Irodalmi Szemle, 1964
1964/9 - Karel Kosík: Az erkölcs antinómiái
pulációvá degenerálódik, a modern élet e mindennapi atmoszférája, mely az eszközt céllá, a célt eszközzé teszi, az ekonómiai rendszerben gyökeredzik, s ez az egyszerű formula fejezi ki: pénz — áru — még több pénz. A materialista kritika konfrontálja azt, amit az ember, mint egyéniség a különböző rendszerekben megcselekedhet, amit kénytelen cselekedni, és amit valóban cselekszik aszerint, milyen magatartást írnak számára elő az erkölcsi kódexek, vagy miképpen interpretálják magatartását. Ilyen értelemben valóban helyes az a nézet, mely szerint a társadalom erkölcse az ekonómiában gyökeredzik, természetesen, nem a vulgárisán értelmezett gazdasági tényezőkben, hanem a társadalom anyagi javainak termelésében és újratermelésében. Bizonyos erkölcsi kódex azt hirdeti, hogy az ember természeténél fogva jó, s az emberi kapcsolatok alapja a kölcsönös bizalom, de a különböző ekonómiai rendszerekben, s a rájuk épülő politikai- és közéletben realizált emberi kapcsolatok épp ellenkezőleg, a bizalmatlanságon alapszanak, s csak úgy tarthatják fenn magukat, ha felszítják az ember természetének sötét ösztöneit. Mivel az erkölcs és az ekonómia is mást-mást követel az embertől, mivel az egyik szféra (az erkölcs) azt követeli tőle, hogy jó legyen, s felebarátjaként szeresse embertársait, és a másik szféra (az ekonómia, közélet) arra kényszeríti, hogy a gazdasági előnyökért, társadalmi állásának biztosításáért vívott harcban és a hatalomért folyó hajszában mint vetélytársával és tehetséges ellenségeivel bánjon velük, az ember élete a valóságban konfliktusos helyzetek szakadatlan sorozatában játszódik le, s e helyzetek megoldása közben mindig más alakot és más értelmet nyer: egyszer gyáva, máskor hős, egyszer alattomos, máskor naiv idealista, egyszer egoista, máskor meg filantrop stb. A mindennapi életben az igazság mellett ott a hazugság, a jó mellett a rossz. Hogy ebben a világban erkölcs jöhessen létre szembesíteni kell a jót a rosszal, a rosszat a jóval. Ezt a szembeállítást az ember cselekedeteiben realizálja, s csak annyiban tekinthetjük morális lénynek, amennyiben valóban realizálja ezt a megkölünböztetést. Ha az ember élete a jó és a rossz valami szürke derengésében játszódik le, míg nem tudja megkülönböztetni a kettőt, ha a jó és rossz valami ferde totalitásban keveredik, kívül áll minden erkölcsön, létét a jó és rossz kategóriáján kívüli létnek kell tekinteni. Az életnek az a dimenziója, melyen az ember a jó és a rossz megkülönböztetése nélkül végzi munkáját, teljesíti azokat a kötelességeket, amelyeket a közélet és a magánélet ró rá, adekváte e fogalmakkal jellemezhető: elrendezett élet, engedelmesség és odaadás, szorgalom és munkaszeretet stb. Ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a tényt, gyakran meglepetés ér bennünket, s csodálkozunk, hogy a családi életben, polgári foglalkozásukban, községükben „anständig“ és „tüchtig“ emberek átlépve ezt a kört könyörtelen gonosztevőkké válnak. Az erkölcsös cselekedet a jó és a rossz megkülönböztetése. Az ilyen cselekedet vajon megköveteli-e a jó és a rossz felismerését, vagy a jó és a rossz tudata csak a cselekvés folyamán keletkezik? Hol kezdődik az erkölcs? A jószándékban, tiszta lelkiismeretben, az erkölcsös lélekben, vagy a cselekvés eredményeiben, gyümölcsében és következményeiben ismerhető fel? Ennek az antinómiának egyik oldalát a Széplélek testesíti meg. Mivel a Széplélek fél tettei lehetséges következményeitől, mindezek elejét akarja venni, azaz nem akar ártani másoknak és magának, begubózik, és egyetlen tevékenysége a lélek — vagy a lelkiismeret aktivitása. Ez a lelkiismeret tudja önmagáról, hogy erényes, mert senkinek nem vétett. Innen veszi a jogot, hogy minden rajta kívül állót megítéljen, mégpedig e lelkiismeret mércéje szerint, vagyis a tiszta lelkiismeret szempontjából ítéli meg a világot. A Széplélek nem követett el semmi rosszat, mert nem cselekedett. Mivel nem cselekedett, eltűri a rosszat. A tiszta lelkiismeret állásfoglalása a rossz tétlen eltűrésében nyilvánul meg. A Széplélek ellenpólusa a Komiszár. A Komiszár álszenteskedésnek tartja a Széplélek tiszta lelkiismeretét, s tudja, hogy minden cselekedet ki van szolgáltatva a szükségszerűt véletlenné változtató törvényszerűségnek, és megfordítva, s így minden elhajított kő az ördög eszközévé válik. A komiszár alapelve az aktivitás és a rossz irtása. Mivel a rossz az objektív világban létezik, a Komiszár a világot csak jó alkalomnak tekinti arra, hogy reformtörekvéseit megvalósítsa. S minthogy az embereket úgy akarja megváltoztatni, hogy magát nem változtatja meg, aktivitásának zárt körforgásában igazoltnak látja azt az előítéletet, hogy tevékenysége annál sikeresebb,
