Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Horváth Károly, Komlós Aladár: Hogy hatott Madách Az ember tragédiája a XIX. század magyar irodalmának fejlődésére? Mi a Tragédia filozófiájában modern és haladó? Hatott-e más népek irodalmára Az ember tragédiája?
Mi a tragédia filozófiájában modern és haladó? Horváth Károly Az ember targédiája számos olyan mozzanatot tartalmaz, amely a maga korában haladónak számit, és sok olyan negatív vonást is, amely a korviszonyokból magyarázható. A feltett kérdés nyilvánvalóan nem ezekre vonatkozik, hanem arra, hogy nii az benne, ami a ma emberét is megragadja. Természetesen a mű korától nem vonatkoztatható el, és a mai olvasó és színházlátogató is már eleve azzal az érzéssel veszi kezébe a Tragédiát, vagy megy el előadására, hogy ez a múltban írt mű. Az ember tragédiájának ma is korszerű és haladó vonása, hogy egész problematikájával és tárgyával is kilép a szűk nemzeti kereteken, minden kérdést általános emberi szinten vet fel. Keleteurópa kisebb népei hosszú éveken át idegen uralom Blatt sínylődtek, s ez — természetszerűleg — irodalmaikban — így a magyarban is a sajátosan nemzeti problémák előterébe kerülését eredményezte. Madách nagy érdeme, hogy egy, a népe számára rendkívül fájdalmas időszakban, a Habsburg- abszolutizmus korában — noha lelkes magyar patrióta volt — az egyetemes emberi szintjére tudott emelkedni, minthogy azt sugalmazva művével, hogy a nemzeti felszabadulás igazán csak az általános emberi felszabadulás része lehet. Nagy drámájában Madách a kritikai realista indulatával rajzolja meg a hanyatló feudalizmus képét a Kepler-, a kapitalizmusét a londoni színben. Madách művét a jövőről rajzolt pesszimisztikus utópiái miatt a reakció iparkodott a maga javára fordítani, az igazság viszont az, hogy 1860 körül kevés költő fejezte ki olyan határozottan a kiábrándulását a kapitalizmusból, és azt a meggyőződését, hogy ezt a rendszert el fogja tüntetni a történelem, mint Madách a londoni vásári és az azt követő sírjelenetben. S hogy ez nála nem romantikus antikapitalizmus, arról a hűbéri világról nem kevésbé éles kritikával megrajzolt bizánci és prágai szinek tanúskodnak. Erről vall a francia forradalmat értékelő második Kepler-jelenet is, mely szerint Madách a nagy polgári forradalmak hármas eszméjét változatlanul érvényesnek hirdeti. (Ezt egyéb írásai még határozottabban alátámasztják.) Az ember tragédiájá-nak a jövőre vonatkozó fantasztikus és lehangoló elképzeléseit — a falansztert, az űrjelenetet — máris megcáfolta a haladó idő. De ma is megragad bennünket a legsúlyosabb kérdésekkel való szembenézésnek a műből is kiérezhető szenvedélyes bátorsága, amely képessé tette Madáchot arra, hogy kora kibékíthetetlen ellentmondásait feltárja akkor is, ha nem tudta feloldani ezeket az ellentmondásokat. Megragadó Madách művében a kicsinyes önzés és megalkuvás visszautasítása, a küzdelem heroizmusának a csalódások ellenére is fel-felzengő hirdetése, az emberi haladásért, tökéletesedésért való harcnak etikai parancsként való kinyilvánítása: „az ember célja a küzdés maga" gondolat, amely újabb hangsúlyt kap a mű híres végszavában. Az emberi küzdelmek eredményességének kérdésére nem kapunk biztató feleletet a Tragédiában, de igen, azoknak erkölcsi nagysága, emberhez egyedül méltó volta tekintetében. Komlós Aladár 2. Nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, mi a haladó és modern Az ember tragédiájában. Mert előbb egyértelműen tisztázni kellene a „modern“ szó jelentését. De ha így nem is tudom biztosan, hogy „modern"-e, az az meggyőződésem, hogy mondanivalójának lényege igaz, ma is az. Vagy rá kell-e mutatnom, hogy alapeszméjét (a legszebb törekvések törvényszerűen ismétlődő eltorzulását) a közelmúlt is szomorúan igazolta? De ha Madách nem is mutatja be a haladást, hőse olyan férfi, akinek az emberiség sorsa mindennél fontosabb. S nem a haladó vágya fűti-e azt a művet, amelynek hőse azért akar meghalni, mert kétségei vannak az emberiség sorsát illetően? S ha Madáchnak több érve van is a reménytelenség igazolására, mint a
