Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - Miroslav Holub: Golyóscsapágyas angyalok (részletek a szerző amerikai úti jegyzeteiből)

A dombok oldala oly meredek, hogy aki felkapaszkodik rajta, levetkezi minden méltóságát.

A Washington téren a gyep közepén tölgyfa és Washington szobra áll, alatta egy télikabátos ember alszik, mint a bunda.

A Columbus Avenuen bőrkabátos diákok és fiúk járnak, akiket a nyilván Marslakók agyában megszületett rendtartás szerint hipstereknek kellene hívni, továbbá kockás inges, oroszlánsörényes ifjak és szűk fekete ruhás lányok, akik alighanem a beatnikekhez tartoznak. Nem tudom, tudnak-e róla.

A nemzedék irodalmi központja a City Light Books kiadóvállalat ugyanott. Amolyan könyvesházat vártam, amelynek irodájában Ferlinghetti ül; keze ügyében két telefon és csengő. Vagy legalább egy telefon és csengő.

A keresett címen azonban kis boltot találtam egy alacsony ház földszintjén, kinn és benn annyi érdekes könyvvel, hogy az ember szívesen töltené köztük a vakációját. A könyvek között fiatal emberek járkálnak, szemlátomást éppen ezt teszik. Nem lehet megkülönböztetni az eladókat a vevőktől. Inkább beszélgetnek könyvekről és minden másról. Hasonlóképpen folyik a kiadói munka is, az irodát a bolttól egyszerű tolóablak választja el, mögötte néhány kéziratot és további fiatalembereket találunk. Ferlinghetti ott áll valahol a könyvek között, nagyon kéken pillant ránk.

Egy utcai kis kávéház asztalánál telepedtünk le.

— Én is közéjük tartoztam, — mondta, két különösen nagy sörényű és kissé holdkóros pillantású fiatalemberre mutatva. Nem tudom, betatnik voltukra vagy a sörényükre célzott-e.

— Nem tudom pontosan, együvé tartozik-e még a generáció, — mondta. — Inkább csak elégedetlenek vagyunk.

— Amennyiben az elégedetlenségünk ezt az országot illeti, — mondta, — úgy vélem, nem exportra való. Ha lefordítanák és másutt hoznák nyilvánosságra, a formája is megváltoznék.

Az irodalmi programok felől kérdeztem.

Megkérdezte, milyenek a mi irodalmi programjaink.

Aztán elmondta, mennyi náluk a csapadék radioaktív tartalma. Ismerte a pontos adatokat. Majd az iránt érdeklődött, milyen a sugárzás hatása a sejtekre.

— Mit tesznek az atomfegyverkezés ellen, — kérdezte végül.

így hát tulajdonképpen nem is beszéltünk a költészet helyzetéről.

Mégsem volt olyan érzésem, mintha a költészet helyzetéről nem beszéltünk volna.

Mindent a maga helyén

A barlangban legyenek barlangfestmények.

Az útkereszteződésen legyen éjjel is olvasható irányjelző tábla.

A parkban legyen képtár, amely megörökíti a levegő napos örömét és a fák délutáni gondolatait. Az asszonyok szépségét a leszálló alkonyaiban. Meg az érzékek különféle egyéb örömeit.

De a vasbeton és drótokn, mozgólépcsők és dudáló autók, zuhogó ládák és rekedt hordárok világában, bárok és atomóvóhelyek szomszédságában, nem messze a Rockefeller Center laboratóriumaitól, olyan emberi műalkotások körében, amelyeket inkább rendeltetésük szerint, nem pedig érzékletesen érzékelünk, itt álljon a New York-i Modern Művészet Múzeuma, ahol Picasso ítélkezik Guernicájával és Siqueiros az Etnográfiájával, és ahol ítélkeznek Dali, a fantasztikus varázsló és az arkangyal fülébe ültetett Sixtusi Madonnája fölött, Brancusi elegáns gesztussal mutatja, milyen a rakéta röpte, és Dbuffet turkál a folyók, a bőr és a máj iszapos mélyén. Ahol Lippold Holdtöltéje úgy hat rád, mint hajszálvékony elektronikus jelenség egy fekete fülkében és ahol eléd vetítik Wilfred szinkölteményeit. Ahol Calder nemesen bizonytalan alakzatai lógnak a térben, mint a súlytalanság állapotának ígéretei. Itt álljon a Guggenheim múzeum is, amelynek lépcsős körfolyosóján mind magasabbra jutva