Irodalmi Szemle, 1964
1964/7 - SZLOVÁK PRÓZA - Alfonz Bednár: A bölcső
— Dögölj meg! — vágta rá Černek. — Miért beszélsz így, Miso? — Mert bármelyikünknek megfájdulhatna a szeme, nem igaz? Majerský akkor már elhatározta, hogy elszökik, s feltette magában, ha megszökik, Lieszkovba szökik. A konyhából behallatszott a szobába, hogyan dörömböl a padlón a bölcső kikopott talpa, hallani lehetett Zita fiának nyafogását, a lángok sziszegését a kályhában. Alighanem ételt akart melegíteni vagy főzni, gondolta Majerský, és egész teste, nedves és hideg lába kivételével lángolt a szégyentől. Arca még jobban tüzelt. Szaporábban lélegzett. Hallotta, hogy a tűzhelyen üres lábos koccant. Semmit sem látott, de a konyhából beszü- remlő zajok szerint — dörömbölt a bölcső, a kályhában zúgva égett a tűz, lábas koccant a tűzhely lapján — világosan látta, ahogy Zita a tűzhely mellett áll, s egyik lábát a bölcső talpára támasztva ringatja a gyereket. Zita negyvenötben már másodszor volt férjnél. Harmincban, amikor tizennyolc éves volt, anyjával együtt Csehországba, egy radotíni nagybirtokra ment dolgozni,. Majerský volt a bandagazda. Akkor először toborzott embereket munkára, először volt a banda gazdája, s mindjárt tavasszal úgy kezdte, ahogy öreg tapasztalt gazdák tanácsolták. — Mitől se félj, Jozsó! Csak ügyes légy! — Lesz bőven liszted, zsírod, még szalonnád is! — Lány is lesz, ahányat akarsz, csak ügyeskedj! Majerský belátta, hogy az öreg gazdák nem adtak rossz tanácsot, a radotíni nagybirtokon arra is rájött, hogy kár lenne nem hallgatni rájuk. Ügyes vagyok, gondolta, mindenki mondja rólam. Magához hivatta Furkónét és tizennyolc éves lányát, Zitát, egy kígyószemű, mozgékony, barna göndör hajú leányt, s inkább Zitának, mint anyjának mondta: — Ti ketten nem fogtok kijárni a földekre, főzni fogtok a konyhában, de jól és kiadósan, hadd lakjon jól mindenki, felőlem akár meg is pukkadhat! Elnevette magát és Zitára kacsintott. Fur- kóné és a lánya már egyedül álltak a világban. Furkó meghalt, Zita nénjei meg férjhez mentek olyan emberekhez, akikhez Furkóné nem akart elmenni. Azt mondta, inkább munkába jár Zitával, amíg bírja, s ha majd Zita férjhez megy, odaköltözik hozzá, mert öt lánya közül őt szerette legjobban. Mindketten, Furkóné is, meg Zita is megörültek Majerský szavainak, a konyhában maradtak, s két más lánynyal együtt főzni kezdtek a százhúsz munkásnak, akikről Majerskýnak gondoskodnia kellett. Egy ideig a munkásoknak, Furkónak és Zitának egyaránt jó dolguk volt a radotíni nagybirtokon. Zita ágyában fekve Majerský hallotta, hogy a konyhában a tűzhelyen šercegve sül a rántotta öt tojásból, amit Zita a lábosba ütött. Kényelmesebben elhelyezkedett, kinyújtotta fájó lábát, hátát, s nyeldeste a nyálát. Lieszkovra ráfeküdt a februári éjszaka, itt- ott fehéren villant a régi, érintetlen és fehér, imitt-amott összetaposott mocskos hó. A leégett és az ép házak nagy, csendes sírhalmokként meredtek a kormos égre. Az összetaposott hó, amelyre nappal vagy két óráig sütött a bágyadt nap, este megfagyott és ropogott a csizmás lábak alatt, amikor Obmann ober- charführer nyolc emberével együtt, csuklyás, hosszú fehér köpenybe öltözve lassan végigment Lieszkovon, minden porta előtt megállt és kis ideig hallgatódzott. Az autót a falu szélén, a fűrésztelep előtt hagyta, ott maradt a két kutya és két ember őrségben. Lieszkov sötét és csendes volt. Hans Moeller közkatona, akit őrködni állítottak a felvégen, Hankóék portája, az utolsó lieszkovi ház elé, fáradtan váltogatta lábait, a hótól fehérlő éjszakába meredt, amelynek sötétsége ott fészkelt a bükkösökben a fenyvesekben, a kormos égen. — Moderleiwe üöver allé Leiwe, — suttogta maga elé münsteri tájszólásban, — nincs nagyobb szerelem az anyai szeretetnél, de nem ám. Akinek nincs anyja, nem okozhat bánatot neki. Szerencsés ember az ilyen. — Moeller a környező erdőkre meredt, gémberedett keze keménye szorongatta a jéghideg gyorstüzelő puskát. A falu csendes volt. Ernst Obmann oberscharführer nem hitt a csendnek, házról-házra járt az embereivel. Néhányszor végigjárja a falut, tette fel magában, ezzel legalább elmúlik egy kis idő ó, oly sok idő van még hátra a nappali akcióig. Talán akad valami éjszakai akció. Ha nem, az emberek a parancsnokságon kipihenik magukat a jó meleg szobában, talán aludni is fognak — a főhadnagynak pedig még meg kell mondani: A faluban felállított őrök lusták és figyelmetlenek! Paul Hals főhadnagy — ki az? Ügy fest, mint valami nyugdíjas bernáthegyi! Nemtörődöm fickó! Kissé el kell szórakozni vele, megkeverni a lusta agyát, habbá verni, hogy ... Obmann embereivel udvarról udvarra járt a csendes Lieszkovban.
