kinyitotta a lakásajtót. Közben mintegy mellékesen észlelte, hogy a konyhában ég a villany, tehát ott van az asszony. Ez rendszerint valamiféle nyugalommal töltötte el. Miközben az előszobában levetette a kabátját, arra gondolt, hogy lám, felvilágosult, művelt emberek vagyunk, nincs közöttünk bosszúvágy, kicsinyes ellenségeskedés — a válás után is milyen jól megférünk egymás mellett. íme két ember, akik hosszú évekig házastársak voltak, s egy időben, mi tagadás, elég sokat veszekedtek is, amíg rá nem jöttek, hogy el kell válniuk — szóval ime két ember így meg tud lenni válás után társbérlőként, egy lakásban, hogy soha a legkisebb kellemetlenséget nem okozzák egymásnak, udvariasak, türelmesek, előzékenyek. Az asszony megvárta, míg bemegy a saját ajtaján, s csak aztán lépett ki a konyhából, s ment hátra sietős léptekkel a gyerekek szobája felé. Ez azért felesleges, ez a nagy kerülgetés, hiszen egyáltalán nem okoz kellemetlenséget, ha mondjuk találkoznak is az előszobában. Vass Lajos kirakta az íróasztalra a félkész Mirelit-zacskót. Táskáját leeresztette a helyére az asztal és a szekrény közé. így állt egy kicsit elgondolkozva. Ö igen, van ebben valami ünnepien nagyszerű. Ez korunknak a világűrrakétákkal vetekedő vívmánya. Kiléptünk ősállapotunkból és magántulajdonosi csökevé- nyeinket eldobva, végré a felnőtt ember szemével tekintünk dolgainkra és viszonyainkra. Házastársak voltunk, de beláttuk, hogy nem vagyunk egymáshoz illők, nem tudunk együtt élni. Most egymás mellett élünk, de a gyűlölködés árnyéka nélkül. S ez a nagyszerű kötetlenség, amit így megszereztünk! Természetesen még jobb volna, ha külön lehetne költözni, de hát a lakás, ezt bizony nem olyan könnyű megoldani. így mégis közösen lehet használni a konyhát, a mellékhelyiségeket, s ez még előnyösebb is, mert olcsóbb, mint két megközelítő színvonalú lakás külön-külön fenntartása. Ő maga itt a valamikori személyzeti szobában egészen tűrhetően berendezkedett. Mi kell egy magános embernek? Fekvőhely, egy asztal — áthozta az íróasztalát — egyetlen szék, a sarokban egy kis szekrény és a maradék falon könyvespolc. Fogta a Mirelit-zacskót és átment a konyhába. Valami főtt egy fazékban, de különben rend volt; az asszony, mióta külön éltek, nem hagyott széjjel semmit. Két láng szabad volt, az egyikre feltett egy kis lábast, s megmelegítette a vacsoráját. Tányért szedett elő, evőeszközöket; kedve lett volna ott helyben azonnal enni is, a konyhaasztalon, de rájött, hogy az asszony azért nem jött még vissza, mert várja, hogy ő kimenjen onnan; fogta hát a tányérját, s egy kis sértődöttséggel visszavonult saját lakrészébe, a hajdani személyzeti szobába. Leült, evett. Az asszony megint ott csörömpölt valamivel a konyhában.
