Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Egri Viktor: Megmondom mindenkinek (részlet egy készülő regényből)

Keveset tudtam én még akkor a lenini tanításokról, iskolázatlan fiatal voltam, ösztönösen csak az emberiesség elvét emlegettem, ezzel azonban semmire sem mentem.

Felhívtam Bélafalvát. Mikor kapcsolták a postát és apámék után érdeklődtem, hirtelen megszakadt az összeköttetés. Másnap reggel újra hívtam apámat, és hogy sürgős hívásra sem beszélhettem vele, balsejtelem kezdett gyötörni. Valaminek történie kellett ott is, hogy kétszeri hívásomra nincs válasz.

Vonatra ültem még aznap, de csak másnap hajnalban vergődtem haza. Amitől tartottam, bekövetkezett: a házunkban idegeneket találtam. Szüléimét és öcsémet három nappal ezelőtt elvitték. Az ide hozott árvaiak már kezdtek berendezkedni, engem odatolakodott idegennek néztek, és közönyösen vették tudomásul, hogy a szüléimét keresem. Mogorvák és zárkózottak voltak, semmi dolguk velem. Erőszakkal itt nem teremthetek rendet, de hiába is szállnék perbe velük, másutt kell keresnem a jóvátételt és az igazságot.

A tanácsházán vállvonogatva adta tudomásomra a komisszár, hogy későn jöttem. Ha egy. héttel korábban jelentkezem, talán érdemeimre való tekintettel segíthetett volna szüléimén — feltéve, ha más családot találok helyettük.

El.hülve néztem rá. Eleinte nem is értettem, hogyan gondolja ezt a vásárt. Én tegyek szerencsétlenné másokat, hogy enyéimet megóvjam az elhurcolástól? A komisszár rám szólt, hogy ne éljek ilyen durva kifejezéssel, jelentenie kell, ha továbbra is államellenes magatartást tanúsítok. Tiszteletben tartja az érdemeimet, tekintettel van a rokkantságomra, de ahhoz nincs jogom, hogy ilyen éles szavakat használjak. Különben is, az ő keze kötve volt. Előírás szerint a faluból ötven családot kellett útnak indítani, így hát nem válogathattak.

Később megtudtam, hogy félrevezetett. A döntés tőle és tanácsadóitól függött. Megkímélte a tehetősebbeket, a nagygazdákat. Nem volt bizonyítékom, nem vághattam a szemébe, hogy lepénzelték.

Magasra nőtt, szélesvállú ember volt a komisszár, túl az ötvenen. Gajda tábornok légiójában szolgált, és nem sokkal születésem után légionista érdemei jutalmául kapott itt birtokot. Elkeserített, hogy ez az ember beleszól feddhetetlen jellemű emberek, kommunisták sorsába is.

Édesanyám testvérbátyjánál, Vince bácsinál aludtam. Tőle tudtam meg, hogy apámnak nem volt ideje sürgönyt küldeni, és ő kíméletből nem értesített.

— Maguk hogyan maradhattak itt? — faggattam az öreget.

— Velem nem mer packázni ez a Stefunkó. Nem itt ismertük meg egymást. Régen a begyemben van.

Vince bátyám tizenhatban valahol Lemberg környékén orosz fogságba esett és a vörösök közé állt. Stefunkó akkor a fehér gárdisták oldalán harcolt, s most könnyű szerrel elzsup- poltathatta volna, hogy szabaduljon legionista múltja ismerőjétől.

— Nem merte megtenni... Vasvillával szúrtam volna le, ha aztán fel akasztanak is érte.

— Nem elintézés ez, Vince bácsi. Védekezni kell, de másképpen.

— Hogyan? — lobbant haragra az öreg. — ha tudod a módját, áruld el, ne titkold!

Az elevenemre tapintott. Meggondolatlanul csak -járatom a számat, s közben tehetetlen vagyok, mint akinek keze, lába kötve.

Reggel ismét a tanácsházára siettem. Meg kell tudnom, hogy hol keressem a szüléimét,, kihez forduljak, merre fussak, hogy megleljem őket? De bárhogy faggattam Stefunkót, nem kaptam felvilágosítást. A munkaerő szétosztása — így nevezte hivatalosan — nem tartozik rájuk, ezt Prága intézi, biztosan lesz ott hivatala, az áttelepítési akciónak. Legyek türelemmel, tanácsolta, az apám biztosan megírja a címét, néhány napról, egy kurta hétről van csak szó, segítenek majd ők is, van emberségük, rajta lesznek, hogy a személyes holmit, ruhát, ágyneműt, amit abban a nagy kapkodásban nem vihettek magukkal, Vince nagybátyám utánuk küldje, ha én nem maradnék a faluban.

Meglepett, hogy felszólítás nélkül tesz ilyen ígéretet és Vince bácsit emlegeti. Nem tudtam, a rossz lelkiismerete késztette, hogy egy csöpp emberséget mutasson,, vagy attól tartott, hogy Vince bátyám egyszer helyettem is előveszi és elveri rajta a port.

Nem fogadtam meg a tanácsát, utaznom -kell azonnal Prágába. Pénzemből nem futotta volna az útra, de Vince nagybátyám az első szóra kinyitotta a bukszáját és néhány ezrest számolt elém. Garasos, kuporgató ember volt mindig, de hát baj esetén kiviláglott, hogy csak rossz szokás a zsugorisága. Örültem, hogy így esett, nem kellett Ágnesnek sürgö- nyöznöm pénzért, anyósom alighanem szememre vetette volna könnyelműségemet.

'Prágában egy félnapi utánjárással megtudtam, hogy a Sumávába vitték őket, Prachati- cén lesznek vagy a munkahelyükön, ha már elhelyezték volna őket. Simán, zökkenők nélkül folyik az akció, semmi okom aggodalomra,