Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Radó György: Mit mond a mű?
Mit mond a mű Radó György Arany János az első, futó betekintés után azért tette félre kedvetlenül Az ember tragédiájá-t, mert Faust utánzatnak vélte; majd pedig azért lelkesedett érte oly határtalanul, mert belátta, hogy e vád nem igaz. S azóta is a világhír felé vezető úton ugyanennek a vádnak és ugyanennek a felmentésnek ketőssége kíséri el Madách művét. Vegyük szemügyre közelebbről a vád és a felmentés indokait. A felületes szemlélőt külsőségek tévesztik meg. Mind Az ember tragédiája, mind Goethe Faust-ja mennyei színnel kezdődik: az Üristen és a sátán hasonló vitájával, mely köré az angyalok hasonló dicséneke fonódik. Mindkettőben a Jó és a Rossz küzd az emberért, hogy végülis az előbbi győzedelmeskedjék. Sőt egyes részletekben is van hasonlatosság a két mű között, amint azt szorgalmas irodalomtörténészek részletesen kimutatták; itt példaként csak a Faust kerti jelenetének és Az ember tragédiája bizánci színének két négyesét említjük: amott Faust, Mephistopheles, Mar- garete és Marthe, emitt Ädám mint Tankréd, Lucifer mint fegyvernök, Éva mint Isaura és Helene szerepel. A két mű ismerete azonban megcáfolja a hasonlatosság vádját: az egymással rokon külső elemek részint szükségképpen hozzátartoznak a mondanivaló kifejtéséhez, a megértést segítő hagyományos formákhoz — részint csak annyira harmonizálnak egymással, amennyire a világirodalom legnagyobbjai tudatosan vagy ösztönösen felhasználják egymás tapasztalatait. Madách tehetséggel, sikerrel, tehát joggal vett át külső elemeket a Fausr-ból, hiszen mondanivalója és szerkezeti megoldása egészen más, mint Goethéé, teljesen önálló, eredeti. Ezzel az állítással azt vethetné szembe valaki: hiszen mindkét mű ugyanazt a kérdést — az emberi lét célját firtatja! Való igaz: de erre a kérdésre próbál felelni minden olyan irodalmi mű, amely meghaladja a riport szegényes kereteit. S ha azt a külső hasonlatosságot nézzük, hogy mindkét mű cselekményének magva két-két fogadás (egyik az Űristen és a sátán, a másik a sátán és az ember között), akkor éppen a fogadások különbözősége világít rá a két mű lényegbeli eltérésére. Egy irodalmi mű nemcsak a szerzőjétől, hanem a korától sem különíthető el, s a szóbanforgó két mű között mintegy fél évszázad, az emberiség történetének természet- tudományos és társadalomtudományi felfedezésekben egyik leggazdagabb félszázada telt el. Érthető, hogy a hagyományos, bibliai formák Goethét még jobban befolyásolják, mint Madáchot. Goethe sátánja Mephistopheles még vérrel írt szerződést köt Fausttal, hogy egy megtartani kívánt boldog pillanatot szerez a kiélt, kiábrándult embernek, ki ezért a lelkét adja fizetségül — Madáchnál már a modern, tudományos gondolkodáshoz közelebb álló eszmék, a teremtés és pusztulás, az optimizmus és a pesszimizmus dialektikusán összefüggő fogalma, szétválaszthatatian kettőssége szerepel, viaskodik, s Lucifer a bibliai színekben szabályszerű ördög — a történelmi színekben inkább az ember énjének fele, az érző, remélő Ädám-féllel szemben a hideg, gúnyolódó ész képviselője, kinek alakjában az életrajz-kutatók Szontagh Pált, tehát a költő legjobb barátját fedezik fel. Lucifer nem is köt olyan szabályos, a középkor minden hiedelmével felruházott szerződést Ádámmal, mint Mephisztopheles kötött Fausttal, s ami a legfőbb: a tét nem Ädámnak vallási értelemben vett lelke, hanem a tudományos értelemben vett történelmi szemlélet — az optimizmus vagy pesszimizmus. De mielőtt Az ember tragédiájá-nak ezt a sarkalatos problémáját, számtalan későbbi vita forrását, megvizsgálnók, még végeznünk kell a Fausr-analógia balhiedelmével. Hogy mindkét mű telítve van költőiséggel és magvas gondolatokkal, ez nem vitás, s nem vitás az sem, hogy a Fausŕ-ban több a poézis meg a filozófia. Goethe nagyobb költő volt Madáchnál s művének terjedelme is többszörösé lévén Madách drámájának, a Faust-ba több is fért bele a költői szépségből, gondolati tartalomból. Ámde a Faust csak mindkét részében együtt teljes: a cselekmény magvául szolgáló két fogadás
