Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Tóth Elemér: Ketten (vers)

„Buta e nép,

hazudjunk neki egyet,

nem ismeri az egyszer-egyet.“

A szöveg maradt, de változtak a fejek, s évszázadokon át tökéletesitgették hazugságuk fekete liliomait.

Mindentől függetlenül, mindentől elzártan.

jött a nyárvégi rigófütty, a gyönyörű tiszta dallam, s azóta mindenki vágyik a tisztaságra.

De ők

ezt nem tudják.

Előbújva barlangjaikból nem néztek a világra.

Átlátunk rajtuk,

kicsit gúnyosan és kicsit keserűen.

Ketten — a csóknélküli éjszakák ellen

Ha elmegyek

nincs aki csókot adjon,

nincs aki megfogja a kezed.

Ha elmész

nincs aki csókot adjon, nincs aki megfogja a kezem.

Mint alma a fáján,

fejünk felett csüng millió bomba.

Nem is keli hogy mellém zuhanjon, visszatérek ős-eredeti koromba, a semmibe.

S ha jön az este hány asszony sóhajt:

(nem lesz aki csókot adna)

Ha egyszer mindenki álmodik, majd a halálról és sikoltozva ébred,

megmenekültünk.

Ketten — a háború ellen

Csak állj ide mellém,

Meg kell kérdezni a nagyanyákat.

Meg kell kérdezni a nagyapákat.

Meg kell kérdezni az anyákat.

Meg kell kérdezni az apákat.

Meg kell kérdezni a lányokat.

Meg kell kérdezni a fiukat.

Ne szólj,

csak állj ide mellém erősen

és láthatóan.

Szíved alól szakadt virágod emeld a tenyeredre.

Ez mindent megmagyaráz.

Ketten — az árva -percek ellen

Hallottam a gerlét.

Párjáért

telecukrozta az egész kertet.

A nap,

kapáló asszonyok

hátát tapogatta

erősen és szemérmetlenül.

a gerle csapkodását, s a szomorúság fullánkjai szívedig értek.

S hogy végre egymásra akadtak nem fakadt belőled könnyű nevetés, csak apró mosoly, puha és szomorú.

Azt hiszem értettelek.

Ketten — már felelősek vagyunk a

harmadikért it

Te énértem.

Én teérted ...

... És így tovább, nem lehet megállni.

Szárnyaink nőnek és szigorú karmaink.

A jövő útjai körül

kószálunk,

dalolunk

és káromkodunk.

Te énértem.

Én teérted.

S köztünk

egy kicsi lányka

szuszog,