Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Miroslav Holub: Golyóscsapágyas angyalok (részletek a szerző amerikai úti jegyzeteiből)
Nyugodtan bemutatkozhattam volna mint Elisabeth B. Browning vagy Frank Sinatra. Különösen üdvözült légkör fogadott a bankok csarnokaiban, ahová csekkel a kezemben léptem be. De még mint kérvényező sem kerültem minden esetben az élő világ alacsonyabb fokozatára. Megdöbbenve olvastam számos hivatalos figyelmeztetést, például az alábbit, amellyel a Yellow Cab. Comp, hivatali helyiségében találkoztam Raleigh városában: „Ha nincs semmi keresni valója, ne keresse itt!“ Micsoda komolytalanság! Mily sötétség! Minden-Lényt-Védők Lapja A San Francisco-i mozgalom itt-ott valóban megmozgatott bizonyos dolgokat, bármennyire félvállról veszik is a kritikusok az irodalmi beatnikeket; költőik, például Ferlinghetti, Ginsberg, Corso a hivatalos irodalom peremén állnak. A Masses and Mainstream folyóirat körül tömörülő baloldali költők érthetően a periférián vannak. Robinson Jeffers férfias elszigetelődésében az irodalmi élet peremére került. Kenneth Patchen a periférián van, Karl Shapiro szerkeszti az egyetlen központi szemlét, a Poetryt, de anarchista nézeteivel és költészetének beállítottságával tulajdonképpen ő is peremjelenség. Eli Siegel New York-i csoportjával szintén az irodalom perifériájára került. Henry Miller, az amerikai irodalom nagy örege, az antipoetikus költő, aki amorf önéletrajzi regényeiben a mai amerikai élet egyetlen teljes képét adta (mint Shapiro írja), nemcsak peremjelenség, hanem félig-meddig száműzték is az irodalomból, mert Térítőit a helyi cenzúra még nemrég erkölcstelen írásműnek bélyegezte, amin nem is csodálkozom, bár természetesen nem értek egyet vele. Az volt a benyomásom, hogy a mai amerikai költészet derékhadának a bevezetőket Wiliam Carlos Williams írja; ez a derékhad a perifériára szorult és ereje éppen abban van, hogy a perifériára került. Ereje nem konstruktív, hanem bomlasztó, a társadalmat bomlasztja tovább, az elért bomlási állapoton túl. Allergiás művészet, allergiás Amerikára és a világra. Elutasító művészet. Túlzó és riasztó — érzelmileg és értelmileg. Az egyetemi metafizikusok falkáinak is az a közös pontja, hogy elfordulnak az átlag-amerikai mindennapi életétől. Az erős szavú férfiak, mint például Whitmann volt, vagy amilyen ma Henry Miller, átkokat szórnak erre az életre, amely oly távol áll az amerikai életről alkotott eszményüktől. A beatnikek szóban és életmódjukban is tiltakoznak. Mac Clure, Ferlinghetti és Meltzer San Franciscóban folyóiratot ad ki, amelynek címe Minden-Lényt-Védők Lapja. Alcíme Viziós és Forradalmi Szemle. Mikor érzik a költők, hogy az ő kötelességük védeni minden lényt? Beszélgetés a költészet helyzetéről Ha nem lennék Prágában, San Franciscóban szeretnék lenni. A Távíró-hegyről látni a fehér várost, ahogy felkapaszkodik a dombok oldalán, fehér felhőkarcolókat, és örökzöld lombokkal övezett villákat, a kék tengert és rajta túl a pucér, zöld mesebeli halmokat, a vörös hidat, Alcatraz szigetét, amelynek hírhedt börtöne ad különös költői jelleget, a kikötőt a hajókkal, egész messze len apró autókat és porszemnyi embereket. Szél korbácsolja az árbocok huzalait, ahonnan jelzéseket adtak a hajóknak, és a kerek kilátót délszaki virágok illata lengi körül. Látni a pagodákat a kínai városban. Pálmákat. Tölgyeket. Olasz kukoricalepények reklámjait az olasz városnegyedben. Valahonnan dzsessz szól. Egy hajó kifut a kikötőből. Szíve szakadtából süt a nap. Olyan a város, mint egy képeslapokkal teli album.
