Irodalmi Szemle, 1964
1964/8 - Várady Hédi, Sinkovits Imre, Kálmán György: Az ember tragédiája új szereposztásban
Az ember tragédiája új szereposztásban Váradi Hédi A színész lényével beszél, szavakat keresni nem az én mesterségem, a mi mesterségünket szavakban kifejezni még egy írónak is nehéz feladat... Éva szerepéről, az előkészület folyamatáról sem szeretnék beszélni, hiszen a színpadon vallók róla, az egészről, amely tíz különféle alakból ötvöződik eggyé... Ügy érzem, hogy ez a mű kísérlet nemcsak nekem, hanem mindenki számára... Olyan, mint egy régi épület, egy régi templom, amiben már jártak előttem is, most én vagyok benne, és jönnek majd utánam, de az épület áll fölöttünk, beborít mindannyiunkat. Sinkovits Imre Az Ember tragédiájának számos kisebb szerepét játszottam már fiatal színészként. A sok epizód után most a főszerep megformálása következett. A próbák alatt minden elhangzott mondat személyes élményeimet juttatta eszembe, a ma emberének asszociációit Madách Ädámjához. Ügy éreztem, hogy Ädám életútja lehetne az enyém, de bármelyikünké is. Megpróbáltam következetesen ábrázolni, hogyan lesz a kamaszból érett férfi, a paradicsomi fiatalemberből a prágai szín bölcs, mindent összegező gondolkodója. Ädám naiv hittel, lelkeseléssel indult el a világba és egyremásra kiábrándulás éri, de a kiábrándulásban nem veszti el hitét, hanem egyre makacsabbul ragaszkodik az élmények során kialakult — és most már nem naív, hanem az életbe vetett hitéhez, ez a hit pedig a küzdelemhez ad erőt. Ez a szenvedélyes madáchi mondanivaló szól a ma Ädámjaihoz. Kálmán György „Igen, tán volna egy, a gondolat, Mely Öntudatlan szüdben dermedez, Ez nagykorúvá tenne, önerődre Bízván, hogy válassz jó és rossz között...“ Lucifer szól így Adámhoz a paradicsomban, és Madách szólt így korának emberéhez. Találkozhat-e színész ennél nagyszerűbb feladattal, felébreszteni a gondolkodást, tudatot formálni a színpadról. A legkülönbözőbb indulatoktól fűtötten felkelteni az érdeklődést a világ, az ember sorsa iránt, és a sors formálásában fegyverként nyújtani a gondolkodást. Madách Luciferje a XX. század emberének szemében nem az örök intrikus, az örök gonosz megtestesítője, hanem kétkedő, éppen ezért gondolatot ébresztő ember.
