Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - Szalatnai Rezső: Alsósztregován

S mosolyog, mint a magabízó erős emberek. Próbáljuk faggatni, mit tud a házbeli titkokról.

— Sok minden van a kastélybeli ingóságokból itt a faluban, meg kéne keresni, megtelne a múzeum. Még Losoncon is vannak dolgok, a szép szőnyegek, meg mindenféle, Lázár doktor elkótyavetyélte a jobb dolgokat, s ami maradt, 1945-ben lábra tett szert s szétfutott a sztregovai kis házakba.

Megint nevet, nézi a szobrát, forgatja.

— Hát mit tud a Borkáról ?

— Hát amit mindenki tud, megírták a Borkát, Králik Borkát, aki szerette az írót. Ki tudja, milyen volt, kicsiny, magas, széparcú? Apám mesélte, mikor kutattak utána, több Borka jelentkezett, az igazi talán nem is szólt. De nem restelte egyik sem a sztregovai Borkák közül, pedig itt nagyon rendes fehér- személyek voltak mindig, apám mondta.

Húsz holdas kert, most tyúkföld, libalegelő s kecskék mezeje a Madách- kastély parkja, az „ánglius-park“, melyet Madách Imre apja hozott létre. Dudva, gyom, csúnya fű, gyér fák, istentelenség, amerre járunk. Nyilván ez is minden szépen rendbe jő. Elképzeljük, talán megvalósul a fasor, melyet egyszer erre a helyre terveztek, hogy ugyanis a kastélyból elvezesse a zarándokokat Madách Imre sírjához. Mert itt pihen a kertjében az Ember tragédiájának írója. Magyar írók fáradozása és kitartása hozta létre ezt a szépnek mondható emlékművet a kertben. Zárt sírbolt, műkő borítja az író és hozzátartozói földi maradványait. Felette emlékoszlop Madách Imre bronz domborművével, s az oszlopon a pozsonyi Rigele Alajos bronz-géniusza áll, mintha el akarna szállni, fel a magasba. A test minden izma megfeszül a roppant vágytól, hogy elérje az eget, felszállhasson. A háborús aknák nyomait már régebben eltűntették a szobor testéről. Csak a sírhely vár még gondozásra, kertészkézre. Hiányzik a felirat is, hisz ezt a művet annak idején nem leplezték le. Készülődtek rá, de elmaradt az ünnepség. Most majd ezt is pótolni lehet. Egy babérkoszorú és szalagja arról tanúskodik, hogy utoljára a zselizi magyar diákok koszorúzták meg Madách Imre sírját. A múzeumban helyet kell találni ezeknek a szalagoknak, ahogy irodalmi múzeumokban mindenütt szokás.

Aztán visszaballagtunk a tűző napfényben az evangélikus templomhoz. A pa- t óchiáról előkerítettük a kulcsot, megnéztük a csepp templomot belülről. Semmi sem emlékeztet ott Madáchékra. S megnéztük ugyanígy a katolikus templomot is. Egyetlen érdekessége az oltárkép, azt mondják, Madách Imre festette. A tanítványok megtalálják a halott Jézust, ezt ábrázolja a festmény. Péter apostolt állítólag a költő öccséről mintázta, Károlyról. A kép primitív munka, de van kompozíciója, a tizenegy férfiú csoportosítása érdekes, nem szokványos. Felettük derűs kék ég, tiszta harmónia, mint odakünn ebben az órában.

Kis sétányira a falutól pár éve megfúrták a földet, olajat kerestek, forré vizet találtak. Most kis fürdőt rendeztek be a forrás köré. Elmerülünk a meleg vízben, a fellegtelen ég alatt. Szellő sem rebben. Végtelen csend és nyugalom. Arcunkról csepeg a viz, mintha sírnánk.