Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Vega Gábor: Akváriumban polipok
amikor fiúk lopództak mögé és valami síma, selymeset tettek a nyakába. „Fogd meg, nem bánt!“ Ö erre hátrafonta a karjait, hogy le ne ejtse és felállt. A fiúk körben ugrálva röhögtek rajta: „Nézd meg?! Nézd meg!“ Ekkor valaki meglökte őt, s a naptól felpuffadt kígyó feje, a vállán keresztül lecsúszott az arcába. Az édesanya tépte le a megmerevedett kezet: a kígyónak apró szeme volt és csillogott fénytelenül. “ Az emlékeink visszatérnek... A kiaszott kéz bocsánatkérően valamiféle használati utasítást esedezett. — Vén kecske! — mondta a lány bosszúsan és felemelte az elejtett zacskót. Aztán hosszan nézte az egyik ajtót, amelynek párás üvegén nem lehetett kilátni. A kirakatok üvegei is teljesen homályosak voltak. Elmosódott, vizenyős alakok árnyként mozogtak. Bent az áruházban lágy fény terjengett. A villanykörték — neonok fénye verekedett a külső, nedves félhomállyal. Második kéz Hetykén babrál a pult fölött. Kezefején tetovált szív, közepében cifra „P“ betű. Megtörik rajta a fény. Vajon mi lehet az értelme?. Vagy teljesen értelem nélkül van? A tetoválás mögött mindig van valami • • • Fekete foltos múlt, injekciós jelen, semmibe vett jövő. „P“ ikezdőbetűs szavak szakadnak fel emlékezetében, s a szavakkal a képzetek: puska, pipacs, pisztoly, de ezekből a képzetekből különösképpen nem egy rendszernélküli egyveleg áll össze, hanem a tetovált alakja, ahogy nyújtja a kezét és egy másik alak — akinek nincs arca — összehúzott szájjal, teljesen elmerülve a munkájában, hegyes tűvel böködi ki az odanyújitott kézen a deformálódott szívet. A tetovált hősködve vigyorog, pedig minden kis szúrás fáj s holnapra feldagad. Az egész jelenetet zord környezet veszi körül. A környezetet azonban nem látja, csak maga a puszta fogalom áll a tetovált mellé. „Zsilettet“ reccsen a hang, s különös véletlen folytán, mintha ennek a hangnak a metsző érdességét akarnák aláhúzni, megvillannak a körték — neónok. Áramköri zavar. „Ez se jó! Ezzel egy rabbi sem tudna megborotválkozni...“ Mintha a hangja is tetoválva volna. Tetoválva valami furcsa hangszínnel, idegen kiejtéssel. A lány újabb zsilettpengét ad. A tetovált hódítóan mosolyog és hirtelen elmarkolja a ;kezéc. Undorodik .. . A felpuffadt kígyó mellé odakerült a vöröshajú tetovált.... A tetovált szájába veszi a kígyó fejét... körülötte táncolnak, visítoznak a rossz kölykök... Az emlékeink visszatérnek, habár el is halnak ... Nincsenek szellemek ... Az emlékeink visszajárnak ... A tetovált röhög és oldalba vágja a társát. Az is röhög. Valaki megszólal hátul a sorban. „Jó, jó!“ — mondja, könyörög a kislány hangja és úgy érzi, mintha levetkőztették volna. Mezítelenül áll, egyedül a sok ember előtt, akik az ő számára most csak kezek: hosszúak, rövidek. Undok 'karok, amelyek szét akarják tépni. Egyedül van, mint liliom a csalán közt. A tömegből kilép a tetovált, szájából kilógó kígyóval... A tömeg hónalja alól és a szétvetett lábak között ott vigyorognak a rossz kölykök... Most nem szerette az embereket. Végre megszűnt a torlódás. Minden kirajzolódik újra. Amit eddig eltakart, a tömeg hullámzó masszája, az most hirtelen kiugrott a káoszból. Az egész áruház tömege megszilárdult. Csak a cipőosztályon elromlott neón pislogása árult el némi mozgást. A pultok körül tekergő kis utacskákon eldobott blokk-cédulák, gombóccá gyűrt papírok hevertek. Halkan duruzsoltak a ventillátorok, melyeknek hangjába belevegyük a hangosbeszélőből áradó halk muzsika. Ez a zsongás mintha el akarta volna altatni az egész épületet. Mikor végeztek az ebéddel, ki-ki a maga helyére sietett, és rendezgette az árukat, a munkahelyet. Amelyik áru kifogyott vagy kifogyó félben volt, azt feltöltötték. Megelevenedtek a polcok, kétkerekű targoncákon ládák vándoroltak. A pipere-osztály néma volt. A lány ott ült a pult szélén és lógatta a lábát. Szép kék szemével maga elé meredt.
