Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - Rácz Olivér: A címzett... (részlet egy készülő regényből)

denek ellenére megmaradt gyógyító vigasznak, tükör előtti, nehéz esti órák, paplan alatti éjszakai zokogások csitító, zsondító feledtetőjének.

Igen, a kapitány halk, lassú léptei közelednek most feléje az elhagyatott gyalogúton, a kapitány az, aki pihenőt adott valahol az erdő túlsó szélén gyakorlatozó századának, mert lelkét hirtelen édesen sajgó vágyakozás fogta el a hervadó avar fanyar illata, a langyos párák, a szunnyadó csend után, s ott hagyva ágyút és tüzért, magányos sétára indult az őszi erdőn, s most — most végre kilép az álomkeretből s belép az életébe.

...összerezzent. A feje felett halk köhintés hallatszott,'s mikor leküzdte szivdobogtató gyávaságát és felpillantott, tétova tekintete egy évszakok viharától feketére cserzett darócnadrágon akadt meg.

Nem a kapitány volt; megöregedett hátú öregember volt, borostás arcán elnyűtt évek és végtelen baktatások mély, sötét árkaival, s mikor bütykös mutatóujját vásott kalapja karimájához bökve elhaladt előtte, s rátért a poros országútra, távolodó lépteivel úgy süppedt bele a lejtőbe hajló táj mozdulatlan csendjébe, mint fáradt díszletező munkás a festett díszletek magányos hátterébe, vagy mint a ringató álmokra következő jóvátehetetlen, józan ébredés.

Keserűen elhúzta az ajkát, feltérdelt. Ágaskodva magához húzta a táskáját. A kerékpár az erőszakos mozdulattól megbillent, rázuhant a mélypiros színekben pompázó galagonyabokorra, a bokor túlsó oldalán riadt kismadár rebbent fel, s elsurrant a bozót felé, mindössze ennyi történt.

Maga alá húzta a lábát, cigarettát kotort elő a táska sebtiben összehányt aljáról, rágyújtott. Mikor hátradőlve a földre tenyereit, s leszívta az első mély, keserű szippantást, tenyere alól valami hosszúkás, kemény kis holmi gurult odébb. Utána nyúlt s bosszúsan elpirult. A buta kis terv, amely reggel, amikor a kis üvegfiolát a táskájába csúsztatta, még csupán ködös és önmaga elől is tudatalatti messzeségekbe száműzött, kapkodó ötlet volt, csak most kezdett felismerhető körvonalakat ölteni, csak most bontakozott ki előtte teljes képtelenségében, most, amikor már csak hangos szégyenkezésre ingerelte.

Tenyerébe öntötte az apró, fehér golyócskákat, egy ideig elgondolkozva játszadozott velük. Olyanok voltak, mint az apró üveggolyók, színes gyöngyszemek, amelyekből kislány korában tarka mintákat rakosgatott ki a vastag kis üvegtáblák kerek mélyedéseibe, de lehetett velük katonásdit is játszani — Éva, csóválta a fejét ilyenkor anyu elcsodálkozva, neked igazán fiúnak kellett volna születned — ilyenkor a zöld gyöngyök voltak a gyalogosok, a kékek a repülők, a lilák a páncélosok, a pirosak a tüzérek — istenem, a kapitány is elhagyta, mindenki elhagyta, vége — és a fehérek — a fehérek voltak a sebesültvivők . . .

Gyors mozdulattal a másik tenyerébe görgette az egész társaságot, aztán az egészet a bozótba szórta.

De — a hangyák . . Csak nem szedegetik fel? A hangyák felszedegetik, a kismadarak felcsipegetik, és meghalnak tőle. Ügy, ahogyan neki is meg kellett volna halnia.

Ezen ismét elpirult: hiszen meghalásról, igazi meghalásról tulajdonképpen nem volt szó. (Talán nem is lehet meghalni tőle, hiszen csak közönséges altató.) Nem, igazi meghalásról nem volt szó, búcsúlevélről sem; anyu nagyon sírt volna, még Zsokónak sem írt, minek? Komisz, komisz Zsokó.

Három vagy négy ilyen kis fehér golyócska, esetleg öt. Lett volna dolga, hogy ébren bírjon maradni, amíg rátalálnak. Aztán már könnyű lett volna az egész. Alszik. Csináljanak vele, amit akarnak.

Persze ez nagy butaság volt. És ha órákig nem jön erre senki, és ő igazán elalszik ?

De minthacsak a gondolat kaján cáfolatául tenné, ebben a pillanatban mély, zümmögő motorzúgás hallatszott fel az országút felől. Súlyos, zömök teherautó kapaszkodott fel az emelkedőn, a dombhajlat alatt lelassított, megállt. A vezetőülés ajtaja felpattant, magas, szőke legény ugrott le az útra. Egyenesen a kocsi elejéhez szaladt, felhajtotta a motorfedőt. A motor fölé hajolt, szőke feje eltűnt a motorház belsejében. Sokáig mattatott, egyszer csúnyán káromkodott. A kocsi másik ajtaján idősebb munkás kászálódott le, ráérősen a mo-