Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - Valentin Beniak: Madáchot fordítottam

nyítsa létezésének tarthatatlanságát s a lélekből és anyagból kotyvasztott félelmetes koraszülöttet kétségbeesett lázadásba hajszolja az életképtelen és elátkozott élet ellen, zsákutcába vigye, ahonnan nincs más kiút, mint az öngyilkosság. Ez a tagadás ősi szellemének célja, az ember bukása az ő győzelme lesz, így, ezzel kerekedhet a teremtő fölé, így bizonyíthatja be végzetes tévedését, így teljesedhet be a luciferi jóslat:

„Hol a tagadás lábát megveti,

Világodat megfogja dönteni."

Ädám haladó jövőbe látása, a Lucifer által ráborított álomban, az emberiség fejlődésének korain keresztül, melyeknek állomásai az ókori Egyiptom, Athén, Róma, Konstantinápoly, Prága — II. Rudolf császár udvara, a nagy francia forradalom Párizsa, Madách visszapillantása az emberi jellemre és tipikus tulajdonságaira, az uralkodói önzéstől és kegyetlenségtől, az altruista lemondásig, a lovagi erényektől a tudományos vizsgálódásig és a górcsőben lezajló viviszekcióig, negatív következménnyel jár: Lucifernek sikerül bizonyítani igazát, az eszmék és eszmények elbuknak, a múlt képeiben nem talál vigaszt.

Madách e színeket a költő és bölcselő erejével alkotta. Az ember botorkál, Lucifer az úr biztos önmagában és ezért szava rövid, éles és gúnyos. Kíséri az embert és irgalmat nem ismerve lépten nyomon megalázza. Csak akkor torpan meg, amikor nálánál rangosabb szellemmel találkozik, a föld szellemével a harmadik színben — vagy ereje hatalma fölötti külső beavatkozást észlel, mint Palace Athéné szentélyénél az ötödik színben és a kereszt megjelenésekor a hatodik színben.

Madách Adámja azonban nem csupán báb Lucifer kezében, nem anyámasszony katonája, hanem minden színben az emberiség büszkesége, általánosított és megjelenített eszményképe. A nyakára vetett hurok elég tág és laza, de végtelenül kötetlenebb és tágabb az ember szabad akarata; viszont ha szűkítik, meghúzzák a hurkot, látjuk, hogy lesz belőle báb, akit Lucifer kényekedve szerint tekerhet ujjai köré. A nemcsökkenő feszültségű küzdelemben, Ädám szüntelenül érzi nyakán a hurkot, olyan építőhöz hasonlít, aki egyik kezével alkot, a másikkal küzd a pusztító erőkkel szemben. Nem tudja elhárítani ezeket, műve összeomlik, mégsem adja meg magát, más kiutat keres, kutat, próbál, harcol, épít, elbukik, de újra talpra áll, ezzel az emberi kálvária új állomásához ér. Mint fáraó, aki a világot uralja, az ember nagyság-eszményét formálta, de mintha kígyó marta volna meg, úgy dobja el magától, amikor a haldokló rabszolga felhörög: — „milliók egyért!" Üj meg új eszmék után kapkod és egymásután kiábrándul belőlük, mivel azok a Lucifer által festett színképen keresztül porrá hullanak, még sem adja meg magát, az előrevesztett téma új változatába kezd, s mint a vezér a vesztett csata mezején — megőrzi „új büszkeségét“ nem hagyja, hogy légüres térbe vessék, nem hajol meg és nem törik be, új eszmék vizében vet horgonyt és keres új utakat: „Vezess más világba, Lucifer!"

A múltba való visszapillantás után Madách a londoni vásár nagy mozaik képében saját korába a múlt század közepébe érkezik, amikor a polgárságnak és túlkapásainak virágkora dívott ugyan, de már felcsendültek a munkásosztály öntudatosodásának kezdő akkordjai. Ädám öregszik s mint gazdag hajógyáros bőséges ajándékokkal csábítja magához a fiatal polgárlányt — a kislány anyjának jól megfontolt és számító segítségével, hogy végül ez az epizód is fantasztikusan széthulljon, mint minden ebben a színben és a közös sír fantazmagóriájával fejeződjék be, ahová a világ bűnei hullanak, a sírt magát pedig vigasztalan és sötét éjszaka szárnya takarja be.

A londoni színnel Madách befejezhette volna művét. Olyan művet alkotott, aminőt elképzelt, a gondolkodó ember csalódását önmagában, s az emberi közösségben, mely maga döntötte meg saját eszményeit, s olyan világba tévedt, ahol az élet értelmét veszítette. Viszont e sok csalódás még mindig nem elég neki, még mindig nem tódul nyelvére a szó, — „Vége a komédiának!" Alkotó szellemét jós erő szállja meg, Ädám, az ember a jövőbe rohan, hogy ott folytassa reménytelen vándorútját. A további színben előttünk a tudományosan épülő és tudományosan beskatulyázott jövendő élet, ahol az egyén teljesen elveszik a közösségben, mert ha nem így tenne, Ädám, ki